Minden amit a dackorszakról tudok, vagy tudni vélek.... | #momlife

Nyakig ér a 'hálidéj' helyett nálunk nyakig ér a dackorszak van... Már most szólok hogy nincs rá tuti kezelési praktikám, igy aki ezért jött ide olvasni már vissza is fordulhat. Sőt, valaki igazán adhatna már egy olyan tanácsot ami működik is!

Anyukámtól csak azt hallom folyton hogy kicsit szigorúbban kéne fogni ezt a gyereket...hát köszönöm, de konkrétan hogyan is? Erre a választ gondolom mindenki sejti, konkrét instrukció nincs, csakhát szigorúbban is foghatnám. Tényleg nem értem hova vagy mivel legyek még szigorúbb nála, néha már a nézésemtől is sirva fakad szegény. Mondjuk tény hogy a heti harmadik bármilyen folyadék fotelba töltése után igencsak szikrát hánynak azok a szemek... A dackorszak nem erről szól szerintem, hogy a gyereknek bizonyos dolgokat megengedünk, például nem tudnék egy olyan kimagaslóan húdemilyen dolgot mondani amit megengedünk neki. Például ha boltban vagyunk és meglátja a kedvenc finomságát a hűtőben akkor oké megveszem neki, vagy ha a séta során a fagyizót kell először útba ejteni,hát legyen. De ezek lennének azok a marha nagy engedékenységek?

A dackorszaknak tudom be az alábbiakat, vagyis merem remélni hogy nagyobbik gyermekem nem szánt szándékkal tiporja az idegeimet naponta:

• kedvenc szava a 'nem'. Ez bármilyen kérdésre bevethető, kivéve a megyünk-e fagyizni/játszótérre/ mamáékhoz kérdések.
• ehhez hozzácsapva az 'Én vagyok a főnök' rövidke mondatot, amit érdekes mód elsőre eltanult az apjától (én ártatlan vagyok!), mig a süss fel nap cimű örökérvényű nótát már hónapok óta tanuljuk de még messze a cél. (azóta ez is célba ért végre!)
• a fenti mondatot örömmel hangoztatja a játszótéren (vagy épp a védőnőnél) az alábbi kontextusban: "Ő az én anyukám és nálunk ő a főnök" . Mintha valami önkényuralom lenne nálunk otthon... jó mondjuk ez nem annyira kapcsolódik a dackorszakhoz :)
• semmi nem jó és bármiért ki lehet csapni a hisztit. Kedvencem a miért kelt fel a nap reggel cimű hiszti, miért nincs paradicsomleves hiszti, és a miért nem lehet a főúton az autók közé kihajtani hiszti. De amúgy is vannak napok amikor semmi nem jó, de tényleg még a piros alma is lenne inkább kék.

Vannak örökérvényű praktikák amire sokan esküsznek ha hisztikezelésről van szó. Ilyen például a szeretettel való reagálás, mikor lehajolsz a gyerekhez, nyugodt hangon elmondod neki hogy most mi miért történt és próbálod jobb belátásra tériteni. Nálam ez már sajnos nem játszik, több hétig próbáltam de sajnos az idegrendszerem már nem birja....Amit én szoktam alkalmazni az a látszólagos türelem, mikor ott állok felette és szépen megvárom mig befejezi, nem könyörgök, nem magyarázkodok, csak kijelentem hogy én ráérek és megvárom mig kiadja magából a feszültséget. Az ehhez szorosan kapcsolódó dolog mikor a figyelemelterelést veti be az ember. Erre nálunk akkor kerül sor ha valami nagyon nyilvános helyen vagyunk, ahol sok a néző :) ilyenkor azt szoktam mondani, én ráérek megvárom mig befejezed és utána mehetünk is fagyizni. Ez kb azonnal hat. Sajnálom, gyarló vagyok, de bevetettem már a mesenézést, a cukorkát a táskámban és "választhatsz egy krémet a szekrényemből" dolgot is (imádja kenegetni a krémeimet). Dehát a cél szentesiti az eszközt szokták volt mondani és azt ugye mégsem akarhatom hogy sok ártatlan járókelő idegrendszerét tépázzuk meg. Egyébként többször megkaptam már a "nézd hogy hisztizik 'ménem csinál 'má vele valamit az anyja, az meg csak nézi..." örökérvényű és nagyrabecsült jótanács szerűséget a közönségünktől. Ilyenkor magamban azt szoktam mondani a gyerekemnek: "odaadlak annak a morcos néninek ő biztos jobban ért hozzád". Amúgy meg csak mosolygok és puszit dobok neki. Igen, a néninek!

Valakinek valami bevált hisztikezelési jótanács?