2012. június 30., szombat

Maybelline color tattoo - teszt

Az elmúlt időszakban vásároltam néhány dolgot, de nem készült róluk összefoglaló haul poszt mert a körömdíszeket manikűrben majd úgyis fogjátok látni, a napvédő hajspray-ről majd írok ha kipróbáltam élesben, a KIK-es kis tárolót már láthattátok úgyhogy most a két Maybelline color tattoo-ról hozok egy kis tesztet.
Először is, én a DM-ben csak 4 színt láttam belőle pedig nálunk 6 árnyalatban jelent meg (míg Amerikában 10 színben van jelen). Amiket nem láttam az a fekete és az ezüst pedig a fekete mindenképp jött volna velem, már csak azért is mert a fekete zselés tusom egyre szárazabb lesz....

A kínálatból 2 szín fogott meg igazán, az arany és a türkiz, habár a bronzos árnyalaton is sokat gondolkodtam, a lila viszont egyáltalán nem tetszett sem a színét sem a teljesítményét tekintve. 
Maybelline color tattoo: 05 Eternal Gold és 20 Turquoise Forever
A csomagolásuk nagyon tetszik, üveg tégely melynek átlátszik az alja, bár jobb lenne ha a műanyag tetőn lévő matrica kialakítása is hasonlít az alján lévő feliratra és nem erre kerül a brutál vonalkód dehát ez van, majd fejjel lefelé tárolom legfeljebb. Nagyon jól záródik a csavaros tető ami kell is mert szerintem ez egy kiszáradásra igen hajlamos termék. Kíváncsi leszek hónapok múlva is ugyan ilyen krémes marad-e, vagy a sok nyitogatástól láthatók lesznek rajta a száradás nyomai.
Maybelline color tattoo: 05 Eternal Gold és 20 Turquoise Forever
Mindkét szín gyönyörű élénk, természetesen a türkiz a kedvencem! Multifunkciósnak is nevezhetjük őket mert egyaránt használhatók a teljes szemhéjon színezőként illetve alapként is. Amit még nem próbáltam az a tusként való alkalmazása, a türkiz biztosan jól fog szerepelni ilyen téren is, az aranyban már nem vagyok biztos annyira. Az állaguk krémes kissé gél szerű, nincs annyira "kemény" mint mondjuk az Essence stay all day hosszan tartó szemhéjfestéke, de nem is olyan géles mint egy szemhéjtus.
 Maybelline color tattoo: 05 Eternal Gold
Maybelline color tattoo: 20 Turquoise Forever
A minták alap nélkül készültek, egyetlen áthúzással az ujjammal, itt már látszik azért hogy az arany kicsit alulmúlja a türkiz testvérét a szín intenzitását tekintve. Illetve az állaga is kissé eltérő, egy kicsit keményebb, darabosabb. Ez főként sminknél látszik majd jobban, nehéz volt egyenletesen felvinni úgy, hogy még intenzív is legyen az eredmény. A felvitel mindkettő esetében ujjal sokkal könnyebb mint ecsettel, a türkiznél még lehet ecsettel próbálkozni csak technika kérdése :) az aranynál viszont ez nálam nem működött bárhogy/bármilyen ecsettel is próbáltam.
Maybelline color tattoo: 20 Turquoise Forever és 05 Eternal Gold
Viszont mindkettő nagyon tartós, a minták a kezemről csak erős szappanos dörzsölés árán jöttek le, szemhéjon is szépen kitartottak egy egész munkanapon át, sem a fényükből sem a színükből egy kicsit sem veszítettek! A lemosáshoz egy egyszerű lemosót használtam, azért kicsit meg kellett vele küzdenie, érdemes kicsit rajta hagyni a lemosóval átitatott vattakorongot a szemen hogy feloldja a festéket. Egyetlen negatívuma hogy nagyon gyorsan szárad, így ha alapként szeretnénk használni akkor igyekezni kell, hogy idejében vigyük fel rá a por állagú festéket, különben nem tapad bele. Persze így már nem is lesz satírozható.

Összességében: nagyon elégedett vagyok velük, különösen a türkizzel. Lehet hogy ha lett volna a feketéből akkor inkább azt hozom el az arany helyett (vagy inkább azt is) 1899 Ft/db áron megéri az árát szerintem.

Ti próbáltátok valamelyik színt? Melyik a kedvencetek?

8 megjegyzés:

Csipkelány írta...

Szépek, de én sokallom az árát :S

Anett írta...

Csipkelány: hát igen, én sem bánnám ha akcióban szembejönne velem a többi szín :) igazából ez volt névnapi ajándékom saját magamnak :)

Hajnalll írta...

Láttam valahol a feketét, mikor megjelent, de nem fekete, hanem nagyon sötét szürke.

Anett írta...

Hajnalll: hát ez szomorú hír de így legalább kevésbé bánom hogy nem találtam :)

Thündérke írta...

Nagyon szépek :$ csak nekem drága, és úgy se használnám ki őket ...:(

Wadmacs írta...

Nekem a bronz van meg , és imádom

Anett írta...

Thündérke: valószínűleg nálam sem fognak elfogyni soha, de a türkizt sokszor fogom használni az tuti :)

Wadmacs: annyira szép az a szín is! Ha lesz rájuk valami jó akció akkor lehet hogy nem fogok ellenállni neki :)

Monic írta...

A kiszáradásra én is nagyon kíváncsi leszek, remélem, azért nem kell kidobálni őket 1-2 hóna múlva.
Személy szerint én nagyon szeretem ez a szemfestéket, mostanában csak ezeket használom, mert tényleg kitartanak ebben a hőségben is. Ja, és a bronz is gyönyörűséges, szóval csábulj el nyugodtan! :D

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger