2012. május 25., péntek

The wishlist! #2

Kicsit átnéztem a kívánságlistám amit még februárban írtam össze, hú de rég volt már! Jó volt így visszanézni a dolgokat és végiggondolni hogyan alakultak a dolgok, és ha már itt jártam összeállítottam a következő listát is.

A 6 elemű listáról hármat sikerült kipipálni, igaz a BB krémeknek még meg kell érkezniük, két tételt helyettesítő termékekkel oldottam meg - volt amit önszántamból és volt amit a kényszerűség hatására. Egy dologról pedig lemondtam, de lehet nem örökre.

A következő listám pedig így néz ki, most is csak a hat "legnagyobbat" hagytam rajta:

1. Nyárias táska, ami azért csinos is, lehetőleg citromsárga legyen

Ne kérdezzétek miért pont citromsárga, nagyon tetszik, még jobban is mint a menta szín. Nézegettem már több üzletben is táskákat, de ami szép sárga volt az általában elég kicsi nekem.

2. Feltűnő, díszes nyaklánc
Igazából ebből a kategóriából rengeteg jelöltem van, különböző színben és stílusban. Most kettőt mutatok közülük, az egyik szintén egy nyárias darab, igaz nem sárga hanem türkiz színű, míg a másik inkább a feltűnő, fiatalos elegáns kategóriába tartozik.

3. Fekete szandál
Ezzel lesz a legtöbb problémám megint. Már egy pár hete nézelődök a szokásos helyeken (Deichmann, Humanic) de nagyon gyér a felhozatal, pedig szükségem lenne egy szép kis fekete szandira.

4. Sleek paletta

Újra elkezdtem vágyni egy Sleek palettára, mindig is tetszettek de lebeszéltem magam róluk (igen, mindről...) mivel így is sok szemfestékem van már. De egyre többször gondolok rá hogy ki kellene próbálnom mert gyönyörű, intenzív színük van.

5. Orgona lila körömlakk
A pasztell színek annyira nem állnak hozzám közel, de egy ilyesmi orgona lila körömlakkra szívesen lecsapnék.

6. Nyaralás
Igazából ezzel kellett volna kezdenem!

Nálatok mik szerepelnek a képzeletbeli wishlisten?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger