2013. március 3., vasárnap

New brand: MeMeMe

A héten szuper hír járta végig a Facebook minden szegletét, miszerint új márka érkezett a Make up plazaba ami a MeMeMe névre hallgat!
A megjelent képek teljesen "étvágygerjesztőek" voltak, színek és formák (!) mindenütt, tehát egyből csekkolnom is kellett a kínálatot valamint hogy mi is ez a márka tulajdonképpen.

A márkáról...
Hogy megtudjam miről is van szó, el kellett látogatnom a márka hivatalos oldalára, ahol azt írják az ihlet az ókori görögöktől filozófiájából, illetve a reneszánsz eleganciájából származik. E kettő együtteséből jött létre a MeMeMe, amely az elérhető luxus termékek kategóriáját célozta meg, trend kiadásokkal és mindennapi "táskába való" termékekkel kényezteti a közönségét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Samanta Chapman is előszeretettel használja ezeket a termékeket.

A termékekről....
Minden termék nagyon figyelemfelkeltő, újszerű csomagolást kapott, legalább is nem tudnám egyik márkához sem hasonlítani a megjelenését (na jó, talán a pirosítók a Benefitre hajaznak...). Nem csak a csomagolás mondható újszerűnek, de maguk a termékek is különlegesek: vannak itt tinktúrák, kavics alakú árnyalók és baked szemhéjpúderek is.

A kedvenceim....
Természetesen átnéztem az egész kínálatot és készítettem egy listát a kedvenceimből :)





Ti szétnéztetek már a márka kínálatában? Van ami tetszik nektek esetleg rendeltek is majd?

képek és árak forrása : makeuplaza.com

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger