Hát ez is véget ért…az idei nyár.
miután az előző három posztban sora vettem a nyári kedvenceimet, nézzük most
azt, hogy augusztusban mi volt nálam a favorit.
Mivel ez egy szuper nyári hónap volt, jó idővel-napsütéssel, ezért ha csak lehetett vízpart közelébe mentünk. Duna,
Balaton és persze a tenger, nem csoda hát ha ebben a hónapban a napozáshoz
kapcsolódó termékek is felkerültek a listára!
Ez a krémes szemhéjfesték a
Holografics trendkiadás része volt és a Prismatic white nevet kapta. vásárlást
követően nem vált a kedvencemmé, a szemhéjamon annyira nem érvényesül a
holografikus hatás és az állaga is fura. nem igazán krémes, inkább dörzsölni
kell a felszínét ahhoz, hogy valami színt kapjunk belőle. Aztán sokáig a doboz
mélyén lapult, mígnem kipróbáltam ajkakon használva és így nagyon bejött! azóta
már sokszor használtam így, igaz hogy szárít kicsit, de egy ajakbalzsammal ez
is megoldható.
Már jó ideje ez a kedvenc napozás
utáni termékem és idén is sokat használtam. Ennek ellenére még úgy félig lehet,
ami az jelenti elég gazdaságos is. kellemes az illata, könnyed az állaga és a
szórófejnek köszönhetően könnyű felvinni is a bőrre. idén nagy szerencsém volt
mert akciósan jutottam hozzá, ebben a posztban láthattátok.
Szintén nagy kedvenc ez a kókusz
illatú csoda. az illatán kívül az állagát is nagyon szeretem, mert nagyon
könnyű krém és abszolút nem hagy ragacsos érzetet maga után. A kis
kiszerelésének köszönhetően pedig még a városnézéshez a kis táskámban is jött
velem :)
Bizony, ő is szerepelt már havi
kedvencek közt, de mit tehetnék, ami jó az jó! és ha sokat használtam a akkor
itt a helye. lebarnult bőrön jobban is mutat mint fehéren épp ezért egyre
többet is használtam a nyáron. ő az egyik a három darab sminktermék közül amit
vittem magammal a nyaralásra is!
Ennyi lett volna az augusztusi
kedvences posztom, ha kíváncsi vagy tavaly augusztusban mik voltak a kedvenceim
akkor kattints ide!
A Ti kedvenceitek pedig ezek voltak
a blogon az elmúlt hónapban:
Éljen a szeptember!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése