2012. december 10., hétfő

Karácsonyi kihívás - Ünnepi édesség

Ez már a karácsonyi kihívás harmadik állomása, ahol egy ünnepi édességet kellett választani az inspiráció forrásául. Kitalálod én mire gondoltam?
 A legeslegkedvesebb téli édességem a szaloncukor (meg a habkarika, de azt nem tudtam hogyan megfesteni). Imádom a díszes, fényes csomagolását főleg ha a hagyományos, fehér papíros változatról van szó. Így ezt használtam fel ötletforrásként és próbáltam a körmömre mintázni.
 A "csomagoláshoz" arany színű gyöngyöket használtam (kaviár manikűrhöz hasonlóan) a folyamata pedig a következő volt:
  • a kedvenc piros lakkommal megfestettem az alapszínt és megvártam míg teljesen megszárad
  • egy átlátszó lakkal tettem egy kis pöttyöt oda, ahová a szaloncukor törzsét szántam
  • a gyöngyöket beleszórtam ebbe a pöttybe és kicsit eligazgattam benne
  • a papír részt fehér lakkal és egy golyóstollal rajzoltam meg
  • fedőlakkot tettem a gyöngyös részre is! Fontos hogy kellően híg legyen a fedőlakk és akkor szépen befolyik a kis gyöngyök közé, nem lesz feltűnő.



 Ha van kedved jelentkezz a karácsonyi nyereményjátékomra ITT a blogon.

Nézzétek meg a többiek munkáját is:

16 megjegyzés:

Manna (mannakörmök) írta...

de jóó lett. :)))

Monika írta...

Nagyon cuki a szaloncukor :)

Rami (KaromBirodalom) írta...

Jaj, nagyon aranyos kis szaloncukrok lettek! :) Én is imádom ezt a régi csomagolást, és a színes papírt egyenesíteni az ujjammal... :D És a habkarika is nagy kedvenc!

Viki Esztergályos írta...

nagyon cukik :))

mrs__kovacs írta...

Ötletes, szép lett :]

Unknown írta...

Szerintem az eddigi összes közül a mostani körmöd lett a legjobb. :)

E73 bioarcapolas blog írta...



Szuper! Az ötlet és a kivitelezés is :)

Anett írta...

Köszi lányok :)

Elíz írta...

De édes lett! :)

dyna írta...

annyira cuki lett, délelőtt elfelejtettem idekommentelni, de most szerencsére nem! :)
ötletes és szerintem nem lehet nem kitalálni! ;)

Nóra írta...

szuper lett :)

Queen of my mistakes írta...

De kreatív! Nagyon ötletes :))))) Gratulálok:)

Mea [www.nailpolishmaniac.blogspot.hu]

Angel írta...

Nagyon kis édi szaloncukik!:)Jól mutatnak a piros alapon.:)

Thimmyke írta...

Ez annyira cuki lett! =)

edina (lakkomlakkom) írta...

Nagyon jó ötlet volt a szaloncukor, nagyon tetszik!!! :)

Aggie írta...

Nagyon ötletes és szép mani :))

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger