2018. augusztus 28., kedd

Bioderma Nodé sampon teszt


Mostanában elég sok sampon megfordult a kezeim között, túlnyomó részt drogériás darabok, ez az egyetlen "különlegesebb" közöttük, igy róla külön is beszámolok itt a blogon. Ugyan csak egy mintám van belőle, amit még a Notino summer boxnak köszönhetek, de 4-5 alkalomra igy is elegendő volt.



A Bioderma Nodé sampon nem igér semmi csodát, és semmilyen extra tulajdonsággal nem látták el, egyszerűen csak tisztit és ápol, kiméletes a fejbőrhöz és fényessé teszi a hajat, minden hajtipusra használható. Elsőre nekem nagyon fura volt ez a fluid állag, sokkal folyékonyabb mint egy normál sampon, és ennek megfelelően sokkal könnyedebb is. Nagyon szuperül terül a hajon és bár elsőre nem igazán habzik, második körben már nem volt vele ilyen problémám (én mindig kétszer mosom át a hajam samponnal). Illata nagyon egyszerű és nem igazán jellegzetes, nem is marad meg a hajon belőle semmi. A hajam tényleg tiszta és fényes lett tőle, bár balzsamot azt kellett utána használnom mert eléggé nehéz volt kifésülni hajmosás után. Nagyon örülök hogy találtam egy olyan sampont amitől végre nem viszket a fejbőröm már a második napon, szerintem tényleg nagyon kíméletesen tisztit. Az állaga miatt kicsit ugyan nehezebb vele bánni, és sajnos néha előfordult velem hogy szétfolyt az ujjaim között mielőtt a hajamhoz értem volna, de ez tanulható. 



Tulajdonságok:
  • tisztítja a hajat és a fejbőrt
  • regenerálja és táplálja a hajat
  • erősíti a hajszálakat
  • fényessé és dússá teszi a hajat
  • selymessé teszi a hajat

Használata:
Vigyen fel kellő mennyiségű sampont a nedves hajra. Habosítsa fel, majd alaposan öblítse le.



Ti próbáltátok már ezt a sampont?
Anett

2018. augusztus 27., hétfő

Új sminkcuccaim - Próbáljuk ki együtt! (+VIDEÓ)


Sziasztok! Ebben a videóban azt a néhány új sminkterméket mutatom meg nektek használat közben, amiket nemrégiben vásároltam. Ritkán veszek mostanság új sminkcuccokat, igy meggondolom hogy mi kerüljön a kosaramba és szerencsére ezekkel a termékekkel nem lőttem mellé!


Úgy sikerült végül is válogatnom hogy egy nagyon egyszerű, nagyon alap nappali sminket is el tudok velük késziteni és ez nagyon szuper számomra, hisz mostanság csak ilyenekben vagyok :) Ha érdekel milyen termékeket vettem mostanában és hogy mi róluk a véleményem akkor katt a videóra!



Ti miket vásároltatok mostanában?
Anett

2018. augusztus 18., szombat

FeMini Box unboxing a csajokkal (+VIDEÓ)


Gondolom ismertek már annyira hogy tudjátok rólam hogy imádom a meglepetésdobozokat, és mióta anyuka lettem különösen nagy kedvenceim azok a tipusok, amik a gyerekeknek is rejtenek valamit. Tudom nem "illik" ilyet - és tulajdonképpen el sem kéne árulnom - de már a videó előtt megnéztük mi van benne. Hát nem vagyunk éppen türelmesek, ez tény, de a fő ok az volt hogy ismerem a gyerekeim és tudom hogy ha valami izgalmasat kapok akkor azt pikk-pakk széthordják. Ez a dobozka pedig több mint izgalmas, egy igazi meglepetés, ami nekem és nekünk lett összeállitva.


A FeMini Box már több mint 2 éve lep meg minket különféle dobozokkal, volt már karácsonyi kiadásuk, szépségápolási kiadásuk és ezen kivül még számos más dobozka, amikben egy dolog mindig közös volt, méghozzá az, hogy csak és kizárólag hazai kézműves termékek kerültek bele. Szeretem a hazai alkotók munkáit, főképp mert a legtöbb esetben anyukákról van szó, akik a család mellett az alkotással foglalkoznak. Minden termék egyedi tehát és különleges, ebben a kiadásban pedig anyának és gyerekeknek egyaránt jutott a jóból, ezúton is köszönöm a FeMini Box-nak hogy megleptek minket ezzel a dobozzal.


Az Anya kicsi kincse kiadásban szereplő termékek:


  1. _cupofink_ tintart A5-ös méretben: Anya úgy szeretlek mint...
  2. harmonystudio1 álomőrző marokpárna: Oroszlán
  3. joyflowerdesign párositó és memóriajáték
  4. kminibolt: bogyókás nyaklánc
  5. martasfestmények: játékos, vidám, kézzel festett falikép a gyerekszobába
  6. petrusmarta: Játszani jó! Elfoglalt szülők játéktára
  7. rozsiboutique: Nyári kollekciós vitorlás textil gomb gyűrű




Nem volt egyszerű a videózás a lányokkal, mert amit csak kézhez kaptak rögtön vittek is el, igy ez a 10 perces videó amit láthattok igazából nekem 1 órás felvétel volt... kicsit nehéz volt tőlük visszaszerezni a kincseket. De mint ahogy láthatjátok a videóból, mindennek lett gazdája, nagy siker volt nálunk ez a meglepetésdoboz. 

Ha Ti is szeretnétek rendelni, vagy megnézni az előző kiadásokat akkor kattintsatok a FeMini Box oldalára: www.feminibox.hu

A videót pedig itt tudjátok megnézni:




Ti szeretitek a meglepetésdobozokat?

Anett

2018. augusztus 16., csütörtök

Időbeosztás és munkamegosztás anyaként? | #momlife


Sokan úgy gondolják hogy egy anyának, aki az ideje nagy részében otthon van, annak minek időbeosztás. Régen, mielőtt anya lettem talán még én is igy gondoltam. De aztán teltek az évek, jöttek a "szürke" hétköznapok, lett két gyermekünk és be kellett látnom hogy igenis szükségem (szükségünk) van időbeosztásra. Munkamegosztásra pedig végképp!



Nem kertelek, nyilvánvaló hogy a házimunka zöme rám marad, hiszen azért mégiscsak én vagyok otthon, apa dolgozik, nem lenne reális elvárni tőle hogy például hazaérkezés után álljon már neki mosni, mosogatni meg ablakot pucolni. A napjainkat is jórészt én alakitom , hiszem én látom hogy épp mire vágynak a gyerekek, vagy mit igényelne az otthonunk rendrakás terén és hogy a rövid hétvégéinket is hasznosan töltsük, változatosan - na ez sem egyszerű. Engem mindig érdekelt más családok működése - főleg azoké persze amik kivülről nagyon csillognak - igy gondoltam hasznos lehet számotokra ha összefoglalom néhány pontban hogy nálunk hogy is zajlik egy hétköznap vagy épp hétvége megtervezése és hogyan osztozunk a családunk körüli teendőkön.


MUNKAMEGOSZTÁS


1. Szervezés és ügyintézés

Nem tudom más hogy van vele de én utálok ügyeket intézni. Mégis sajnos rám marad az esetek 90%-ában, hiszen apa egész nap az irodában, megbeszélésről megbeszélésre rohangál, meg egész nap amúgy is telefonál munkaügyben. Igy ha valamit el kell intézni, meg kell szervezni akkor az az én feladatom. Ilyen például a nyaralás leszervezése, a hova menjünk, mikor menjünk, mit vigyünk kérdése. De én intéztem a teraszunk felújitását is, a redőnyök és a napellenző javitását, de a vicces kedvű cirkó miatt is az én hangom cseng ismerősen az ügyfélszolgálatos hölgynek. Ezek esetében nekem kellett szakembert találni, leegyeztetni velük a munkát és persze itthon lenni,átvenni az elkészült művet. Van két terület ami mégis az övé lett, az egyik az autó, egyrészt az ő nevén van igy neki egyszerűbb ezzel intézkednie, másrészt én a két gyerekkel nehezen vinném el vizsgáztatni mondjuk.... A másik ilyen terület az óvoda, akiket én nem szivesen hivok fel mert egyszer elég undok volt velem a vezető (vagy nem tudom pontosan ki volt a vonal másik végén) igy ha nem muszáj akkor őket kihagyom. Szerencsére ez a két dolog azért nem annyira rendszeresen igényel telefonálgatást. Nyilván a gyerekeket is én viszem a dokihoz, védőnőhöz - bár eleinte mikor Fanni kicsi volt nem mertem bevállalni és akkor együtt mentünk.

2. Házimunka

Mint fentebb már irtam a java az enyém, nincs is ezzel bajom, viszont van néhány olyan terület amiben segitenie kell. Nagyon szerencsés vagyok, mert szinte kérnem sem kell semmit, tényleg bármiben besegít, hétvégén takarit ha kell, szóval tényleg szerencsés vagyok.
Amiben segitség kell az néha a napi bevásárlás - tudom, ez most furán hangzik - de biztos veletek is előfordult már olyan például hogy hazaérkezvén a boltból észrevettétek hogy kimaradt valami. Na, velem ilyen rendszeresen van. Vagy például megvan minden a holnapi főzéshez de bekattan valami és mást akarok inkább de persze a boltba lusta vagyok elmenni, akkor ő hazafele beugrik és bevásárol. Vagy egy másik példa, neki hazafelé a városban útba esik egy kis pékség ahol isteni a pékáru, szóval a kenyeret meg a kiflit van hogy onnan hozza haza nekünk. A másik amiben segitenie kell azok a nagyon házimunkák, ahol neki a gyermekfelügyelet a fő feladata, mert egyrészt nekem se fér bele mindig minden az alvásidőbe, másrészt meg zavaró úgy vegyszerekkel dolgozni hogy a két gyerek ott ugrál a lábad alatt.
Ezeken kivül van pár dolog amit mindig rábizok, mert én utálom, ilyen a lefolyótisztitás... kapálás.... növényeink tetűirtása.... csupa szuper tevékenység!

3. Gyerekek

Aki gyerekkel/gyerekekkel van otthon az néha úgy érezheti hogy minden napja egyforma, sosincs vége az otthoni teendőknek és egész nap "csak" gyerekfelvigyáz. Pedig nyilván nem igy van, de tud ez fárasztó munka is lenni mit kell tagadni, igy bizony van hogy délután 5-kor már percenként az órát lesem hogy mikor jön apa, az egyszemélyes felmentősereg! Mikor hazaért és akklimatizálódott (értsd: a két gyerek legalább azt hagyta neki hogy nyugton levegye a cipőjét) onnantól besegit a gyerekek körüli teendőkben is. Játszik, vacsorát oszt és a fürdetést és altatást is együtt csináljuk. Ha nagyon húzós volt a napunk akkor még az is lehet hogy én közben elvonulok csendes magányomban... De vannak például olyan dolgok is, amiket kifejezetten ő akart a gyerekekkel kapcsolatban. Ilyen a motorozásra, biciklizésre tanitás is, ő tanitotta meg Szofit pár hete kitámasztó kerék nélkül is biciklizni és Fannit is elinditotta már a motorozás útján.

IDŐBEOSZTÁS


1. A hétköznapok

Volt mikor "alárendeltem" mindent a két gyereknek, a házimunka ráér alapon, meg én is ráérek....De hosszú távon ez nem volt célravezető. Ezért ha tetszik ha nem, a napjainkat meg szoktam előre tervezni. Például: délelőtt házimunka van, nem szeretem ha minden a röpke alvásidőre meg a hétvégére marad. Egyrészt alvásidőben én is pihenek, azt az időt magamra és a hobbimra forditom. Hétvégén meg inkább családi programot tervezek, mintsem a porszivóhoz kössem magam. Tehát hétköznap délelőtt haladok a házimunkával, jórészt ezt is beosztottam egyébként. Nem akarom egy nap alatt rendbevágni az egész házat mert úgyse menne. Mosni mindig kora reggel szoktam, amint vége a reggeli osztásnak már inditom is a gépet, igy ez hamar lemegy, közben egy kis porszivózás, rendrakás, portörlés, ilyesmik beleférnek. Főzni minden másnap szoktam, nekem ez egy "tortúra" ha szabad ilyet mondani, mert mindkét gyermekem aktivan részt venne benne...igy minden kétszer annyi ideig tart és duplán veszélyes. Amelyik nap pedig nem főzök, aznap délelőtt - ilyen melegben jó korán - elmegyünk játszóterezni, biciklizni, plázázni (igen, Szofi imádja a buszozás miatt, meg mert bekönyörgi magát a játékboltba...). Szóval valahogy igy sikerült megtalálnom a hétköznapokban az egyensúlyt, ami jó nekem, mert a házimunkával is tudok haladni, jó a család szempontjából is, főzés szempontjából is, és valahol a gyerekeknek is szerintem mert legalább hozzászoknak ahhoz, hogy az életben vannak muszáj dolgok is.

2. A hétvégék

Mivel mindkettőnk családja vidéken él, igy javarészt mi szoktunk "lemenni" látogatni a nagyszülőket. Nem tudom kinél hogy van ez, de nálunk anyukám annak örülne leginkább ha minden héten mennénk. Ami fizikailag képtelenség egyszerűen... Egyrészt a másik nagyszülők is akkor joggal mondanák hogy hozzájuk is menjünk minden héten, másrészt akkor mikor fogunk mi négyesben bármit csinálni? Ott a kert is, jó lenne programokra is eljárni, meg csak úgy otthon lenni és játszani. Ezért azt vezettük be hogy egyik héten az én szüleimhez, másik héten párom szüleihez megyünk, a harmadik hét végén meg otthon maradunk és az a két nap csak a miénk. Ekkor ha valakinek kedve támad jönni hozzánk látogatni akkor arról persze lehet szó, de mi nem családlátogatunk. Hát nem mondom hogy könnyű volt ezt bevezetni, meg mindig akad valami olyan alkalom ami miatt ez megborul (például születésnap vagy valami családi esemény) de nálunk ez működik és szeretjük.

3. Az énidőm

Bevallom nagyon nehéz mostanság minőségi énidőt teremteni magamnak. Persze, van hogy este elvonulok és befekszem egy kád forró vizbe mig apa elvan a gyerekekkel. Vagy egy csendes zugban előveszem a gépem és a bloggal foglalkozom. De ezek annyira rövid dolgok, fél órák, maximum egy óra, ami úgy érzem mostanság hogy nagyon kevés. Nem beszélve arról, hogy minden ilyen "saját idő" elvesz a mi "közös időnkből", amikor mi négyen, családként létezhetnénk, akár csak úgy, akár valamilyen programban. Hiszen logikus hogy ezekben a percekben én "pihenek" ugyan, de a párom kvázi második műszakként a gyerekre vigyáz (ami egyáltalán nem abból áll hogy ülnek szótlanul és rajzolgatnak...). Tudom, hogy hétköznap az egész napos munkától fáradt, ilyenkor nem is szoktam rá háritani kizárólagosan semmilyen dolgot, hétvégén is azért csak módjával. Hiszen neki is jár az énidő, ami nála sem csak abból állhat hogy a gyerekekkel biciklizik, hanem egy kicsit a saját dolgaira is kell időt szakitania. Próbálom megtalálni az egyensúlyt az énidő és a miidő között, és nem kivonni magam a családi életből amint lehet és alkalom van rá. Nyilván az lenne a jó ha lenne valaki aki segit nekünk a gyerekek körül és átveszi őket akár csak egy-két órára és mi kettesben is tudnánk minőségi időt együtt tölteni.


Ti hogyan osztjátok be az időtöket anyaként?

Anett



2018. augusztus 14., kedd

Teszt | Selfie projekt fátyolmaszkok - avagy fóka és panda lettem



Sziasztok!

Újabb márka esett áldozatul a fátyolmaszk imádatomnak, ismét egy bárki számára könnyen elérhető márkát próbáltam ki, ez pedig a Selfie Project. Van több tipusú maszkjuk is, én ezek közül csak kettőt próbáltam, ebből az állatkás vonalból :) Abszolút pénztárcabarát vonalat képvisel, szóval aki szeret kisérletezni ilyesmivel annak hajrá! (főleg hogy jók is, de erről lent részletesen!)


Szóval kb minden márka fátyolmaszkja (szövetmaszkja) rámegy a cukiságfaktorra ezzel a kisállatos dizájnnal, nem tagadom, engem is sokkal hamarabb elcsábit az üzletben egy ilyen tasak mint egy sima, fehér maszkos verzió. Az embereket vonzza a cukiság szerintem, nem hiszem hogy ez nálam van csak, és nagyon sokáig szoktam magam nézegetni a tükörben is mikor felteszek egy-egy ilyen arcmaszkot.


Cleansing sheet mask  #BravePanda


A hivatalos infók: Javitja a bőr kondícióját. A természetes pamut alapú gyengéd szövet tökéletesen illeszkedik az arc vonalaihoz, biztosítva a hosszan tartó hatást. A botanikus aktiv összetevők egyenletesen szivódnak be a bőrbe. Összehúzza és megnyitja a pórusokat, korlátozza a faggyú túltermelést, biztosítva a bőr optimális egyensúlyát. Gazdag természetes botanikus aktiv összetevőkben, amilyen a bio aktiv szén. Tisztit és antibakteriális hatású. Elnyeli a szennyeződéseket, a pórusokat tisztitja és szűkiti. A green bamboo szabályozza a faggyútermelést és mattitja a bőrt. A megtisztított arcbőrre kell felvinni és 10-15 percig hagyni hatni, a megmaradt maszkot kör-körös mozdulatokkal masszirozd be a bőrbe.

Szerintem ez egy szuper maszk, kellemesen bizsergető érzés mikor fent van a bőrön. De természetesen egyáltalán nem irritált, nem lett utána piros az arcbőröm. Nagyon szépen tisztit és egy picit mattit is, bár én nem mondanám kifejezetten mattitó maszknak, mert nagyon sok esszencia maradt utána a bőrömön és picit soknak találtam a felszivódási idejét is, addig meg persze inkább fényes volt a bőr. De a végeredmény az tetszett, tisztának és puhának éreztem utána az arcom, nem ragadt és kellemes illata is lett.




Hydrating sheet maszk #LuckySeal


A hivatalos infók: Gazdag természetes botanikus aktiv összetevőkben. Aztiv összetevő a mandulaolaj, amely hidratálja és feszesiti a bőrt, valamint erősiti védelmi korlátját. Csodálatosan puha lesz érintése. A marine alga: a tengeri algák mélyen táplálják a bőrt és szabályozzák a faggyútermelést. Gyulladásgátló hatásúak, meggátolva az új tökéletlenségek kialakulását. A megtisztitott arcbőrre kell felvinni, hagyni hatni 10-15 percig, majd a szövet eltávolitása után megmaradt maszkot kör-körös mozdulatokkal masszirozd be a bőrbe.

Én ennél is éreztem egy enyhe bizsergető érzést, haber ez egy hidratáló maszk ugyebár. Ez egy picit nedvesebb volt mint a másik, szinte folyt ki belőle az esszencia, ezért óvatosan kellett vele bánni a szemkörnyéken, nehogy belecsepegjen a szemembe. Viszont mikor levettem az arcomról, akkor nem éreztem hogy olyan sok maradt volna a bőröm felszinén, tehát szuperül beszivódott a nagy része, de ezt is kellett végül picit bemasszirozni. Nagyon sokáig érezhető volt a hidratáló hatása, napokig nem is használtam éjszakára krémet (nappalra amúgy is nagyon ritkán használok nyáron). Szuper hidratáló maszk ennyi pénzért!





Ti szeretitek az állatos arcmaszkokat?

Anett

2018. augusztus 12., vasárnap

Így nyaralunk mi! - Nyaralós vlog



Sziasztok! Ahogy igértem a nyaralásunkon vlogoltam "kicsit". Na jó, nagyon :) elég sok felvételt készitettem, legtöbbet persze magunknak. De azért igy is elég hosszúra sikeredett ez a nyaralós vlog!




Technikai problémák miatt lett ketté választva, sajnálom, de másképp nem tudtam megküzdeni a technika ördögével. Főként a gyerekekről szól a vlog, mondjuk az egész nyaralás róluk szólt! Volt 5 percünk mikor leültünk egy padra beszélgetni, meg is lett az eredménye... a második részben mesélek róla. Ja és a második rész cime nem clickbait sajnos....


Az első rész


A második rész



2018. augusztus 8., szerda

Színesítem a ruhatáram - fehér, sárga, zöld



Ezen a nyáron teljesen rákattantam a szinekre és igyekszem kerülni a szürke és fekete ruhákat, valamint ezek variációit is, és sokkal több színes, mintás ruhadarabbal dobom fel a ruhatáram. A 3 új kedvenc szinem a zöld, a fehér és a sárga, igazán frissek és nyáriasak, a Rosegal webshopjában rengeteg szines ruha közül válogathattam, ezúton is köszönöm nekik hogy választhattam tőlük néhány darabot.



Ezúttal 3 ruhadarabot választottam, kettő blúzt és egy nadrágot. Most mindhárommal kapcsolatban vegyesek az érzéseim, élőben tetszenek ugyan de mindben van valami ami egy picit zavaró, bár ettől szerencsére nem hordhatatlanok. De akkor lássuk is őket részletesen.

A fehér blúz


Mindenkinek kell legyen egy fehér blúz a ruhatárában, még ha nem is annyira az az ünnepélyes fajta. Nekem az tetszett meg benne hogy nyitott vállú, nekem ez a fazon nagyon bejön idén nyáron. Az is tetszett benne hogy elöl fűzős, ez is feldobja picit az összképet. Felvéve szerintem pont úgy mutat mint a modellen a honlapon, viszont ami ott nem látszik de nálam igen, az az hogy kicsit átlátszó. Engem ez zavar egy picit, igy lehet hogy inkább csak ősszel fogom hordani és veszek alá egy trikót. Amúgy az anyaga nagyon kényelmes és puha, pont jó rám a méret, ez egy L-es darab.



A sárga blúz


Idén nyáron nagy divat a sárga (mondjuk szerintem minden nyáron az) de idén én is rákattantam, pedig az előző években hidegen hagyott. Nagyon vibráló ez az árnyalat egyébként, én imádom! Ez egy one-size darab, ami azt jelenti hogy S-től L-ig jó mindenkire, nos ez igaz persze, csak nem úgy áll... A képen talán annyira nem látszik de picit nagynak érzem, főleg váll résznél, nem is tudom hogy mutatna ez egy S-es lányon. Az anyaga kicsit vastag nekem nyárra, igy ezt a legnagyobb melegben sajnos nem tudom felvenni, de talán még nyár végén is vállalható lesz a sárga. Amúgy ettől eltekintve imádom! Szerintem szuper ez a hagyma szabás, laza de nőies!


A virágos nadrág


Régóta szerettem volna valami ütős, színes, virágos nadrágot, de nem mertem bevállalni. Most viszont itt volt a remek alkalom hogy próba-szerencse alapon válasszak egy ilyet. Nos, a mintával nincs is gondom, kicsit nagyobbnak mutat mint szeretném de nem zavar. Az anyaga lehelet vékony, nagyon jó viselet lenne nyáron is. Viszont a dereka az valami olyan erős gumírozást kapott, hogy nem nagyon tudom magamon elviselni. Szorit na, mit szépitsük, pedig ez egy L-es nadrág, és máshol teljesen jó, még fenék részen is bőven lenge rajtam, szóval nem az a baj szerintem hogy kicsit választottam. Pedig imádom, annyira szép és kényelmes!


Ha kedvet kaptatok ezekhez a darabokhoz, vagy valami mást kinéztetek a Rosegal oldaláról akkor van két kedvezménykódom amit tudtok használni a vásárlásnál:
RGNancy - 10% kedvezmény a vásárlás végösszegéből
RGNancy2 - 26 dollár felett 3 dollár kedvezmény
                      50 dollár felett 6 dollár kedvezmény
                      100 dollár felett 15 dollár kedvezmény





Nektek tetszik valamelyik ruhadarab amit én választottam?

Anett

2018. augusztus 5., vasárnap

No makeup makeup sminkem (+VIDEÓ)


Sziasztok! Ismét egy sminkvideóval jelentkezem, ezúttal egy igazán könnyű no makeup makeup sminket mutatok nektek!




Ez az én mindennapi vagy hétköznapi sminkem, amikor csak egy kis optikai tuningra van szüksége az arcomnak, és különösebben nem készülök semmilyen programra. Kevés terméket használok és nagyon egyszerű az egész elkészitése, remélem tetszeni fog nektek!







Ti hogy sminkeltek hétköznap?

Anett


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger