Azt hiszem novemberben is maradtak főszerepben az illatok, főleg mióta feltankoltam illatgyertyákból is! Szóval az első számú kedvencem ez a The body shop áfonyás tusfürdő volt, nagyon tetszik a kissé zselés állaga az illata pedig mámorító. Amióta megvettem csak ezt használom és még fele sem fogyott el, ezt már szeretem! Pedig féltem hogy túl folyékony állagú lesz és hamar a végére érek.
Eléggé intenzíven használtam ezt a mini parfümöt is. Eleinte mikor megjelent ez a Lady Million illat nagyon tetszett aztán kicsit tucatillat lett belőle, most pedig újra belopta magát a szívembe. Nagyon érdekes, édes-fűszeres illat, nagyon nőies de fiatalos is egyben. Még a Douglas box-ban volt ez a mini kiszerelés és nagyon örültem neki mert így legalább ki tudom próbálni többször is, élesben, a kezdeti bizonytalanság ellenére lehet hogy végleg megtetszik.
Mostanában igyekszem nagyobb figyelmet fordítani a hajápolásra is, ez az olaj is ennek az extra gondoskodásnak a része lett. Ez az első Pixibox-ban érkezett és talán ennek örültem a legjobban, nagyon jó termék - hatásos, kellemes használni és az illata! Hmm...Nekem a Mesés Shiraz hotel jut róla eszembe, ott volt az olajnak ilyen illata :D
Ezeket a körömdíszítő glittereket ebay-ről rendeltem és azóta legszívesebben csak szórnám és szórnám őket minden fele a körmömre annyira szépen csillognak! Valószínűleg a karácsony közeledtével nagyon sokszor fognak majd szerepelni NOTD bejegyzésekben.
Sminkterméknek ezúttal két dolgot választottam kedvencnek, az egyik a Color tattoo ami gondolom már nem okoz meglepetést senkinek hogy mennyire szeretem. Továbbra is sokat használom önmagában és alapszínként is. A másik kedvencem a NYX krémes pirosítója Glow árnyalatban. Pont tökéletes erre a szürke időre, szép piszkos rózsaszín, nagyon sokat használom önmagában és akár más por állagú pirosítóval kiegészítve is.
A Ti kedvenc bejegyzéseitek itt a blogon ezek voltak
http://beautycrumbs.blogspot.hu/2012/11/vasarolgatas.html
http://beautycrumbs.blogspot.hu/2012/11/kar-volt.html
http://beautycrumbs.blogspot.hu/2012/11/oktoberi-kedvencek.html
http://beautycrumbs.blogspot.hu/2012/11/christmas-is-coming.html
http://beautycrumbs.blogspot.hu/2012/11/newcomer-koromdiszek-ebay-rol.html
Nálatok mik voltak a novemberi kedvencek?
1 megjegyzés:
A parfüm tényleg nagyon jó. Én újravenném, de mindig megtetszik valami más illat, de hátha karácsonykor meglep vele valaki :)
A color tattook közül nekem is ez van meg és annyira szép. Remélem most karácsonykor tudok valami nagyon szép sminket kreálni vele, mert élesben még nem próbáltam.
Megjegyzés küldése