2012. szeptember 10., hétfő

Kipróbáltam! - szájfénymix


Van két szájfényem amikkel muszáj valamit kezdeni. Az egyik a Vampire's love kollekcióban érkezett tubusos cucc - lipstain, a másik pedig a Marble mania hagyományos kiszerelésű szájfénye.
Eleinte egész jól elvoltam velük, de aztán a ’vámpírost’ túl soknak találtam: nagyon folyik és a
 benne lévő anyag olyan intenzív mint egy ajakfilc és nem mint egy szájfény. Így viszont nekem
 túl erős is a szín intenzitása, ezért nagyon ritkán használom.
Viszont egy lágyabb árnyalatban tetszene :)
 A Marble szájfénnyel pedig az a problémám hogy olyan mintha beszáradt volna pedig alig
használtam. Ezen felül vagy az applikátora túl kemény, vagy túl szemcsés benne az anyag nem
tudom,de fura vele dolgozni.
A kiinduló állapotok
Így a kettőnek együtt adok még egy esélyt, amolyan kísérletezési jelleggel – ugyanis szájfényeket
még sosem kevertem! A vámpíros szájfény jó tulajdonságait (folyós, nagyon tartós, intenzív szín) kár
lenne veszni hagyni és ha jól együtt tud működni a márványos szájfénnyel – kiegészíti és
feljavítja azt – akkor talán a kettőből lesz egy egész jó termékem!


A műveletről….
Nem bonyolult a dolog, a tubusosból (mert az a hígabb, így azt könnyebb) átküzdünk egy
keveset a tégelyesbe, alaposan összerázzuk a keveréket és ezt a lépést addig ismételjük amíg
megfelelő nem lesz az eredmény. A fenti képen látszik hogy le lehet szedni
róla azt a kis műanyag "szűkítőt", ami lehúzza a felesleges terméket az applikátorról mikor
használjuk. Ha ezt leszedtük könnyebben megy az áthelyezés :)
A végeredmény egy szép málna szín lett. Második próbálkozásra sikerült
eltalálnom a kívánt árnyalatot, így hamar befejeztem a kísérletezést. A számon egy visszafogott
málna színt mutat csak, viszont tartós!


Ti próbáltatok már szájfényeket keresztezni?

3 megjegyzés:

Panni írta...

Ez nagyon jó ötlet! Nekem is van ilyen lipstainem, és nem használom.. Lehet kipróbálom majd így! :))

Thündérke írta...

Nagyon jó ötlet, habár én ezt az essence szájfényt imádom,és elég sokszor használom! :) De van pár termékem nekem is amikhez nem nagyon nyúlok... :(

Monic írta...

De jó ötlet! Szétnézek otthon szájfény ügyben, miket tudnék így párosítani.

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger