2018. július 9., hétfő

3 dolog amiért utálom az epilátorokat!


A legutóbbi haul videóban mutattam hogy a tavaszi Glamour napok alkalmával beruháztam egy epilátorra, ami a Philips Satinelle Advanced névre hallgat. Nem mondanám hogy előtte hetekig bújtam a fórumokat véleményeket keresgélve, ugyanis már az elején belebotlottam abba a nagy általánosságba hogy valakinek vagy bejön egy adott epilátor, vagy nem, és kb mindenhol és minden tipus esetén fele-fele arányban vannak jelen az elégedettek és az elégedetlenkedők.


A csapból is az folyik hogy az epilátorozás mennyire jó, mennyire gyors és kényelmes, ez a legkevésbé fájdalmas módja a szőrszálak eltávolításának, stb. Nos, ezzel részben egyet is értenék, de igazából minden itt felsorolt tulajdonságába bele tudnék itt-ott kötni. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy annak aki csak épphogy szőrös, lehet hogy tényleg minden téren bejön, de én eléggé el vagyok eresztve ilyen téren - vagyis van mit az epilátorba apritani, hogy szépen fogalmazzak. Ráadásul a szőreim elég gyengék már és foltosan is nőnek, hiába trükközök időközi borotválással, akkor is úgy kétnaponta van egy-egy terület ami épp zavaróan szúrós már. Node ennyit elöljáróban rólam és az epilátorom elé állitott feladatról.


Amiért erre a gépre esett a választásom az az volt - nem, nem a sok felesleges kiegészitő... - hogy van hozzá borotvafej és külön trimmelő fej is. Ez szerintem nagyon hasznos és praktikus, hiszen egy elektromos borotva a nőknek is jól tud jönni, ráadásul ennek olyan a kialakitása hogy mindkét irányból húzható a bőrön, nézzétek csak meg a közelebbi képen! Arra a két szélén elhelyezkedő "fogazatra" gondolok, közepén pedig ott van maga az elektromos borotva. Én nem akartam ezzel az eszközzel arcot masszirozni, sem sarkat reszelni, de még csak hajat göndöriteni se, igy megspóroltam magamnak kemény tízezreket, és mégis benne van a készletben az amit egy átlag ember epilálásra használ (még egy szuper szemöldökcsipesz is).


Tényleg szuper kényelmes kézben tartani, az előző epilátorom kis tömzsi volt, szóval ahhoz hasonlitva ez tényleg sokkal jobban kézre áll. Két sebességfokozata van amit én igazából sosem variálok, már az előző gépem is mindig a leggyorsabb fokozaton ment. Van benne beépitett világitás is, ez is hasznos kis apróság ami megkönnyiti a kósza szálak felderitését.


MIÉRT UTÁLOM AZ EPILÁTOROKAT?


De akkor lássuk is hogy mik azok a dolgok amiket nem szeretek az epilátorokban, vagy mondhatjuk úgy is, hogy ezek miatt nem szeretek epilálni!

1. Hangos
Azt hittem hogy a mai modernebb gépek sokkal halkabbak lesznek, de sajnos ennek pont olyan hangja van mint a 15 éves régi gépemnek, zúg mint a kombájn, és még csukott fürdőszoba ajtó mellett is simán lehet hallani hogy odabent tevékenykedek. Igy mondanom sem kell hogy alvásidőben nem nagyon tudom használni, pedig ez volt az egyik szempont amiért új gép vásárlása mellett döntöttem.

2. Macerás
Rengetegszer át kell mennem vele az adott területen hogy azt tudjam mondani tényleg minden egyesz szálat kiszedett. Volt sajnos olyan is hogy bármilyen irányból próbáltam az adott területen húzni, akkor sem tudta elkapni a szálakat. Sajnos ezen az sem segit hogy ez egy nedvesen és szárazon is használható gép. Tehát ha rászánom magam és az összes foltokban növő szőrt megvárom mig kidugja az orrát, akkor gyakorlatilag egy órán keresztül is elbabrálhatok a lábszárammal, ami szerintem borzasztóan sok, még kádban ülve is. 

3. Fájdalmas
A másik oka az volt hogy új gépet vásároltam, hogy az előző inkább csak eltörte a szálakat, de többszöri áthúzással sem igazán szedte már ki őket. Talán ez a legbosszantóbb az egészben, hogy ez az új gép is pontosan ugyan ezt teszi, pedig azt irják hogy a mikrobarázdált csipeszeinek köszönhetően hatékonyan kapja el a szőrt és távolitja el. Mivel egy-egy ilyen törésnél azért húz a szőrön is, ezért persze ez a művelet is fájdalmas, ráadásul ha a bőr mellett töri el akkor meg már esélytelen hogy végül elkapja és kihúzza. Így persze sokkal több a gyulladt szőrtüszőm is, hiszen attól hogy nem vette ki, még a gyökerét megmozditotta, ami igy ugyanúgy begyullad. Ezek után aztán hiába mindenféle előkezelés, radirok meg hámlasztás, egyszerűen nálam nem hatékony és kész.



Viszont az elektormos borotvafejre totálisan rákattantam, bárhol bármikor bevethető, reggeli gyorsmentésnek is. Egyáltalán nem irritálja a bőröm, nem lesznek tőle benőtt szőrszálaim és persze nem vágom el vele magam. Hangosnak igy is hangos, viszont ha valahova indulunk a gyerekekkel elég 5 perccel előtte előkapni és már rendben is vagyok. Nem mondom hogy epilátorként sosem használom, de lényegesen ritkábban mint szerettem volna, igy igazából nem is érte meg nekem az árát. Lehet hogy majd télen jobban rá tudom magam venni mert akkor legalább nem látszik a lábamon a sok begyulladt szőrtüsző amit köszönhetek neki.



Ti szeretitek az epilátorokat? Milyen gépetek van?

2 megjegyzés:

Lexi írta...

Kicsit engem is megbolondított a marketing és ráindultam erre a fajta epilátorra, pedig 3-4 éve vettem egy újat.Az teljesen alap Braun, van benne világítás, az volt nekem egyedül szempont. Éveki epiláltam, de az epilálást tényleg 3-4 naponta művelhetem, mert mindig máshol nő a szőr.. Gyerek előtt ez nem zavart, nyaranta kimentem az udvarra és elszórakoztam vele, de most már inkább zavar. Epilátor mellett, gyantáztam is, és az utóbbi 2 évben kb és egyre inkább szokok át és jobban szeretem. Hónaljamnál használom egyedül rendszeresen az epilátort. Elhagyni nem fogom az epilátort, mert a borotvát utálom és attól viszketek, de az epilátort is kezdem megutálni. Sokkal jobban fáj, mint a gyanta és macerásabb is..

Beautycrumbs-Anett írta...

Lexi: a gyantát én is szeretem csak sajnos attól is egyre több rajtam a benőtt szőr, hiába hámlasztok meg radirozok folyamatosan. Valószinűleg télen könyebb helyzetben leszek, és inkább gyantázni fogok majd :)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger