2012. december 4., kedd

Makeup Academy (MUA) haul

Nagyjából két hete volt egy jó kis akció a MUA-nál amit nem tudtam kihagyni és rendeltem pár dolgot próbaképp, mert más sok jót olvastam róla.
A termékeket ennél a webshopnál rendeltem:
 Kezdetnek két palettát (illetve a karácsonyi nyereményjátékra gondolva hármat), egy sima és egy mozaik pirosítót, egy pigmentet és egy rúzst rendeltem.
 MUA - Undressed paletta

 MUA - Undressed paletta 
Tényleg csodás ez a paletta, nagyon jól kihasználható és szép színekből áll. A két sorban jobb szélsőként elhelyezkedő két szín például nagyon különleges, a felső sorban lévő aranybarna gyönyörű fényű és nem az a hivalkodó arany szín. Az alsó sorban pedig az acélszürke (vagy acélkék?) bámulatos, már alig várom hogy élesben is kipróbáljam. Két gyenge szín van benne, a felső sor harmadik és ötödik színe, ami matt lenne de sajnos a pigmentáltsága nem az igazi.
 MUA - Undressed paletta - swatch
 A másik paletta a Dusk til down, amiből igazán az alsó sorban lévő színek fogtak meg, legfőképp a lila de a balra mellette lévő sötétebb szürkés árnyalat is nagyon különleges. Ezzel a palettával már hangsúlyosabb, bulizós sminket is lehet készíteni, szerencsére vannak benne halványabb színek is, így akár megteszi egy palettának is ha az ember elutazik pár napra.
 MUA - Dusk til down paletta
  MUA - Dusk til down paletta
 Itt minden árnyalattal elégedett vagyok, a világos színek szuperül kiegészítik az alsó sorban lévő sötétebbeket. Talán a jobb szélső-alsó feketében egy árnyalatnyival több csillám van mint amit szeretnék, de majd megbarátkozom vele.
  MUA - Dusk til down paletta
 Mindig is tetszettek a mozaik pirosítók így most kipróbálok egyet. Az English rose nevet viseli, sajnos nem sok swatch-ot láttam róla és ami volt az sem túl jó, így világosabb lett mint számítottam.
 MUA mosaic powder - English rose
Öt színből áll össze és a végeredmény nagyon szép fényes, közép rózsaszín lesz. Szerintem így télen talán még ki is tudom használni, de nyárra elég világos lesz - talán kiemelő színként vagy krémes pirosító fölé tudom elképzelni. Tényleg...ez nem is rossz ötlet, holnap kipróbálom!
 MUA mosaic powder - English rose
MUA mosaic powder - English rose
 Rendeltem egy sima pirosítót is aminek konkrétan megtetszett az erős rózsaszín színe. Nagyon nehéz volt ebből is színt választani mert a honlapon csak számok vannak a neten pedig sok helyen elég rossz minőségben vannak fent róla képek. Nos, nálam sem lett 100%-osan élethű a minta, mert egy kis barackos beütés látszik rajta, pedig az nincs benne.
 MUA blusher - Shade 2
Ha a minta felső egyharmadát nézitek ott majdhogynem teljesen élethű, de lentebb a barackos fény az nincs benne.
 Rúzst nem is igazán akartam rendelni csak a kíváncsiság hajtott. Az az igazság hogy ha egy dolgot kellene választanom amiből csak jó minőségű terméket vehetek akkor az a rúzs lenne. Tényleg érezhető a különbség és ez itt is így van. Ez a rúzs valahogy túl....zsíros.
MUA lipstick - Bare
Természetesen itt is nehéz volt színt választani :) Ezt én egy kissé matt, lazac színnek mondanám. A nude kategóriában a kissé teltebb színek között van szerintem. Ami nekem lehet nem fog jól állni de majd meglátjuk.
 A pigmenteket nem hagyhattam ki, egyszerűen ki kellett próbálnom legalább egyet! Sikerült beleválasztanom a tutiba, ez egy érdekes taupe árnyalat, lila fénnyel. És nézzétek milyen szuper hogy a nyílásába simán belefér egy kisebb ecset így nem kell kiöntözgetni.
 MUA eye dust - Shade 6
Összességében véve elégedett vagyok mindennel, az ár/érték arány teljesen jó - főleg a remek akcióknak köszönhetően. Mondjuk a színek kiválasztásában nem sokat segít az oldal és a shade6 elnevezések. Ha szeretnétek valamiről részletesen olvasni - mert nemsokára megint akció várható ám - akkor szóljatok, mert amúgy csak egy-egy smink keretén belül fogok majd írni róluk pár szót.

Tehát érdemes figyelni az oldalon az akciókat, mert sűrűn vannak jó ajánlatok és a termékek ár/érték arányban nagyon megérik :)

Ti próbáltátok már a MUA termékeit?

12 megjegyzés:

Vikii írta...

jaj, de régóta szeretnék ilyen MUA (földszínű) palettát. Nagyon drága amúgy??

Anett írta...

Viki: itt a link ahol tudsz nézelődni: http://www.muastore.co.uk/
szerintem egyébként nem drága, 4 Font egy ilyen palettáért, ráadásul sokszor van akció és is így rendeltem, tehát még egy ezres sem volt Forintban.

Thündérke írta...

Pont ezt a rúzst rendeltem meg tesómnak :). Nekem ma jött meg a csomagom :) egytől egyig tetszik minden :D Gondolkodtam ezen a mozaik pirosítón , de végül nem őt választottam :D de majd mutasd meg ,hogy mutat az arcodon :)

Barta Veronika írta...

Gondolkodtam én is rendelésen, mikor volt az akció, a Dusk til lett volna az egyik, a csodás türkizkék miatt, egyszerűen gyönyörű az a szín.

mrs__kovacs írta...

Nagyon kíváncsi vagyok rájuk, nekem eddig 2 mua rúzsom és egy undressed palettám van, imádom őket, az egyetlen baj, hogy itthon nem kapni :(

Névtelen írta...

Nagyon csodálatos dolgokat vettél :)
A második paletta nagyon tetszik.
Régebb óta nézegetem már én is ezeket a MUA termékeket, de még eddig egyet sem sikerült vennem.

Csipkelány írta...

gyönyörű. én még várom a rendelésem :)

bettynova írta...

úgy imádom, hogy mennyire átgondoltan vásárolsz :-)
az undressed csodaszép,én nem aggódnék a két matt barna pigmentáltságán: tutira jók lesznek satírozni

PAncsi írta...

Az Undressed palettát én is nagyon szeretem, így most rendeltem két másik palettát én is (Heaven and Earth, Glamour Days *2, szintén nyereményjáték miatt :-) - már alig várom, hogy megérkezzen a csomagom, ezek szerint most már várható hogy hozzám is csenget a postás.
A Dusk till down palettára nagyon kíváncsi vagyok, biztos szép sminkek kerekednek belőle!

Anett írta...

bettynova: igazad van, végül is egy palettába kell satírozó szín is :)

PAncsi: jaj, minden palettájuk úgy tetszik, alig bírtam választani, kíváncsian várom majd a véleményed róluk, főleg a Glamour Days-ről :)

Marcsi Kincsesládikája írta...

Én nagyon szeretem a MUA-kat :)

Névtelen írta...

Szép kis rendelés :) Nagyon tetszik minden. Már régóta szemezek egy MUA palettával, de még nem voltam elég bátor,hogy külföldről rendeljek.

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger