2016. június 25., szombat

Egy igazán vidám, nyári meglepetés doboz a Mommy Mia-tól (+VIDEÓ)


Nagyon rég volt már az utolsó MommyMia box, kicsit már el is felejtettem mennyire jó volt, viszont izgatottan vártam a következőt.


Tudom hogy nem lehet kitalálni olyan összeállitást ami mindenkinek maradéktalanul megfelel, én meg amúgy is minden dobozban tudok találni olyan újdonságot aminek nagyon örülök, és szivesen kipróbálom szóval a többi termékre igy "nem haragszom", valami majdcsak lesz velük is. Igazából most is igy voltam ezzel az egésszel, van ami nagyon tetszik benne és van amit kevésbé tudunk kihasználni. Ehhez persze az is hozzá tartozik hogy ahány gyerek annyi féle, egyiknek ez jön be a másiknak meg az, ilyen szempontból sem lehet általánositani. Szóval én most röviden összefoglalom itt hogy mik voltak a dobozban és mi az ami nagyon bejött vagy épp nem, a többi pedig a videóból kiderül.


A videót itt tudjátok megnézni:


Pure mosóparfüm+minta+20%-os kupon
A mosóparfümnek nagyon örültem, már ki is próbáltam és tényleg szuper, mindent tud amit egy sima öblitő is, illatos puha ruhák lesznek utána, csak épp természetesebb módon.

Bomb cosmetics Csokiterápia masszázs és testápoló vaj + 20%-os kupon
A masszázsvaj is tök jó, örülök hogy kipróbálhatom, egy beauty témának általában örül a beauty blogger :)

Borotalco original deo
A Borotalco deót is szivesen kipróbálom, sok jót hallottam róla igy ő is tuti el fog fogyni. Amúgy is most nagy deó tesztelésben vagyok :)

Zokni nyunya + 10%-os kuponkód
Ez a figura cuki ámbár haszontalan számunkra, egy-két rágcsálásnál többet eddig egyetlen figura sem kapott Szofitól, nem is csörög, szóval kissé érdektelen számára.

Fl'Art szilikon fogzós nyaklánc + 10%-os kuponkód
A fogzós ékszer aranyos de nem az én stilusom, nem hordanám és sajnos a fogzás idején Szofi bármit megrágott csak épp az erre a célra szánt rágókákat nem.

Hello Baby magazin + 15%-os kupon a Hello Baby kozmetikumokra
Ilyen baba magazint sem olvastam még soha, de a videó felvétele után belelapoztam és rájöttem ez után sem fogok.

A többi kis terméket/mintát ki fogjuk próbálni.
Diet box fűszerkeverék + 20%-os kuponkód (ez fincsi volt!)
Naobay popsikrém minta + Naobay, Madara baby 50%-os kuponkód
Sweet little home 20%-os kedvezménykupon
Csinianya 10%-os kuponkód

Szerintetek milyen lett a nyári doboz összeállitása?




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger