2012. augusztus 22., szerda

Lora körömlakk lemosó lapok - vélemény

Ma egy rövid véleményt hoztam egy nagyon aranyos kis termékről ami ráadásul még praktikusnak is mondható. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én alapból nem szeretem az "előre átitatott" termékeket, főleg nem a körömlakklemosó párnákat, de ez most más. Máshogy jó!
 Tehát, sminklemosó kendőből találkoztam már egészen jó darabokkal is, de körömlakklemosó párnából még csak siralmas példányaim voltak. Ezt a terméket is pusztán csak kíváncsiságból vettem meg, érdekelt hogy egy ilyen vékonyka tégelybe hogyan fér el 32 db párna!
 Hát így...szó sincs itt párnákról, ezek bizony lapok, sőt mondjuk inkább hártyának. Na jó azért annyira talán mégsem vékonyka, még sosem szakadt el használat közben, de azért messze van a párnától, vagy én nem tudom milyen egy párna.
 A következő képen látszik hogy mennyire vékony egy-egy lapocska és hogy picit át is látszik ennek köszönhetően, de mint mondtam, még sosem szakadt el használat közben. Strapabíró anyagból gyártották az biztos!
 Rövid vélemény:
  • Ennek az áfonyás példánynak kissé hányás szaga van szerintem, mások szerint teljesen normális gyümölcsillatú. Inkább az almást kellett volna választanom...
  • Most látom hogy júliusban lejárt :) egyébként megvan már pár hónapja, ebből is látszik hogy nem sűrűn használom.
  • A lapocskák elég nedvesek ahhoz hogy kényelmesen lehessen velük dolgozni.
  • A natúrabb árnyalatokkal elbánik, de egy sötétebb színnel már csak szenvedés az egész.
  • Használat után olajos érzetet hagy a körmökön, nem tudom ez minek köszönhető de legalább nem szárít.
  • Egy lapocska 5 ujjamra elegendő lemosót tartalmaz (nude szín esetén persze)
  • De amit a legeslegjobban szeretek benne és amire valójában használom: az a javítás! Egy fogvájóra tekerve nagyon gyorsan és kíméletesen - és persze precízen - lehet a körömágyra kifutott lakktól megszabadulni. Mivel nagyon jól átitatták lemosóval így nem kell sokat dörzsölni vele a körömágyat, sőt, egyáltalán nincs szükség dörzsölésre. Ugyan ilyen módszerrel távolítom el a lemosás során a körmöm alá befolyt sötét színű lakk-maradványt is.
  • 290 Ft volt az Euro Family-ben de szerintem bármely eurós/százas boltban megtalálható.

Próbáltatok már körömlakklemosó párnákat? Bevált?

5 megjegyzés:

RReka írta...

Nekem ebből az epres van meg, de annak is szörnyű a szaga(szerintem). Nagyon jól lemossa a lakkot, de nekem túl olajos.

Nixon írta...

Nem próbáltam eddig,de a leírásod alapján nem is jött meg a kedvem hozzá:))
Egyébként én is fogpiszkálóval szoktam javítani a lakkozást, csak én vattát teszek rá és úgy áztatom bele a lemosóba.

http://bizsumania.blogspot.hu/

Vattacukor írta...

Nixon: hát nem egy must have darab :) A vattás módszert én is próbáltam de nekem mindig szétjött már az első körömnél.

Nóra írta...

hányás szagú? :D lol :D

Vattacukor írta...

Nóra: az, nem viccelek! De ha úgy jobban tetszik átírom "kellemesen savanykás"-ra :)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger