2014. március 16., vasárnap

Termék hírek: Újdonságok a Rimmeltől



Két Rimmel újdonságról kaptam híreket ezt osztom most meg veletek. Az egyik egy öt színből álló paletta amiben az újdonság az ötödik színben rejlik. Én mindig is jobban szerettem ha egy palettában inkább több különböző szín van, mert nagyobb a variációk lehetősége. Valamint úgyis esélytelen elfogyasztanom egy-egy színt általában és akkor meg feleslegesen áll a panben minden színből egy nagyobb mennyiség. Szóval én a kisebb mennyiség de több szín pártján állok.
A másik újdonság az egy szempillaspirál, én mostanában úgyis spirál lázban égek szóval biztos megnézem majd élőben is ezt a darabot. Sajnos a keféről nem kaptam képet pedig nagyon érdekelt volna a megtört szív alakú kefe, igazából elképzelésem sincs hogy nézhet ki, de érdekesen hangzik.

Most pedig jöjjenek a hivatalos infók:

Glam’Eyes HD szemhéjpúder
Ez a szuper Rimmel termék most valami különlegessel rukkolt elő, a GLAM’EYES HD paletta színeihez hozzáadott egy plusz árnyalatot, így már 5 szín áll a rendelkezésedre, hogy megalkosd extra intenzív szemfestésed! Több szín, nagyobb variációs lehetőség, a lélegzetelállító sminkért. Fesd ki úgy a szemed, hogy mindenki megbámuljon, keverd a színeket, legyél top trendi! Get the London look!

Ez a forradalmi, “hibrid” púder-krém szemhéjfesték tökéletes eszköz az intenzív és csomósodásmentes szemsmink megalkotásához. A selymesen sima festék kiemeli és ragyogóvá teszi a szemeket, a gyengéden visszafogott árnyalatoktól a harsány, élénk smink elkészítéséig minden variációra alkalmas. Hosszantartó formulája nem kenődik el, az elismerő pillantások garantáltak! Az figyelemfelkeltő hatásért lehet szárazon és nedvesen is használni, attól függően, éppen milyen alkalomra sminkelsz. Használd szárazon a puha, lágy tónusokért, vagy nedvesen, ha merész, vagány stílust akarsz elérni. Játssz a színekkel!
 A 4 trendi színösszeállítást London különleges világa ihlette. Minden paletta 4, egymással harmonizáló árnyalatot tartalmaz, plusz egy ötödiket, ami szinte ellenpontozza az árnyalatokat.  Ez a kiegészítő szín teszi intenzívvé és igazi londoni stílusúvá a sminked. Ez a londoni ihletésű paletta lesz a lányok legjobb barátja minden alkalomra, és nem csak Londonban!
Válaszd a Brixton Brown #022 paletta őszi földszíneit, vagy a Pinkadilly Circus #024 szemragyogtató pinkjeit, csillanj titokzatosan a Golden Eye #021. füstös, fényes színeivel, próbáld ki a Victoria’s Purple #025  pazar lila tónusait – garantáljuk, hogy elismerő pillantások fogják díjazni munkádat! Ezek a sokoldalú, metállos árnyalatok olyan káprázatossá teszik a sminket, amilyen még soha nem volt!  
Paletta árnyalatok:
#021 Golden Eye,
#022 Brixton Brown,
#024 Pinkadilly Circus,
#025 Victoria's Purple, 
Javasolt fogyasztói ár:     2099.-Ft

A ScandalEyes Rockin’ Curves szempillaspirál különlegesen kiképzett, megtört, szív formájú keféje tökéletes eszköz a nagy, ívelt pillák megformázásához. A nagy körültekintéssel megtervezett applikátor megemeli és íveli a pillákat, vékony hegye eléri a szemzugban lévő apró szálakat is, míg vastag, középső része elképesztően dús és göndör pillákat eredményez. A kívánt hatás már egyetlen réteg felvitelével elérhető. És mindezt csomósodás nélkül!
·         A megtört, szív alakú kefe göndöríti és megemeli a pillákat, dús és ívelt hatást keltve már egyetlen rétegben is
·         Az ultra intenzív formula lüktetően vad, mély színt ad a pilláknak, a drámai hatás nem marad el
·         A 80-as évek rock zenéje inspirálta kígyómintás, texturált csomagolás azonnal felhívja magára a figyelmet – tökéletes összhatás
Javasolt fogyasztói ár: 1999.-Ft



Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

2 megjegyzés:

Dóri RFB írta...

Az első paletta nagyon tetszik, iszonyatosan szépek a színei, a második már kevésbé áll hozzám közel.

Anett írta...

Dóri: nekem is az első tetszik jobban, de igazából a spirál mozgatta meg leginkább a fantáziámat, kíváncsi vagyok milyen lehet a keféje :)

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger