2020. augusztus 27., csütörtök

Smink és teszt - Revolution Pro New neutral paletta (+VIDEÓ)

 

A nagyobb fajta paletták iránti lelkesedésem töretlen, szeretem, hogy sok lehetőség rejlik bennük, a nappali sminken át a buli sminkig bármit össze lehet dobni velük. Mármint egy nagyon jól kitalált és összerakott palettával, máshogy nem megy, ha nincsenek satírozó színek, hiányoznak a mély vagy épp fényes/matt árnyalatok, akkor máris szűkül a kör.... legalábbis számomra, én ugyanis azt szeretem, ha egy paletta összetett! Most is egy ilyen palettáról hoztam nektek részletes beszámolót, katt ha érdekel!



Ez a paletta nem más, mint a Revolution Pro New neutral szépséges palettája, amelyben megtalálható minden olyan árnyalat, ami egy komplett szemsminkhez kell! 



17 darab szemfesték található benne, plusz egy krémes szemhéjalap, szóval praktikus kis darabról beszélünk. Az alap egyébként egész jó fajta, jól tartja magát a nap folyamán, és szépen kiemeli a színeket is, még az egész csillámosakat is meg tudja tartani, bár azok alá szerintem egy biztosabb bázist kell építeni! Az állaga keményebb, de a kéz melegétől szépen olvad és könnyű eldolgozni a szemhéjon.



A festékek állaga vegyes, a matt árnyalatok kissé keményebbek és porolnak is rendesen, cserébe viszont a pigmentáltsággal nincsen probléma egyiknél sem. Van közte egész halvány bőrszínű is, és világosbarna, így a satírozás, az élek eldolgozása is megoldható ezzel a palettával. A fényes árnyalatok is nagyon pigmentáltak, állagukat tekintve szinte krémesek és ezek kevésbé is szóródnak sminkelés közben. Jól építhetőek, szépen satírozhatóak, és jól együtt tudnak működni a szemhéjalappal is. Csodásak ezek az árnyalatok egyébként, nekem olyan igazi őszies palettának tűnik ez az összeállítás. De nem feledkezhetek meg a két igazán különleges festékről sem, amik igazából ilyen préselt pigmentnek mondhatók, szinte tömör csillámosak, csodásan ragyognak a szemhéjon, de ezeknél különösen oda kell figyelni az alapozásra.

Készítettem színmintákat is:

neutral - glitzed - delight - glamour - majestic - zoned

calm - jazz it up - karma - party - golden - for real!

based - hidden - shadow - rumour - magic - whisper


Készítettem már vele sminket is a Youtube csatornámra, azt itt tudjátok megnézni:



A bejegyzésben bemutatott palettát a Notino webáruháztól kaptam tesztelésre!



2020. augusztus 20., csütörtök

Bölcsis tapasztalataink, beszoktatásról, napirendről és egyebek (VIDEÓ)

 

Sziasztok! Lassan tényleg itt az új tanév, ami sokaknak a bölcsikezdést jelenti. Jelen állás szerint mindenhol elindul a tanév rendesen, szóval megkezdődhet a beszoktatás időszaka. Mivel mi már túl vagyunk ezen, sőt az egész bölcsődén, hiszen a kisebbikem is már az ovit kezdi, így gondoltam megosztom veletek a tapasztalatainkat, hogy nálunk mi hogyan volt.



A videót itt tudjátok megnézni:



2020. augusztus 17., hétfő

Maradjon még a nyár - elő a trópusi/dzsungel mintákkal!

 

Sziasztok! Ugyan lassan itt a nyár vége, de én még nem szeretném elengedni az idei nyarat! Sőt! Szerintem még nem késő beszerezni pár igazán nyárias ruhadarabot sem, főleg ha a trópusi vagy dzsungel mintát választjuk, hiszen úgy vettem észre hogy ez már a sokadik szezon amiben a fénykorát éli ez a stílus! Most a Beauty In The Box webáruház kínálatából válogattam igazán feltűnő darabokat!


Ez az irányzat is több típusból áll, vannak az egészen hivalkodó, nagyon színes, leginkább karibi hangulatra hajazó ruhadarabok, amik láttán egyből valami menő riviérán érezhetjük magunkat. És vannak egészen szolid, már majdnem monokróm darabok is, a kettő között pedig szinte végtelen a variációk tárháza. Mutatok ilyet is és olyat is, de akkor kezdjük is!


Egy visszafogottabb, hétköznapi viseletre is alkalmas cuki levél mintás ruhát hoztam elsőnek, talán ez az a stílus amit azok is be tudnak fogadni, akik amúgy nem kedvelik a nagyon mintás, nagyon színes ruhákat. Ezen a közkedvelt Monsterra növény levele adja a mintát, ami sötét alapra került, még sötétebb zöld színnel, tökéletes dzsungel fílinget közvetítve így. Ezzel az anyaggal és mintával több más szabású ruhát is találtok az oldalon, a földig érőtől kezdve a lenge kis ruháig!

Ezt a ruhát itt találod: KATT IDE


A következő ruha is hasonló vonalon mozog, de már egyel feltűnőbb kivitelben, ez ugyanis világosabb árnyalatokból áll, de még ugyan úgy zöld, és hozza a nyári érzést.

Ezt a ruhát itt találod: KATT IDE


Egy kicsit a karibi vonal felé kanyarodunk, de még a sötétebb vonalon maradva, örök klasszikus nyáron a fekete alapon feltűnő, vibráló színekben pompázó virágok, és kaméleon! Hát nem szuper cuki ez a párosítás!?

Ezt a ruhát itt találod: KATT IDE


Térjünk rá a világosabb ruhadarabokra! Én személy szerint jobban kedvelem ezeket a világosabb darabokat, mert ezektől sokkal jobb kedvem lesz, bár tény, hogy nem annyira kihasználhatóak mint a sötétebb darabok. Bár a hűvösebb idő beköszöntével egy vagány farmerkabáttal, fehér sportcipővel kombinálva akár még a vénasszonyok nyarán is velünk maradhat!

Ezt a ruhát itt találod: KATT IDE


Bármelyik mintát is válaszd, az lesz a nyerő amiben magabiztosan érzed magad, és bátran viseled, legyen még nyár vagy éppen már ősz. Ha így túl soknak érzed esetleg mindkét stílust, próbálkozz először kisebb területen viselni, vagyis ne rögtön egyberuhával kezdj, próbálj ki egy pólót, vagy akár egy táskát ezzel a feltűnő mintával! 

Nektek bejön ez a stílus?

Anett



2020. augusztus 16., vasárnap

Új izgalmas eszközök az arcápolásban: Gua-sha és face roller

 

Sziasztok! Ebben a bejegyzésben egy igazán érdekes témát hoztam, az arcápolás egy új szintjét szeretném körbejárni, gondolom már többen hallottatok a "face roller" kifejezésről, vagy hétköznapibb nevén jáde roller (bár ma már nem csak jáde kőből készítenek ilyen rollereket), de a gua-sha szerintem még sokunknak teljesen ismeretlen. Ezért most ezt a két témakört fogjuk körbejárni picit és megismerkedünk az eszközökkel, megnézzük miért is jó az (arc)bőrünknek ha ezekkel a kiegészítőkkel ápoljuk.


Először is tisztázzuk azt, hogy ez a két kiegészítő nem feltétlen az arctisztításhoz tartozik, hanem inkább az arcápoláshoz, de azért hozzájárulnak a bőrünk megtisztulásához is. Kell hozzájuk szerintem némi hit és érdeklődés a kövek iránt, hogy az ember elköteleződjön irányukban, bár szerintem tagadhatatlan, hogy egy face roller jóleső érzéssel tölti el az ember lelkét is.


A Gua-sha eszköz nem más, mint egy arcmasszírozó kis lapocska, ez a masszázs a kínai orvoslás bevált technikái közé tartozik, fordításban kb annyit jelent, hogy "minden rossz kikaparása". Ennek megfelelően is kell alkalmazni, a bőrön "húzogatva" mintegy kiszabadítja a bőrünk alatt felgyülemlett káros anyagokat. Egyébként nem csak arcra lehet használni, hanem nyakra és dekoltázsra is! Anyagát tekintve ez a kis masszázseszköz készülhet rózsakvarcból, jádekőből, bian kőből és még sok egyéb alapanyagból is. Használata nagyon egyszerű: vidd fel megtisztított arcbőrödre a kedvenc szérumodat, krémedet, és a kő segítségével masszírozd át finoman, különös tekintettel a ráncosodásra hajlamos területekre (homlok, mimikai ráncok). Ez a technika láthatóan ragyogóbbá teszi a bőrt, mérsékli a ráncokat és nem mellesleg feltölt energiával is!



A Face rollerek közül egy ideje szemezek már a Revolution skincare Roller jade névre hallgató jáde rollerrel, egyrészt mert mindenki erre (jade) esküszik, vagy ez az első amivel az arc rollerezését elkezdik, másrészt ez még egy pénztárcabarátabb verzió, mert ennél kb csak drágábbakat találtam.

Hogy miért olyan népszerű a jáde?

"A jade erősíti az idegeket. Feszültség és kimerültség esetén élénkítő hatású. Visszaadja belső békénket és nyugalmunkat. Tisztító-, védő kő, de egyben a szerencse kövének is tartják. Megszünteti az ingerlékenységet."



A masszírozásnál egyetlen dologra kell ügyelni, hogy gyengéden mindig alulról felfelé haladjunk a bőrünkön, hogy méginkább érvényesülni tudjon a lifting hatás. A duzzanatok csökkentésére nyugodtan be lehet tenni a kezelés előtt hűtőbe, így extrán frissítően hat majd a bőrre. Az alkalmazás gyakoriságára vonatkozóan nem találtam megkötéseket, így szerintem akár minden nap bevethetjük ezt a csodakövet!

Ti ismeritek vagy használjátok már ezeket az eszközöket/technikákat?
Anett

2020. augusztus 14., péntek

Alakul az új konyhám, megérkezett! (VIDEÓ)

 

Sziasztok! Kicsit elmaradtam a konyhai fejleményekkel, időközben befejeztük a munkálatokat (amiből láthattok még részleteket ebben a videóban) és közben megérkezett már a bútor is valamint a konyhagépek! A következő - befejező - részben már bemutatom egészében milyen lett a végeredmény, de akik követ Instagramon (Beautycrumbsblog néven vagyok fent, az már láthatott belőle részleteket is!



A videót itt tudjátok megnézni:


2020. augusztus 13., csütörtök

Miket vettem a konyhába? - IKEA haul (VIDEÓ)

 

Sziasztok! A végéhez közeledik nálunk a konyhaprojekt, már be is szereztünk pár új rendszerezőt és tárolót az Ikeából, mert szeretném, ha az új konyhámban minden kézre állna és praktikusan lenne elrendezve. Ebben a videóban azt mutatom meg, milyen ötleteim vannak az új tárolási formákra.



A videót itt tudjátok megnézni:


2020. augusztus 12., szerda

Nyári kedvenc termékeim (VIDEÓ)

 

Sziasztok! Gondoltam megmutatom nektek egy videóban, hogy melyek azok a termékek, amiket én előszeretettel használok a nyár folyamán. Vannak köztük "klasszik" szépségápolási termékek is, illetve olyasmik is, amiket kötelező jelleggel veszek elő minden egyes nyári napon!



A videót itt tudjátok megnézni:


 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger