2013. október 21., hétfő

Panthenolt a hajra?

Elég sok mindent kipróbáltam már a hajápolás terén (is) és most a panthenol volt a soron következő áldozat, már nagyon kíváncsi voltam rá hogy tényleg igaz-e az a sok jó amit írnak róla. Főleg mert most rá is fért a hajamra minden amit ígér ez a "csodaszer".
Elég beírni a Google-be hogy "panthenol" és "haj", máris oldalak tucatjai tárgyalják hogy hogyan és mit kell kenni, tenni a panthenol különböző előfordulásaival. Olvastam már hogy panthenol spray-t (tudjátok, amit általában égési sérülésekre kell fújni) teszik a fejbőrre, akár pakolásként is. Bevallom ezt egyelőre nem mertem kipróbálni pedig nagyon izgatja a fantáziám, ugyanis eddig nekem is csak pozitív tapasztalatom van vele kapcsolatban. Mármint a panthenollal kapcsolatban :)
Azt már az előző videómban említettem hogy az Alverde samponja nagyon nem tett jót a hajamnak, ami amúgy sem éppen a fénykorát élte. Tehát alapból sem volt jó állapotban, ehhez még hozzá jött minden "egyéb" így végül egy korpásodás elleni sampont választottam. Szerencsére ez be is vált, 5 hét használat után szinte teljesen megszabadultam tőle. Azt olvastam hogy a panthenol jó a hajhullás elleni is, hát, erre azt mondanám hogy talán. Mintha picit kevesebb hajam hullana de lehet csak azért látom így mert egyre kevesebbet fésülködöm :) Ami leginkább tetszik ebben a samponban hogy nagyon könnyed lesz tőle a hajam, nem lapul le a hajtövem sem.
Attól függetlenül hogy könnyed lesz tőle a hajam, még továbbra is használom a kifésülés könnyítésére a hajspray-t és a hajvégeimre az olajat, hogy a hajam ne legyen olyan száraz és ne szálljon össze-vissza. Szerencsére most már sikerült visszaállnom a heti kétszeri hajmosásra, azért ezt mindenképpen sikerként könyvelem el, nagyon kellemetlenül érintett hogy két nap után vállalhatatlan volt a hajkoronám. Szerencsére ennek vége. Kíváncsi leszek hosszú távon milyen lesz majd a használata, fog-e még tovább javulni a hajam állapota.

A panthenol tartalmú termékeket gyógyszertárakban és webshopokban érhetitek el, én az Iparfümériától rendeltem, ahol samponon kívül akár panthenolos ajakbalzsammal, tusfürdővel sőt még testvajjal is találkozhatunk.

Ti próbáltatok már panthenol-os termékeket? Nektek bevált?


Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

7 megjegyzés:

Njoythestyle Reni írta...

Több mint 1 évig Panthenolos fodrasztol kapott, Imperity márkájú samponnal mostam hajat, az esetlen és vekonyszalu hajam megerősödött és tartása lett, ez a termek számomra a hajam megmentője! Az utso hónapokban koffeines balzsammal együtt használtam, a hajam alig hullott! :) Pusza: Reni

9Vikkk9 írta...

Szia!

Én "sima" Panthenol habot vettem pénteken. Mostanában száraz a fejbőröm, arra vettem fejbőrpakolás gyanánt. Sok jót olvastam róla, sugárkezelésen átesett emberek is veszik, gondolom segít regenerálni a fejbőrüket. Nekem a méregdrága Aussie hosszú hajra való sampon vágta tönkre a fejbőröm, teljesen kiszárította, viszketett és a hajam is töredezni kezdett tőle (pedig van balzsamom, pakolásom ami bevált, de az Aussie 3 perces kúrája se ér sokat). Ezt a sprayt direkt a fejbőrömre vettem, remélem segít. A samponváltás óta legalább nem viszket a fejbőröm (Aussie megy a kukába, még egy samponnal se jártam így), de még mindig száraz.

Vattacukor írta...

Reni: ez szuper, remélem hosszú távon még több jó tulajdonsága előjön majd

9Vikkk9: ha van kedved majd írd meg milyen a hab, én még mindig a gondolkodás fázisában vagyok, nagyon érdekelne milyen használni és mit tud :)

9Vikkk9 írta...

Ma délután kipróbáltam a habot, így elsőre semmi változást nem látok a hajamon, a fejbőröm nem hámlik per pillanat (de a samponváltás is lehet az oka, még meglátom a napokban milyen marad. Olvasgattam hogyan is kellene alkalmazni pakolásként. Fodrásztanulók szerint száraz fejbőrre kell felvinni, majd melegen tartani törcsivel vagy búra alatt és lemosni samponnal. Én raktam a fejbőrömre is meg a hajamra is, majd 1 percig meleg levegővel szárítottam a fejbőrömet, majd törcsit rá és 30 percig volt rajta. Kimosni könnyű volt. Nekem az a célom, hogy a fejbőröm rendbe jöjjön, amit az Aussie tönkrevágott... ha ez összejön akkor elégedett leszek, de a hajamra nem rakok többet (hosszára/végére) csak a fejbőrömre. Pár hét után majd még írok róla ha érdekel. Így száraz fejbőrön/hajon alkalmazva nem macerás, sokan nedves hajra/fejbőrre teszik, azt én kihagyom szerintem, maradok a fodrászok ajánlásánál.

Vattacukor írta...

9Vikkk9: Persze hogy érdekel és köszi hogy írtál az első próbálkozásról :) Én azt olvastam hogy száraz hajra kell tenni és a fejbőrre mert igazából ott tud felszívódni és hatni. Én hajhullás ellen vetném be, állítólag jó rá, persze nem tiltakoznék ha a fejbőrömre is jó hatással lenne!

9Vikkk9 írta...

Hajhullás ellen ajánlom neked a DM saját márkás hajvitaminját (1200Ft/60db), napi 1db-ot kell szedni. Illetve a Horsetail grass/equisetum arvense (zsurló) névre hallgató növényt tablettaként (zselatinban a szárított növény porrá őrölve) íze nincs így, de teaként is fogyasztható, nekem úgy mondjuk nem ízlene naponta. Én ezeket szedem most az őszi hajhullás ellen. Utóbbi növény sok kopaszodás elleni készítmény hatóanyaga.

Vattacukor írta...

9Vikkk9: a DM hajvitaminját még nem próbáltam, régebben csináltam egy 3 hónapos kúrát a Dr Chen féle kapszulával az egész jó volt (bár nem emlékszem az összetevőire) de a Revalid pl nálam hatástalannak bizonyult. Majd lehet legközelebb megnézem a DM-ben ezt amit írtál, egy próbát megérne. Egyébként az ilyen teákkal hadilábon állok mert általában "fura" ízük van és mindig telepakolom mézzel :)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger