2012. április 3., kedd

Rainbow crackle!

Kipróbáltam valami újat, valami feltűnőt, ami színes is meg nem is, tetszik is meg nem is :) Azt hiszem ez hosszabb körmön jobban mutatna, pedig eddig úgy voltam vele hogy a repedezős lakkok inkább rövid körmön mutatnak jól.  Valamint jó lenne beszerezni pár igazán ütős neon színt is, mert azokkal lenne igazi ez a lakkozás!


Az elkészítése rendkívül egyszerű volt: előkészítettem a használni kívánt lakkokat, lehetőleg minél színesebbeket - már ami van itthon - és meghatároztam a színek sorrendjét. Ez után egy alap réteget tettem fel a körömerősítőből, majd erre jöttek a kikészített színek szépen sorban. Mindegyikkel húztam egy-egy vékony csíkot minden körmömre. Majd amikor megszáradtak (vagyis azt hittem hogy megszáradtak.....) ráhúztam az egészre a fekete repedezős lakkot.

Fontos hogy várjuk meg míg a színes lakkok teljesen megszáradnak, mert a repedezős lakk nagyon alattomos kis jószág....legalább is az enyém az! Már máskor is észrevettem hogy hajlamos a még "nedves" lakkot magába szívni, így eltűnik alóla a szín. Most is ez történt nálam az Elf menta lakkjával, egyszerűen eltűnt! Nem tudom hogy ez a tulajdonsága összefüggésben van-e azzal hogy ez a repedezős lakk matt.

Felhasznált termékek:

És hogy lássátok mi is volt a cél, hoztam egy nagyon szép példát is:
 

A repedezős lakkot továbbra is imádom, és ezt a lakkozást is ki fogom még próbálni legalább egyszer, szép élénk/neon színekkel is.

Nektek hogy tetszik?

8 megjegyzés:

PAncsi írta...

Nagyon jópofa, tetszik, szerintem kipróbálom én is!
A Lovely nem matt lakkom is meghúzta az alapszínt, ami nem száradt meg teljesen alatta, tehát lehet nem a mattságtól van, mert az enyém nem volt az. Szerintem inkább csak arról van szó, hogy ahogy szárad és reped a repesztő úgy húzza a még kissé nedves alaplakkot

Makeupcakes írta...

Nagyon tetszik, ötletes!

Anett írta...

PAncsi: köszi hogy leírtad a tapasztalatod, megnyugodtam hogy más is tapasztalta ezt :) Ezek szerint türelmesnek kell lenni és megvárni míg megszárad az alapszín!

makeupcakes: örülök hogy bejön, én először kicsit furán néztem a körmeimre :) de aztán már csodáltam!

Aviana Rahl írta...

Nagyon jól néz ki!!! Rendkívül vagány lett! :)

Monic írta...

Óóóóó, de érdekes lett! A saját körmeimen is szívesen nézegetném, pedig bevallom, első pillantásra annyira nem tetszett. De egyre inkább afelé hajlok, hogy ez egy nagyon dögös lakkozás! :D

Tündi írta...

Éppen a napokban csináltam meg én is ezt a lakkozást, szerintem nagyon jól sikerült a tiéd!

Thündérke írta...

Húú, így nagyon jól néz ki a repedezős lakk :) teszik a végeredmény!

Thündérke írta...

*t

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger