2014. január 28., kedd

Manhattan eyemazing liner - teszt

Sajnálom hogy mostanában nincsenek heti sminkösszefoglalós posztok, pedig láthatnátok hogy le se lehet robbantani rólam ezt a szemhéjtust!
Ebből is a fekete az amit napi szinten használok és egyre jobban szeretek. Remélem ezzel nem fogok úgy járni hogy pár hónap és vége, mint ahogy a régi kedvencemről meséltem ebben a posztban... Szóval ha jól emlékszem kb másfél hónapja vettem meg és azóta használom is, ez idő alatt nem tapasztaltam minőség romlást nála, és bízom benne hogy így is marad. Elég szomorú voltam mikor félre kellett tennem a zselés tusom mert már csak bosszúságot okozott. Gondolkodtam mivel pótolhatnám és akkor jutott eszembe hogy tavaly kaptam tesztelésre egy ilyen zöld filces tust és milyen jó volt használni, kellene ilyen feketében. Elmentem a DM-be és szerencsére meg is találtam a polcon, meg is vettem gyorsan (ha jól emlékszem 1600 Ft körül volt).
Ahogy a fenti képen is látszik, nagyon szép vékony hegye van, ami ráadásul elég puha ahhoz hogy kellemes érzés legyen mikor a bőrhöz ér, viszont ahhoz meg kellően kemény hogy hajoljon be egy kis nyomástól. Nekem nagyon kézre áll használni a filces kivitelt, pedig régen azt hittem sokkal szebb és jobb tusvonalat lehet húzni ecsettel. De úgy látszik minden csak gyakorlás kérdése, mert úgy érzem ezzel is jól megy és remélem hamarosan tudok újra napi sminkeket fotózni és akkor meglátjátok és eldönthetitek Ti is az eredményt.
Természetesen minden sminkem alá használok szemhéjalapozót és így a tus is tart szépen egész nap. Nem vízálló így nem érdemes sírni vele :) nem próbáltam, de egyszer zuhanyozás előtt elfelejtettem lemosni és a víztől szépen elkenődött :) Viszont sminklemosóval nagyon könnyedén lejön, ezt is nagyon szeretem benne! Talán akkor lennék csak boldogabb ha pár extra színben is kapható lenne, no nem neon zöldre gondolok, hanem egy szép burgundi, vagy lila árnyalatnak nagyon örülnék!


Ti szeretitek a filces tusokat?


Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

2014. január 24., péntek

Smink és teszt: a Ragyogó orchidea jegyében (Pantone-2014)

Erre az évre a ragyogó orchideát választották az év színének aminek én különösen örülök ugyanis a lila az egyik kedvenc színem. 
Végre egyel több okom van szép lila sminket készíteni nap mint nap! Igen, kb év eleje óta nagyjából minden nap belecsempészek egy pici (néha sok) lilát a sminkembe, jellemzően a szemsminkbe, de arra gondoltam hogy egy lilás árnyalatú pirosító vagy egy hűvös lilás árnyalat a számra szintén jól mutatna rajtam.

"A Radiant Orchid szín, a fukszia és lila harmóniája, rózsaszín alhangokkal, önbizalmat sugall , túlcsordul az életörömtől, szeretettől, egészségtől. Ez a szín magával ragad és elcsábít... " - mondta Leatrice Eiseman, a Pantone Color Institute ügyvezetője. (forrás) Amivel én teljesen egyet értek!

Mivel a reggeli fényviszonyok elég gyatrák így mostanában nincs heti sminkes összefoglaló a blogon, szóval ki voltam már éhezve egy ilyen posztra!
 Hétköznapra azért nem viselek harsány lilát, így maradtam a szolidabb változatnál: krémes alapba ütögettem fel a lila árnyalatot, a külső szemzugba egy kis sötétbarnát is satíroztam. A tusvonalról továbbra sem tudok lemondani, minden nap viselem, főleg mert megtaláltam az új kedvenc tusomat - amiről hamarosan részletesen is fogok írni. Az arcomra egy kis CC krémet tettem, de tényleg csak a tág pórusokra amolyan korrektorként, és egy világos hab állagú pirosítót használtam. Végül szempillaspirál és egy természetes árnyalat a számra és már kész is vagyok!
 Felhasznált termékek:


Sosem próbáltam még Artdeco szemhéjpúdert és igazából ilyen "baked" típusú szemfestékem sincs még, de nagyon kíváncsi voltam hogyan is működik. Igazából én nem vettem észre különbséget más, sima szemhéjpúderrel hasonlítva, én azokat is szoktam szárazon és nedvesen is használni. Talán annyit érezni hogy ez a típus kicsit keményebb és sokkal szebb fénye van nedvesen mint a sima társainak. Első ránézésre a pan-ben azt hittem tele van csillámmal de nem :) szerencsére ez csak a fénye. Nagyon pigmentált, és ezt még lehet fokozni ha nedvesen visszük fel a szemhéjra. A mintákat alap nélkül készítettem, a sminkben pedig szárazon, krémes alappal viseltem. Az így elért végeredmény valahol a kettő közt van, a száraz alap nélküli és a nedves között. Nekem hétköznapra ennyi pont elég is. Egy picit porol, ezért is szeretem ha van alatta valami amibe bele tud tapadni, de amúgy is mostanában minden alá kenek fel valamit (igen, a Maybelline Color Tattoo-ját és persze hogy On and on bronze...de ennél a sminknél kivételt tettem). 

Bevallom magas elvárásaim voltak a termékkel kapcsolatban mert azért mégis csak egy Artdeco, és szerencsére nem kellett csalódnom. A héten volt már szó a blogon az ilyen csalódásaimról és nem szerettem volna ha ilyesmivel kezdődik ez az év.

Nektek tetszik az idei év Pantone színe?


Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

2014. január 22., szerda

Amik csalódást okoztak 2013-ban (+VIDEÓ!)

Volt már a blogon összefoglaló a 2013-as kedvenc termékeimről és úgy érzem meg kell említenem azokat is amik csalódást okoztak.
 Ezekkel itt egytől-egyig nagyon nagy elvárásaim voltak. Sokan dicsérték és dicsérik még most is néhányukat éppen ezért sajnálattal kellett tudomásul vennem hogy nálam nem működnek. Nem gond, van ilyen hiszen nem vagyunk egyformák de azért be kell vallanom elszomorított ez a tény.
Mindegyikről írok pár szót röviden, de akit hosszabban érdekel a véleményem az videó formájában meg tudja nézni.
Maybelline color tattoo
Én minden Color tattoo-t az On and on bronzhoz hasonlítok, szóval ez az árnyalat nálam nem nyert. Nem a színével van gond hanem hogy nem tudom normálisan feltenni és abszolút nem tartós.
Maybelline zselés tus
Hát amennyire imádtam az elején, ebben csalódtam a legnagyobbat. Nagyon hamar beszáradt, már lehetetlenség használni...
Sigma szemhéjalapozó
Sajnos az én olajos szemhéjammal nem igazán tud mit kezdeni, sajnos nagyon hamar begyűrődik rajta a szemfesték.
Max Factor CC krém
Úúúú CC krém, kell, persze... Glamour kuponnal féláron beszereztem hát, de nem vagyok tőle elragadtatva. Mondhatjuk úgy is hogy nem nagy kedvvel használom. Szerintem mű hatást kelt mert nagyon mattra és olyan púderesre szárad. Mintha még szárítaná is a bőröm, szóval nem sok CC-t éreztem benne.
Max Factor Colour elixir ajakceruza
Ez a hegyezős kivitel nem túl szerencsés neki de ezzel még megbékélnék ha legalább lenne színe... legalább 10 percig... de nincs.

A videót itt tudjátok megnézni:


Nektek volt olyan termék az elmúlt évben ami csalódást okozott?


Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

2014. január 16., csütörtök

Lush - első benyomások (+VIDEÓ!)

Nagyon szeretem a "first impressions" videókat nézegetni Youtube-on, így ez a mai nálam egy ilyen lesz. Mivel naponta szembe jött velem a Facebook-on hogy milyen szuper akció van a Lush-nál, így elérkezettnek láttam az időt hogy kipróbáljak néhány terméket tőlük.
Ugyanis eddig még semmit nem próbáltam tőlük, viszont tudtam ha egyszer beteszem az üzletbe a lábam akkor az büntetés lesz a pénztárcámnak mert hagyom magam befolyásolni az illatoknak. Ezért úgy döntöttem hogy webshopból rendelek és személyesen veszem át az üzletben az árut.

Tehát mindent 50%-os kedvezménnyel sikerült megvásárolnom, ami azért is jó mert mint fentebb írtam most ismerkedtem meg először a Lush termékeivel, így picit látatlanban pedig nem szerettem volna túl sokat költeni a kísérletezésre. Szóval végül egy ajándékcsomagot és a híres Buche de Noel arctisztítót rendeltem meg.

Rengeteg dolog tetszett a honlapon, már bánom hogy nem került a rendelésembe egy-két fürdőgolyó, pedig voltak köztük nagyon érdekesnek tűnők, ezért is volt számomra könnyebb neten keresztül vásárolni...nem éreztem azokat a finom, csábító illatokat, így sokkal könnyebben húztam meg a határt a költekezésben :)
Tehát ismerkedés gyanánt egy ajándékcsomagot és a híres Busche de Noel arctisztítót rendeltem meg. Kaptam még mellé három nagyon érdekes mintát is, óriási szerencsémre az egyik a Popcorn ajakradír amit szintén nagyon szerettem volna mindig is kipróbálni!
Az ajándékcsomag a Zing nevet viseli és ez a narancsos Orange jelly szappan és a Rub Rub Rub testradír volt benn. Mivel nincs testradírom és már régóta szerettem volna egyet ezért döntöttem emellett. 

A Buche de noel arctisztítóról pedig már annyit hallottam/olvastam és annyian szeretik hogy nagyon kíváncsi voltam rá hogy vajon mit tudhat, mi olyan különleges benne, ezért mikor megláttam hogy szintén fél áron kapható - bevallom miatta döntöttem a vásárlás mellett. Úgy érzem hogy 1275 Ft-ért megszerezni egy rég áhított terméket nagyon jó döntésnek mondható!
Hát belülről elég érdekesen néz ki, azt hiszem a videóban is elég érdekes fejet vágtam hozzá :)


Kaptam a vásárlás mellé három termékmintát is, melyek közül egyértelműen a Popcorn ajakradír az amire a leginkább kíváncsi voltam mindig, de ha csak illat alapján kellene választanom közülök akkor a Karma krém lenne a tuti befutó nálam.


Ti próbáltatok már valamit a Lush termékei közül?


Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

2014. január 14., kedd

Kedvencek - 2013 (+VIDEÓ!)

Rengeteg szuper termékkel ismerkedtem meg a múlt évben de ebbe a posztba tényleg csak a leg-leg kerülhetett. Nem törekedtem arra hogy minden kategóriában válasszak "győztest" (pl: sampon, balzsam) hanem végigmentem a készletemen és amelyik terméknél megálltam hogy "Igen, ez az, ezt imádtam!" na azokat hoztam el ma!
Arcápolás:
Hajápolás:
Körmök:
Smink:
Egyéb:
A videót pedig itt tudjátok megnézni:

Ti ismeritek a videóban szereplő termékeket? Nálatok beváltak?

Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

2014. január 13., hétfő

A halogató beauty blogger tag

Olyan ritkán töltök ki TAG-eket és ezt is már régóta halogattam :) Mindig is irigyeltem azokat az embereket akik mindent elsőre és azonnal megcsinálnak, sajnos én hajlamos vagyok elodázni a dolgokat - csapjunk is bele mielőtt piszkozatba kerül a bejegyzés!

1. Nevezz meg egy olyan szépségápolási módszert/rutint, amit csak ritkán használsz/követsz!
Amit SOHA nem csinálok: leöblítendő hajbalzsam...soha de tényleg, na jó kb. 6 évvel ezelőtt volt ilyen hagyományos balzsamom amit ki kellett mosni de egyszerűen képtelen vagyok rá. Nagyon hosszú a hajam és mire kétszer átmosom nekem már nincs kedvem még valami olyat rátenni amit újra le kell mosni. Még szerencse hogy kitalálták a hajolajakat!

2. Rendszeresen kimosod az ecseteidet?
Igen, bár most hogy már van egy kisebb készletem belőlük így ráérek 3 hetente nekiállni. De akkor nagy kínszenvedés rávenni magam, főleg a szemhéjtus ecseteket utálom mosni...

3. Meddig bírod lepattogzott körömlakkal?
Ameddig haza nem érek. De ha valamilyen különös oknál fogva van nálam körömlakklemosó akkor még addig sem.

4. Meddig halogatod az elfogyott termékek újravásárlását?
Az attól függ milyen termékről van szó :) a konyhai papírtörlőm 3 hete fogyott el de még nem pótoltam :)

5. Mi a legszörnyűbb szépségápolási szokásod?
Minden este igazítok a szemöldökömön, kiszedek pár kósza szálat, vágok a hosszából...csoda hogy egyáltalán van még szemöldököm...

6. Nevezz meg egy – nem a szépségápolással kapcsolatos – szokást, amit mindig halogatsz!
Kipróbálni különböző nemzetek ételeit. Sajnos eléggé leragadtam a magyar konyhánál és jó lenne a szürke munkanapokat feldobni fincsi ízekkel. Mivel a FoodPanda.hu oldalon láttam hogy sok különböző étterem is szállít azon a környéken ahol a munkahelyem van, így semmi akadálya egy jó kis sushi vagy thai ebédnek a kollégákkal.

7. Időben el tudsz készülni, ha mész valahova, vagy kapkodsz és elkésel?
Az attól is függ hova készülök. Ha tudom hogy nem késhetek (munkahelyi kötelességek) vagy olyan helyre megyek ahova örömmel indulok el akkor nincs gond a készülődéssel, mindig időben megérkezem. De ha valami olyan helyre kell menni ahová semmi kedvem, akkor bizony nehezen kapom össze magam.

8. Be tudod tartani a vásárlási stopokat?
Nem, ezért el sem kezdem.

9. Rendezetten tárolod a smink és/vagy körömlakk készletedet?
Igen, nagyon szeretem őket ezért meg is becsülöm a készletem minden egyes darabját. Bár a sminkcuccaim egy rendes sminkasztalért kiáltanak :)

10. Mennyi volt a legtöbb idő, amíg hanyagoltad a blogolást, hány napot hagytál ki maximum?
Ha jól emlékszem 2 hét. Vagy 3? De az biztos hogy minden nap eszembe jutott hogy szeretnék írni, csak erőm/időm nem volt rá. 

2014. január 7., kedd

Bye-bye old stuff - spirálok

Folytatódik a szelektálás, ezúttal a szempillaspirálokon a sor! Ha nem láttad volna az első részt, amelyben a szájfények szerepeltek, akkor ITT tudod megnézni.
Igen, tudom, elég sok szempillaspirálom van (vagyis már csak volt!) de mentségemre szóljon hogy sokat közülük beauty box-ban vagy valamilyen DM-es kis táskában kaptam, esetleg valami nagyon jó akció keretén belül sikerült beszereznem (mint a 29.9 Ft-os Essence kiárusítások...) Szóval ideje volt itt is rendet tenni, nem mondom hogy könyörtelen voltam, írjátok meg nyugodtan hogy Ti mitől vagy esetleg miktől váltatok volna még meg!
Ők négyen tehát azok akiknek búcsút intettem, ha kíváncsiak vagytok a teljes készletre, akkor nézzétek meg a lenti videót amiben részletesen végigmegyek az összes szempillaspirálomon!
  • Rimmel extra super lash - Electric blue
  • Essence multi actions smokey eyes
  • Beyu - 1
  • Elf regular and waterproof mascara duo
A videót pedig itt tudjátok megnézni:



Nektek hány darab szempillaspirálotok van összesen?

Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

2014. január 6., hétfő

Micellás vizek a drogériából - és egy kis szövegértelmezés

Azt hiszem bátran kijelenthetjük hogy 2013 a micellás vizek éve volt és hol van még 2014!? Hát pont itt van, úgyhogy gyorsan meg is írom a véleményem a két legutóbbi micellás vízről amit kipróbáltam.
Szerintem azt is kijelenthetjük hogy amelyik márka ezidáig nem rukkolt elő a micellás vizével az jócskán lemaradt a történésekről, a piac ugyanis micelláris lázban ég! Legalább is én biztosan, ugyanis ha betévedek a drogériába akarva-akaratlanul is végignézem az arctisztító részleget, hátha akad valami újdonság e téren.

Azt hogy mi is a micella és mitől micellás a víz azt szerintem ne tőlem kérdezzétek, mert olvastam én mindenféle kolloidokról meg sejtmagokról amik szétválnak a buroktól meg ehhez hasonló tudományos dolgokat, de lényeg a lényeg hogy a micellás részecske magába zárja a szennyeződést amikor a bőrrel érintkezik. Ezt a rövid de velős magyarázatot a L'oreal vizének papírján olvastam :) még véletlenül sem magamtól raktam össze.
L'oreal skin perfection 3 in 1 purifying micellar solution
Ez egy 200 ml-es kiszerelésű termék, amit ha jól emlékszem akciósan vettem 999 Ft-ért, a teljes ára valahol 1300 Ft körül van. Ez mindenképpen kedvezőbb mint az internet-szerte híres Bioderma micellás vize, viszont nem is annyira hatékony szerintem. Az első problémám a csomagolásnál kezdődik, ez a szögletes forma elég kényelmetlen és nagyon kell vigyázni hogy a lyukon nehogy túl sok termék jöjjön ki. Nem elég épp csak benedvesíteni vele a vattakorongot, hanem fontos hogy jó vizes legyen, akkor működik igazán, különben csak szétkeni a festéket. Épp ezért nem túl gazdaságos, kb 3 hét alatt szinte teljesen elfogyasztottam, ami elég szomorú főleg ha azt nézzük hogy a Biodermából a 100 ml-es kiszerelést is közel eddig használtam. Arcra, szemre és szájra is használható - ahogy lényegében minden micellás víz, nem irritálta egyik részt sem szerencsére. Ami még furcsa volt nekem hogy a használata után nagyon sokáig megmaradt ez a vizes érzés az arcomon, valahogy nagyon sokára szívódott be vagy párolgott el a bőröm felszínéről. Ez nyáron még akár jó is lehet, de így a hűvösebb időben nem volt olyan kellemes érzés.

Van egy érdekes mondat a hátulján, ezt próbáljuk már meg együtt értelmezni mert lehet hogy én rosszul gondolom...
"...eltávolítja a smink és szennyeződések maradványait..."
Na most ha én hazaérek este a munkából akkor rajtam nem smink és szennyeződés maradvány van hanem konkrétan A SMINK és A SZENNYEZŐDÉSEK. Maradványról akkor beszélek ha már megtisztítottam az arcom/szemem valamivel, és esetlegesen még maradt rajta valami. Ezért használok néha arctisztítás után tonikot, mert az eltávolítja az esetlegesen fent maradt dolgokat is. Akkor most hogy is van ez?
Garnier micellás víz
Itt legalább a nevet nem bonyolították túl - minek is - micellás víz és kész. Szintén arcra, szemre és szájra is használható, ez viszont 400 ml-es kiszerelésű és a csomagolás szerint 200 alkalomra elegendő a termék. Árát tekintve 1200 Ft volt szintén akciósan, az alapára azt hiszem 1800 Ft körül van. A csomagolása felhasználóbarát, könnyen adagolható. Itt már nem kell tocsogósra itatni a vattakorongot, de azért figyelni kell rá hogy ne legyen túl száraz se. Meglátásom szerint hatékonyabb mint a L'oreal vize, ezzel sokkal hamarabb végzek a sminkeltávolítással, egyáltalán nem maszatolja a festéket, tényleg olyan mintha magába szippantaná a víz :) Hamar elillan a bőr felszínéről is, nem érzem úgy utána magam mintha arcot mostam volna csak épp törölközni felejtettem el.

Ti próbáltatok már micellás vizet? Melyik a kedvencetek?

Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

2014. január 2., csütörtök

Fekete csillámos NOTD

Megint egy egyszerű csillámos díszítést hoztam mára :)
Meg tudnám ideologizálni hogy miért festem mostanában egyszerűre a körmeim, de maradjunk az őszinteségnél: időhiány és lustaság. Ja és borzasztóan idegesít hogy a fedőlakkom kb minden manikűröm tönkreteszi, ideje lenne már vennem helyette egy újat!
Szóval teljesen egyszerű lett megint ez a lakkozás, fekete alapszínre vittem fel a BarryM Amethys glittert. Mindkét lakkot imádom továbbra is, a Golden Rose egy rétegben is tökéletesen fekete, az Amethys glitterre meg mit is mondhatnék? Csodás csillám csoda!

Ti milyen egyszerű körömdíszítést használtok ha kell valami mutatós de gyorsan?

Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger