2019. október 3., csütörtök

Csak megmozdulni nehéz, a többi jön magától | AnyatestProjekt



Aki régebb óta követ az tudhatja, nem most kezdtem az otthoni tornát, viszont ilyen szervezett, kontrollált keretek között most tornázok először itthon. Több itthon végezhető mozgásformát is kipróbáltam, így van némi tapasztalatom abban, hogy mi okozhat nehézséget az otthon végezhető mozgást illetően. Mivel az Anyatest Projekt TurbóPlusz programjában már elértük a harmadik hetet, így túl vagyok azt hiszem a kezdeti nehézségeken, amit most meg is osztok veletek!




Megtalálni a számunkra megfelelő mozgásformát nagyon nehéz feladat. Mert amit szeretnénk végezni, ahhoz lehet hogy nincs meg az erőnlétünk például, és túlvállaljuk magunkat, ami már egyből kezdeti kudarcokhoz vezethet. Vagy épp túl nagy időbefektetést igényel a kiszemelt sport, amihez még a járulékos időbefektetések is hozzáadódnak, mint például az oda-vissza utazás, átöltözés. Elsőként tehát érdemes megvizsgálni az alapvető szempontjainkat, és írni egy listát, mik azok a feltételek amik adottak és ki tudunk használni, és ezeknek milyen mozgásforma felelne meg. Sokak számára vonzó az otthon végezhető torna, de be kell lássuk, talán ehhez kell a legtöbb motiváció. Nekem legalábbis ez az érzésem. Mert hát igaz, hogy mi anyukák úgyis egész nap otthon vagyunk, magunknak osztjuk be az időnket, és persze mindenre jut is időnk (...) . De ahogy a saját példámat nézem, valahogy mindig olyankor jön valami otthoni teendő, amikor felemelném a fenekem a kanapéról és megmozdulnék kicsit. Főleg ha mindkét gyerek otthon van, akkor halmozottan igaz, hogy ötpercenként valakinek enni-inni kell, wc-re menni, orrot fújni, segíteni színezni, együtt játszani, stb, arról nem is beszélve, hogy a házimunka is állandóan ott van a szemem előtt, meg hát a kávéfőzőre is épp rálátok a kanapéról. Igen, hibás vagyok természetesen én is, nem vagyok ám kivétel! Igazából tudom, hogy mindenkinek nehéz nekiállni és csinálni, mégis hajlamos vagyok azt hinni, csak én vagyok ilyen lusta. Nekem tehát szükségem van egy olyan erőre, ami néha előrébb lökdös, motivál, hogy érdemes elkezdeni vagy épp folytatni ha kimaradt pár nap. 


Az Anyatest Projektről


Nagyon megörültem, mikor meghívást kaptam az Anyatest Projekt TurbóPlusz programjára, bár kicsit elfogott a bizonytalanság. Mint már írtam is, túl vagyok pár otthoni próbálkozáson, amik valamilyen oknál fogva, előbb-vagy utóbb kudarcba fulladtak. A legutóbbi például azért, mert már az első héten olyan nehéz volt, hogy majd' belehaltam, fájt mindenem és egy csepp sikerélményem sem volt, sőt, csak csalódást ébresztett bennem magammal szemben. Erre pedig végképp semmi szükségem! Ez az egyik előnye az Anyatest Projektnek és a programjaiknak, hogy mind úgy épül fel, hogy fokozatosan halad az egyre nehezebb, több erőt igénylő feladatok felé. Na persze azért azt nem mondom, hogy első héten is ment minden mint a karikacsapás, mert voltak olyan mozdulatok, amiket megtartani is alig sikerült, nem hogy még azt továbbvinni és esetleg megemelni a lábam, vagy befordulni... De itt jön a második legjobb dolog ebben a projektben, a mögötte lévő támogató közösség, ami tulajdonképpen belőlünk, résztvevőkből és az edzőkből áll. A zárt Facebook csoportunkban rendszeresen megbeszéljük kinek melyik feladat nem ment, melyik volt "belehalós", kinek hol fáj, ki mennyit tudott edzeni a héten és persze a sikereket is nyugodtan ki lehet posztolni, hiszen egymás sikerének is örülünk, és motivál is minket. 


Az első két hét eredményei nálam


Őszinte leszek, piszok nehéz volt nekiállnom, egyrészt a fent említett dolgok miatt, gyerekek mellett én nem tudok tornázni, mert idegesít hogy állandóan valami miatt meg kell szakítanom a tornát. Első héten még nap közben tornáztam, nem alvásidőben, mert sajnos az a másfél óra amit a kisebbik nap közben alszik, nem sok mindenre elég. Mivel a laptopot még mindig sokkal nehezebb elővennem, ha ébren van, így a blog marad alvásidőre, a torna pedig bejött napközbenire. Első héten még nagyon motivált voltam és elszánt, úgy éreztem minden menni fog, az otthoni mozgás, eljárni azért tekerni is és persze odafigyelni a táplálkozásra. Hát, ahogy az ilyenkor lenni szokott, hétvégére alábbhagyott a lelkesedésem, a hétvégéket amúgy is általában szívesebben töltöm a családtagjaimmal és csak velük foglalkozok. Így a második hétbe már egy lankadt lelkesedéssel vágtam, ami alapvetően inkább a táplálkozásomon mutatkozott meg. Itt említeném meg azt is, hogy a program keretén belül táplálkozási tippeket/tanácsokat is kapunk, amit nyilván jó lenne betartani a kívánt cél elérése érdekében. Én már meséltem nektek régebben egy videómban, hogy próbálok 1300 kalória körül fogyasztani egy nap, ami hogy őszinte legyek, nekem nem nagyon hozott változást sem centiben, sem kilóban. Nyilván ha e fölé megyek az már meglátszik pluszban, hiszen ilyen az én formám... és bizony hiába volt meg a második héten a mozgás, ha a kaja elszállt, fel is jött pár deka. Igen, csak pár, de tudjuk jól, ha elindulunk egy úton, akkor fokozatosan épülnek fel annak hozadékai, vagyis mindig csak pár deka kúszik fel, aztán egyszer csak már kilókról beszélhetünk. Hogy miért írtam ezt le? Azért hogy lássátok, nekem is nehéz mindent betartani, sőt, mindent nem is tudok, és nem elég egy dologra odafigyelni, ha az ember látványos eredményt szeretne elérni, nekem sem velem született tulajdonság a kitartásom. De! Csinálom és nem adom fel, mert ha jobban belegondolunk, a kilók és a kinézetünk csak egy dolog, és azért vannak ennél sokkal fontosabbak is, mint például beépíteni egy új és jó szokásrendszert az életünkbe - a mozgást és az egészséges táplálkozást - és ezt a példát mutatni a gyermekeinknek is, hogy nekik mindez már természetes legyen!


Miért és kinek ajánlom a TurbóPlusz programot?


Azoknak ajánlom, akik már rég túl vannak a szülésen, és visszanyerték a mindennapi erőnlétüket, esetleg rendszeresen sportoltak is már valamit. A programban három típusú gyakorlatsor váltakozik minden héten, és bár könnyen végrehajthatóak, de azért van bennük kihívás így is. Szerencsére abszolút térd- és derék kímélőek a feladatok, nem kell ugrálni sem és közben még szól a zene is, így kellemes kikapcsolódást is nyújt. Azért hasznos egy ilyen program tagja lenni, mert megadja azt a támogatást, amit amúgy egy szimpla otthoni torna esetében nem kapnál meg, tudsz kérdezni is a csoportban és bármilyen nehézséged/sikered kiírhatod magadból, biztosan lesz aki meghallgat. Azoknak is ajánlom, akik nem kifejezetten fogyási céllal vágnak bele a mozgásba, hanem szeretnének egészségesen élni, és szeretnének egy kiépíteni egy jól bevált otthoni rutint, amiben a sportnak kiemelt helye van. Mivel az órák egy hétig elérhetőek a honlapon, így változatos edzésben lehet részünk, viszont a feladatok nem bonyolultak, így akár emlékezetből is bármikor elővehetünk egy jó kis almaszedést - persze bemelegítés után!


Ti szoktatok otthon tornázni?
Anett





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger