2011. december 13., kedd

L.A Colors liquid makeup alapozó vélemény

Érkezett egy kérés még múlt héten hogy írjak róla véleményt, direkt nem tesztet írtam, mert kb kétszer használtam a terméket, és ez is már hónapokkal ezelőtt volt. Hétvégén készítettem is elég sok fényképet, de kár volt hétvégéig várnom a fényképezéssel mert semmivel sem lettek jobbak mint amit még egyik délután készítettem. Ezért több lesz a szöveg és kevesebb a kép :)
Ezt az alapozót még márciusban rendeltem Cherryculture-ről, akkor 3 Dollár volt, most 2,5. Ez tűnt a legvilágosabb árnyalatnak - Natural - de úgy látszik csalt a kép. Pedig március után jött a nyár és még akkor is elég sötét volt nekem ez a szín. De a gondok vele itt még nem értek véget...
A fenti képen látszik hogy eléggé eltér a bőrszínemtől, ami nem is lenne gond mert ugye rendeltem (előtte nem tudtam kipróbálni) de mellette látszik ahol próbáltam egy kis mennyiséget eldolgozni hogy olyan fura "viaszos" vagy zsíros az állaga amit ez ember csak maszatol és maszatol és...próbálja eldolgozni de nem megy. Ilyenkor két dolog fordul meg a fejemben:
1. Száraz a bőröm és kell alá a hidratáló krém - de nem! Ha előtte krémezek akkor még annak sincs meg az esélye hogy egy részét beszívja a bőröm, még nehezebb lesz eldolgozni és nagy zsíros hatást kelt.
2. Túl sokat próbálok meg felvinni belőle - de ez meg képtelenség, amit a kezemen láttok az egy pici pötty ami egy nyomásra jön ki a flakonból, ennyi nem lehet sok a fél arcomra!

Miután lelkesen küzdöttem a felvitellel és már meguntam a vesződést, ez lesz a végeredmény:
Szerintem nem kell bekarikázni a képen hogy mire gondolok, összeáll kis csomókba amit utána szépen le lehet dörzsölni. Ehhez jön még a kellemes zsíros csillogás is, nincs az a púder mennyiség amivel el tudnám tüntetni. Sajnos az én bőrömmel ez a termék nem kompatibilis, így a kirekesztettek közé került. Próbáltam felhasználni színezett hidratáló készítéshez is, de csak elrontotta a maradék kis arckrémemet. 

Kíváncsiságból most megnéztem az árát itthon, alapára 2790 Ft de most akciósan 1395 Ft-ba kerül....hát, azt javaslom hogy ha valaki rendelni akar akkor előtte mindenképp próbálja ki az üzletben, mert az alapozó vásárlás amúgy sem egy könnyű dolog!
sf

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger