Múlt hétvégén szétnéztünk kicsit az Euro Family-ben mert fel kellett tölteni a tusfürdő és édesség készleteket és persze háztartási vegyiáru sem árt otthonra soha :) Ha már ott voltam (Szfvár) átnéztem a Müllerbe is, kíváncsi voltam az új Essence parfümökre (nem találtam) és a pigmentekre is (egyet kíváncsiságból elhoztam).
Elhoztam két mini körömlakkot is, a kettő volt 290 Ft. Nem, nem őrültem meg hogy citromsárgát ilyenkor, kellett a remekművemhez! Egyébként szép szín de nem tudom elképzelni hogy minden körmöm sárga legyen :)
Itt a következő képen látszik hogy a Butterfly 29-es számú lakkja egy szép élénk piros, már-már pinkes árnyalat, ami ráadásul szépen csillámlik is a fényben. Igazából azért választottam ezt mert más nekem tetsző árnyalat nem volt és inkább legyen még egy szép pirosam mint még egy pinkem :) Mellette a Rose Nails 85-ös számú lakkja egy kanárisárga. Valószínűleg csak díszítésre fogom használni mert önmagában nekem nem tetszik.
A harmadik színminta pedig az Essence repedezős lakkja amely a 'Crack me! mauve' nevet viseli. Bár ne vettem volna meg....az új pinkes árnyalatot szerettem volna de mikor megláttam miről van szó, hát nekem az már diszkóbarbis nagyon, tömény csillogó izé volt.
Ez pedig olyan szép visszafogott színnek tűnt, csillog is picit de nem úgy mint az az új. Ahapersze - csak éppen nincs színe felkenve és olyan vékony az állaga hogy így nem is látszik hogy megrepedt. Nem tudom milyen alapszínen mutatna valahogy, gyanítom egyiken se, de azért majd még próbálkozom. Egyébként nem tudom hogy ez az árnyalat mikor jelent meg, mert a honlapon nincs is fent...
Vártam már a pigmentek megjelenését mert nagyon szeretek velük dolgozni, intenzív a színük és szép fényük van. Ezek a pigmentek annyiban különböznek a többitől (vagy nem...) hogy keverhetjük őket szájfénybe, körömlakkba vagy amibe éppen szeretnénk és ehhez az eszközöket is beszerezhetjük ott helyben. Igazából a színeket nem nekem találták ki, főleg nem az ősz beköszöntével, mixelni most nincs kedvem és amúgy is volt olyan pigment ami tele volt öklömnyi csillámokkal - ilyet alapból nem is használok. Így csak egy karamell árnyalatot hoztam el ami a Smell the caramel névre hallgat.
Már használatba is vettem, a részletes véleményem majd egy napi sminkes posztban láthatjátok, addig elöljáróban azt mondhatom hogy ez a szín jó. Összehasonlítottam a NYX hasonló színű pigmenttel is, majd írok a kettő közti különbségekről.
Ezen kívül végre találtam olyan mintalemezt amelyen teljes körmös illetve francia körömvég minta is van.Ti találkoztatok már valahol az új Essence illatokkal?
11 megjegyzés:
Hát ezt a repedezőset én se láttam még O.o
Próbáltad vastagabban kenni? Itt lehet, hogy vastagabban kente a lány, és szépen megrepedt. http://chesterlovesmakeup.blogspot.hu/2012/04/brand-day-opi-8.html
Dina
Dina: köszi a linket nagyon tetszik ez a párosítás, ma ki is próbálom! Lehet tényleg a a titok hogy vastagon kell felvinni!
Az öklömnyi csillám nagyon találó!:P Én is ezt a pigmentet hoztam el, én szeretem, szerintem ez az egyetlen vállalható, ha csak nem diszkógömböt akar csinálni valaki a szeméből. :)
Szabina: teljesen egyet értek veled, valahogy a többi színt nem szívesen kenném magamra, maximum körömlakkban :)
Én sem láttam még sehol az új essence parfümöket....
A nyomdalemezre nagyon kíváncsi vagyok, lesz majd a mintákról külön post? :)
Ezt az Essence lemezt én is megvettem, több manikűr is készült már vele!
A repedezőst próbáltad a körmödön is és ott nem látszott? Mert én jártam úgy, hogy papíron/celluxon nem repedt meg, de ha lakkra kentem a körmömön, megrepedt szépen (bocs, ha egyértelmű volt és csak én okoskodom ... :-)
Monika: persze lesz majd róluk, már alig várom hogy kipróbáljam a teljes körmös mintákat!
PAncsi: próbáltam körmön is és nem volt valami látványos, semmi repedés nem látszott. Most próbáltam ki pont amit Dina javasolt itt, és úgy működik. Majd hozok képet :)
A pigmentnek szép színe van, a nyomdázólemezre vagyok kíváncsi, milyen remekműveket alkotsz vele :)
Na, örülök, hogy beválik! Lehet akkor én is megnézem magamnak! :P
A pigment nagyon szép szín, a körömlemezért pedig irigyellek, mert Szegeden mindig csak a régieket találtam, ilyet sehol. :(
Jó színt választottál a pigment terén! :) Kihasználható! :)
Megjegyzés küldése