2014. november 26., szerda

Kedvenc őszi körömlakkjaim (+VIDEÓ)

A minap nekiálltam valamiféle logika alapján rendet tenni a körömlakk gyűjteményemben, de persze nem sikerült, lusta voltam hozzá, inkább csak nézegettem őket. Rácsodálkoztam mennyi szép őszi színem van, pakolgattam ide-oda őket hogy "eztisszerertem" vagy "amásiksokkaljobb" és így alakult ki egy top tízes lista amit most megosztok veletek. Nem is igazán a lakkok neve, márkája a lényeg, csak a színek!

Nálam tehát az alábbi színek a befutók így ősszel
A fekete, fehér és a "dögös vörös" azt hiszem nem csak az ősz slágerei lehetnek, igazából minden évszakban imádom őket. Aztán ott vannak a lilák, abból is a piszkos krémes fajta, amin csodásan mutat az arany glitteres fedőlakk - hoppá még egy kedvenc! Aztán a liláknál maradva, a kissé csillámló már-már bordós is kedvenc nálam és ha már itt tartunk az igazán mély bordó árnyalatokat is kedvelem nagyon. Aztán újabb kattanás nálam a kékek imádata, ebből van egy élénkebb királykék szépségem és egy zöldeskék mély árnyalatú is a gyűjteményemben. Végül pedig egy igazi újdonság, a narancssárga! Sokaknak lehet inkább nyári színnek számít, de én így ősszel fedeztem fel magamnak.

A videót itt tudjátok megnézni:



Neked mi a 10 kedvenc őszi színed?

Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

2014. november 22., szombat

Sajtóanyag | Moringa


Azt már megszokhattuk, hogy a biokozmetikumok hatóanyagai legtöbbször tápanyagokban és vitaminokban gazdag növények közül kerülnek ki, azonban még közülük is kiemelkedik egy itthon még kevéssé ismert szubtrópusi fafajta, a moringa. Az élőhelyén „csodafának” is nevezett faféle emberekkel és állatokkal is csodát tesz. 


A moringa (Moringa oleifera) név alatt a 13 trópusi és szubtrópusi fajt tömörítő moringaceae családba tartozik, ám mivel az m. olifera termesztése a legelterjedtebb így a dobverő szóból származó Moringa névvel leggyakrabban ezt a növényt jelölik. Bár a növény csak Afrika és Ázsia bizonyos területein őshonos, ma már a szubtrópusi és trópusi területeken mindenhol termesztik. Nem meglepő módon a termőhelyek térképe szinte teljesen egybeesik azzal az atlasszal, mely az alultápláltság által sújtott (a lakosok 5-35 százaléka nem jut megfelelő mennyiségű vagy minőségű táplálékhoz) vidékeket jelöli. A moringa ugyanis szinte kifogyhatatlan tápanyagforrás. Levelei közel százféle vitamint ásványi- és egyéb tápanyagot tartalmaznak. A teljesség igénye nélkül: C-vitamin tartalma 7-szerese a narancsénak, 4-szer annyi A-vitamint tartalmaz, mint a répa. De a tej kálcium tartalma is csak negyede a moringáénak. Meghökkentő számok, a legmeglepőbb azonban az, hogy a csodafa protein tartalma duplája a joghurténak! 100 gramm friss moringalevélben 9,3 gramm fehérje található, ami több, mint 3 dl 1,5 százalékos tehéntejé. A növény magjainak 40 százaléka olaj, így az élelmezés mellett a biodízel hajtóanyagokat is előszeretettel készítik ebből. Ráadásként a leveleket és a magokat a fa rongálása nélkül is be lehet takarítani.  Nem csoda hát, hogy a már említett vidékeken az állam is minden eszközével támogatja a csodafa termesztését. Hiszen nem csak az emberek, hanem az állatok számára is kiváló tápanyag a moringa. Léteznek olyan kutatások, melyek a csodafa szarvasmarhákra gyakorolt hatását vizsgálta. Az eredmények egészen megdöbbentőek! A moringával táplált tehenek súlygyarapodása 32 százalékkal haladta meg a hagyományos táplálékkal etetett társaikét és átlagban 43 – 65 százalékkal több tejet is adtak náluk. De nem csupán az élelmezésben játszik mind nagyobb szerepet a moringa. Az indiai ayurvedikus gyógyítás a fa minden részét hosszú ideje használja. A csodafát ott a legértékesebb és a leghasznosabb növényként emlegetik. Az elmúlt időszakban pedig a kozmetikai ipar is kezdi felfedezni magának ezt a csodálatos fafajtát, mivel tápanyag- és vitamin forrásként való használata mellett magas antioxidáns tartalma miatt a szabadgyök semlegesítő kapacitása is rendhagyó. Segíti a szervezet védekező képességét a bőrön és a hajon egyaránt valamint lassítja az öregedés folyamatait is. A csodálatos hatásról már otthon is meggyőződhetünk, hiszen a Neobio natúrkozmetikai márka már hazánkban is forgalmaz olyan sampont és balzsamot, melynek egyik hatóanyaga a moringa. A bio liliommal illatosított termékek használata után mindenki maga ismeggyőződhet a csodafa áldásos hatásairól!

A "Sajtóanyag" posztok mindig egy adott termék/termékcsalád bemutatására kapott hivatalos információkat tartalmazzák, nem a saját tapasztalatomon alapulnak. 

2014. november 19., szerda

Elfogytak! - 2014 szeptember/október (+VIDEÓ)

Az az igazság hogy szörnyen visszacsúsztam a felhalmozók táborába - úgy érzem, ezért gyorsan készítenem kellett egy "mi fogyott el" posztot, csak hogy a lelkiismeretemnek jobb legyen.
Lehet hogy készítenem kellene egy posztot arról hogy miből mekkora készlet áll itthon, csak hogy kicsit rosszabbul érezzem magam - így karácsony előtt - és érezzem azt hogy most már talán elég lesz... nem tudom. Tény, hogy az utóbbi időben annyi jó termékkel találkoztam, ami persze egyből kell is, hogy nehéz volt visszafogni magam és bevallom volt hogy nem is tettem. De ideje lenne kicsit számba venni hogy is állunk, addig viszont gyönyörködjünk együtt a fenti elfogyott kupacban és videó formájában alant :)


Nálatok mi a helyzet most felhalmozás terén?

Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

2014. november 18., kedd

Termékminták elfogyasztása projekt | Illatminták

Ahogy közeledik a karácsony egyre többet gondolok a parfümökre - már nem mintha előtte nem gondolnék rájuk eleget, nagyon kísérletező kedvemben vagyok mostanság - ugyanis nálam minden évben valaki kap ajándékba parfümöt. Így hát nem árt előre gondolkodni, feltérképezni a kínálatot, lehetőségeket és erre az egyik legjobb módszer ha nekilátok elfogyasztani a parfümmintáimat!
 Szerencsére van belőlük elég sok annak köszönhetően hogy az Iparfümériánál minden vásárlás mellé lehet választani egy ingyenes ajándékot és általában ezek közt szokott parfüm minta is lenni, így naná hogy ezekre csapok le legtöbbször! (egyébként külön is rendelhetőek ITT). Most pedig pont kapóra is jönnek, legalább fejlődik a szaglásom kicsit, aminek a nagy karácsonyi parfüm keresgélésben nagy hasznát fogom venni! 

Így első körben négyet sikerült "kivégeznem", köztük van az egyik kedvencem is amiről már kedvences posztban írtam is ITT és azóta el is fogyott mint látszik, de szerencsére van utánpótlásom belőle, így még 2 ml erejéig egy ideig velem marad! De akkor menjünk is végig rajtuk sorban és lássuk a másik hárommal mi a helyzet!
Katy Perry - Purr
Illatjegyek:
frézia, jázmin, kókusz, barack, gardénia, bambusz, vanília

A felsoroltak közül rajtam a vanília, barack és frézia érződnek igazán. Nagyon kis kedves illat, olyan bájos kislányos, játékos nekem. Amúgy nem nagyon kedvelem a "sztár illatokat" de ez egy szerethető darab. Alapvetően a fiatalabb korosztálynak tudnám ajánlani, de én is elhasználnám tavasszal mondjuk, mert elég édes az én ízlésemnek is. Nem túl erőteljes, olyan hétköznapi rohangálósnak mondanám. Annak ellenére hogy EDP, nem túl tartós, rajtam kb 4 órán át volt érezhető. Na de az üvege mellett sem mehetek el szó nélkül, valami szupercukiság! Komolyan mondom már ezért megérné megvennem, imádnám nézegetni a polcomon!

Fejjegyek: bergamot, mandarin, licsi, gyöngyvirág
Szívjegy: tubarózsa
Alapjegyek: szantálfa, vanília, karamell, ámbra

Különleges illat, igazán nőies és feltűnő is egyben de egy kicsit sem tolakodó. Rajtam a bergamott, licsi és a vanília érződik leginkább. Nappalra sem érzem túl soknak pedig sokan azt írták róla hogy éjszakai illat, hát én szerettem nappal is, bár tény hogy én szeretem az erősebb édesebb illatokat. Szintén az édesebb, sziruposabb vonalat képviseli, így elég megosztó, sokan pont ezért gondolhatják hogy éjszakai party illat. Ez is egy EDP és ennek megfelelően kellően tartós is, 6-7 órát simán éreztem magamon. Eleinte inkább a virágos vonalát érezte és csak később jöttek ki az édesebb jegyek. Finom, de mégsem lett a kedvencem, valahogy nem érzem azt hogy "kell".

Illatösszetevők: csokoládé, kávé, Tiramisu, lonc, orchidea, bazsarózsa, mandarin

Ahogy a poszt elején írtam is, ő a kedvencem! Csak és kizárólag az édes illatok imádóinak ajánlom, mindenki másnak felejtős. Van aki túl soknak találja van aki jellegtelennek, de mindenki egyet ért abban hogy édes. Rajtam a csoki, tiramisu és a mandarin érződik leginkább, eleinte tömény édesség majd később válik gyümölcsösség. Annyira puha és meleg érzés kerít hatalmába ha rajtam van, hogy legszívesebben ebben vészelném át az egész telet! Szintén EDP kivitel és nagyon tartós, még 8 óra elteltével is érezni rajtam, imádom!

Illatösszetevők: bambusz, nashi körte, lótuszvirág, balsafa

Ez az illat áll tőlem legtávolabb a négy közül, sajnos nem találtam benne semmi kedvelni valót. Az illatjegyei sem igazán illenek hozzám, rajtam friss virágos összhatást kelt. Nem is igazán tartós, rajtam max 4 órán át volt érezhető. Szerencsére még a napos időszakban elfogyasztottam, mert így a téli hidegben nem igazán lett volna hozzá kedvem.

Ti milyen új illatokat próbáltatok ki mostanában?


Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

2014. november 11., kedd

Stamping and glitter | NOTD

Kicsit csalok mert ezt a manikűrt már láthattátok egy posztban ITT, de úgy éreztem meg kell róla emlékeznem egy külön kis írásban is, mert nagyon elégedett vagyok vele.
Sosem szerettem semmiben a zöldet és valószínűleg most is csak a körmeimre engedem felmászni, de mióta megvan ez a két árnyalata azóta rendszeres vendég nálam (rajtam). A Golden Rose lakkal egy hajszálnyival azért jobb nyomdázni mint a mini Bourjois-val, de így se rossz. A gyűrűsujjamra pedig már hetek óta a China Glaze Apocalypse of colour kollekciójából a Rest in pieces fedőlakkja, amit egyelőre nem tudok utálni bár megtehetném mert van miért, így inkább szeretem. Egyszer talán majd szánok neki egy hosszabb szösszenetet is.


Ti hogy álltok a zöld lakkokkal?


Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

2014. november 10., hétfő

Parfüm kalandok | Oriflame - Voyager

Mostanában szeretek illatokkal kísérletezni, különböző parfümöket kipróbálni, de ezzel a darabbal most túllőttem a célon. Vagyis nagyon mellé ment a választás, nem is értem hogyan történhetett...
Ahogy nézegettem a kettővel ezelőtti Oriflame katalógust kb minden parfüm hiper akciós áron volt pedig akkor még hol volt a karácsony....(mondjuk még most is messze van, de azért egyre jobbak az akciók!). Szóval akkor futottam bele ebbe a nyári ihletésű - legalábbis kinézet alapján - parfümre, persze egyből megfogott a doboza - epic fail! Mert milyen szép nyárias, virágos, trópusi, így biztos csak és kizárólag édes virágos illata lehet. Persze nem volt hozzá illatosított oldal, de egye fene ilyen jó áron (kb 3700 Ft volt) kipróbálom. Nem kellett volna, mert ez egyáltalán nem az én illatom.
Amit az Oriflame mond róla...
A Voyager Woman (edt) egy különleges illat az élet izgalmas, emlékezetes pillanataira. Vibráló jegyeit a mirtuszdió virágának és gyümölcsének aromája, az édes virágok buja esszenciája és a zöld, trópusi jegyek különleges harmóniája teszi egyedivé. Viselőjét határtalan szenvedélybe és érzékiségbe burkolja. 50 ml
Link ITT

És amilyennek én látom....
Már első fújásra is nagyon megütött ez az illat, nagyon intenzív és fás számomra. Valami ilyesmi illata lehet az esőerdőnek szerintem, mindenhol fák, párás eső illat és mindehhez valamiféle virág is betársul. Lehet hogy ez a mirtuszdió virága - nem kétlem - de nekem előbb jut róla eszembe egy buja zöld erdő mint egy virág. Ezt a durva "erősségét" kb 20 perc után leadja és egy szintén fás/vizes illatvilág marad utána ami ugyan kellemesnek mondható de olyan távol áll tőlem hogy biztosan soha többet nem fújom magamra. Ráadásul edt-hez  képes elég tartós is, este még simán éreztem magamon. Szóval tényleg nem tudom mi alapján döntöttem e mellett az illat mellett, lehet tavasszal máshogy állnék hozzá, de én a részemről maradok az édes, fűszeres vonalnál. 

Így ha esetleg valakinek kellene 3200 Ft-ért viheti, vagy akár cserében is benne vagyok :) Két fújás hiányzik belőle, dobozában áll.

Ti próbáltátok ezt az illatot? Hogy álltok a fás jegyekkel?


Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

2014. november 8., szombat

Sajtóanyag | Problémás a magyar nők bőre

A magyar nők több mint felének napi szinten problémát okoz bőre érzékenysége, emellett döntő többségük tág pórusokra, mitesszerekre, túl zsíros vagy éppen nagyon száraz bőrre is panaszkodik, miközben háromból csak egy nő használ rendszeresen arckrémet.
A Paula’s Choice prémium amerikai kozmetikai márka a magyar piacra lépés apropójából végzett kutatása a magyar nők körében leggyakrabban előforduló bőrproblématípusokat kívánta felmérni. Az NRC piackutató által a 18 és 59 év közötti magyar nők körében végzett kutatásából kiderült, hogy legtöbben az érzékeny bőr (60%), a tág pórusok és a mitesszerek (59%) mellett a pattanásokra panaszkodtak (54%).

Gyakori probléma továbbá a túlzottan zsíros és a túlzottan száraz bőr is, az előbbi a nők ötödének, míg az utóbbi minden negyedik nőnek okoz rendszeresen gondot. A pigmentfoltok a megkérdezettek közel harmadánál jelentkeztek már (27%), az ekcémával pedig ötből egy nő küzd legalább alkalmanként. A mély vagy túl sűrű ráncok a nők közel háromnegyedére saját bevallásuk szerint nem jellemző, még az 50-59 év közötti válaszadóknak is mindössze négy százaléka vallotta be, hogy ezzel a problémával küzd.

A 18-29 évesek körében a legsúlyosabb problémát a zsíros és pattanásos bőr jelenti, 10-ből 7 nőt érint. „A serdülőkor 18-20 éves korig tart, a mitesszerek, a pattanások és a zsíros bőr ebben az életkorban a leggyakoribb, de a közhiedelemmel ellenétben ezt nem mindenki növi ki. Vannak, akik akár évtizedekig is küzdenek a problémás bőrrel, nekik különösen fontos a helyes bőrápolási szokások korai kialakítása” – nyilatkozta Rácz Judit, a Paula’s Choice kozmetikai márka magyarországi képviselője. „Sajnos sok a téves információ, és általánosságban elmondható, hogy a tudatos vásárlás kultúrája Magyarországon még kialakulóban van a kozmetikumok területén is” – tette hozzá a szakember, hangsúlyozva, hogy az igényes és tudatos bőrápolási rutin kialakításával a legtöbb bőrprobléma jelentősen javítható.

Az eredmények tükrében érdemes megemlíteni egy két évvel korábban végzett kutatást is, amely szerint a magyar nők kevesebb mint fele használ rendszeresen arckrémet.

A kutatások 2012 és 2014 szeptemberben az NRC Netpanel omnibuszos felmérésben, online adatfelvétellel készültek, és a 18-59 éves női lakosságot reprezentálják korcsoport, végzettség és lakóhelytípus jellemzői alapján.


A "Sajtóanyag" posztok mindig egy adott termék/termékcsalád bemutatására kapott hivatalos információkat tartalmazzák, nem a saját tapasztalatomon alapulnak.

2014. november 5., szerda

Missha | koreai arcmaszk és kézmaszk (+VIDEÓ)

Nagyon szeretem a maszkokat, de ilyen textil maszkot még sosem próbáltam így izgatottan vetettem rájuk magam.
 Nagyon örültem mikor megpillantottam hogy az Iparfümériánál már Missha termékek is elérhetők, ráadásul ilyen textil maszkok is vannak nagy választékban, így lehetőségem van kipróbálni közülük párat. Ráadásul megláttam hogy kézmaszk is van, erre aztán végképp rég óta kíváncsi voltam - ma tehát róluk lesz szó.

Először lássuk az arcmaszkokat, amiből két félét próbáltam ki, a kézmaszkot pedig a végére hagytam egy kis videó review-val megtoldva.
 Missha pure source kisimító maszk gránátalmával
Ez egy öregedésgátló maszk amely simaságot és vitalitást ad az arcbőrnek, magyarul hosszan tartó hidratáltságot biztosít neki. Mint minden maszkot - és arcápoló terméket - úgy kell használni hogy előtte alapos arctisztítást végzünk hiszen így tudnak leginkább felszívódni az értékes hatóanyagok. A csomagolása szerint 15-20 percig kell fennhagyni, majd a maradékot kicsit bedolgozni a bőrbe - vagyis nem kell lemosni!

A két arcmaszk közül ez a gránátalmás tetszett jobban, nemcsak az illata finomabb hanem a bőröm tapintása is kellemesebb lett utána. Először mikor felhelyeztem az arcomra picit megijedtem hogy majd lehullik a fejemről, de nem. Mert nagyon nedves az anyag így teljesen rátapad az arcra és nem esik le, nem mászik el, de nem is folyik a szemünkbe a termék. Eleinte picit hideg de hamar átveszi a bőr melegét. 20 perc után vettem le az arcomról és elég sok anyag maradt a bőrömön amit először le akartam törölni merthogy ez úgysem fog soha beszívódni, de végül elkezdtem kis körkörös, ütögető mozdulatokkal a bőrbe dolgozni. Jól is esett az arcomnak és a krém is hamar beszívódott. Utána nagyon puha és élénk lett az arcbőröm, leginkább a homlokomon láttam hogy a ráncaimnak mennyire jót tett.
 Missha pure source nyugtató maszk teafa kivonattal
Használni ugyan úgy kell mint az előzőt, ez viszont egy nyugtató maszk amit a problémás bőrűeknek találtak ki. Mint tudjuk a teafa jól hat a pattanásokra - bár mostanában szerencsére elkerülnek engem ezek a kis dögök. Gondoltam jól fog jönni azért egy kis teafa kivonat a zsírosodó bőrömre, de ezzel a dologgal nem nagyon tudott mit kezdeni a maszk - bár nem is erre való. Az illata kellemes bár a teafa sosem volt a kedvencem illatok terén dehát valamit valamiért ugye. Sajnálom hogy pattanáson nem tudtam tesztelni mert pont elmúlt az egy darabomról a pirosság mire megérkezett a maszk, viszont a leszáradását szerintem felgyorsította mert 3 nap alatt eltűnt nyomtalanul.
 Vigyázat! Sokkoló kép következik, bár már elmúlt haloween, de azért gondoltam felteszem őket ha már ilyet is készítettem. Nyugi, lettek ennél rosszabbak is, de azokkal csak az itthoniakat sokkolom!
Missha home aestethic paraffinos kézmaszk
A kedvencem maradt a végére, ez valami fantasztikus érzés volt, mind viselni mind pedig utána a hatását élvezni! Az illata is nagyon jó, olyan nyugtatólag hatott rám, "tisztaság" illata van ugyanis. A videóban mindent elmondok a használatáról és hogy mire jó, illetve hogy milyen érzés mikor a kezemen van és milyen lesz a végeredmény. Komolyan mondom lehet hogy a lábmaszknak is adok egy esélyt, hátha az is ilyen szuper lesz!



A videót pedig itt tudjátok megnézni:

Ti próbáltatok már ilyen textil maszkokat?

Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

2014. november 1., szombat

Sajtóanyag | Artistry - A rohanós reggelek megmentője

Reggelente plusz 5 perc alvás, vagy egy csésze frissen főzött kávé aranyat ér. Az extra percek viszont sokszor a smink rovására mennek. Az alapozó felvitele nagy körültekintést igényel, hiszen ha nem dolgozzuk el megfelelően, könnyen foltos, természetellenes lehet a végeredmény. Ráadásul ezután még púderrel is fixálni kell, ha azt szeretnénk, hogy a sminkünk egész nap tartson.

Az ARTISTRY™ púderalapozójának segítségével ezeket egy lépésben, akár útközben is elvégezhetjük! A praktikus kompaktot bedobhatjuk a táskánkba, így a reggel elkészített make-up bármikor könnyen felfrissíthető.

Az ARTISTRY EXACT FIT Púderalapozó finom összetételének köszönhetően észrevehetetlenül simul a bőrbe. Hála a különleges összetevőknek, mint a tahiti gyöngyök és az optikai prizmák, arcbőrünk összképe azonnal egységesebbé válik, a bőrhibák, a tág pórusok és a sötét foltok láthatósága csökken, a matt hatás pedig hosszan tart. Ráadásul az SPF 20 védelmet nyújt a káros UVA/UVB PA+++ sugarakkal szemben is.

Használata egyszerű, a púder a könnyűtől a teljes fedésig nagyon jól építhető a kompakt aljában megbújó különleges applikátornak köszönhetően. A bársonyos oldalát használva könnyű-közepes, a szivacsos oldallal pedig maximális fedést lehet elérni. 

A termék 8 árnyalatban kapható, amelyek közül mindenki megtalálhatja a bőrszínéhez leginkább illőt. Bőrgyógyászatilag tesztelt, illatmentes és olajmentes. Minden bőrtípusra, így érzékeny bőrre is alkalmas. Ár: 13 900,00 HUF

Az Amway-ről

Az Amway (amway.com) világszerte a közvetlen értékesítési iparág egyik vezető vállalata. Az 1959-ben az egyesült államokbeli Adában alapított és jelenleg is ottani székhellyel működő Amway több mint nyolcvan országban kínál fogyasztóknak szánt termékeket és üzleti lehetőséget. Az Amway legnépszerűbb márkái a NUTRILITE® vitaminok, ásványi anyagok és étrend-kiegészítők, az ARTISTRY® bőrápolók és dekorkozmetikumok, valamint az eSpring® víztisztító rendszerek. A legutóbbi pénzügyi évben az Amway vállalatcsoport éves árbevétele 10,9 milliárd dollár volt. 


A termékekről bővebb információ: www.amway.hu

A "Sajtóanyag" posztok mindig egy adott termék/termékcsalád bemutatására kapott hivatalos információkat tartalmazzák, nem a saját tapasztalatomon alapulnak. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger