2018. október 3., szerda

Így turbózd fel a megjelenésed - ékszerekkel!


Mikor az öltözködésről van szó, én hajlamos vagyok kizárólag a ruhatáramra gondolni, holott többtényezős dologról beszélünk. Ugye van az a probléma, hogy "mit vegyek fel" - gondolom rajtam kivül sokakat érint, viszont én magam sosem társitok hozzá egy "mivel dobjam fel" kérdést. Őszintén szólva kiegészitők terén leragadtam valahol a gyerekek születése előtti időknél. De most belehúzok!



Igazából mióta nem járok dolgozni leálltam a többféle öltözködési stílus felvonultatásával, van egy otthoni meg egy utcai kinézetem és kész. Nagyon nem variálom, hogy most nőcis legyen az a szett, vagy elegánsabb inkább, esetleg sportosan csinos, pedig nem ártana egy kicsit változatosabban öltözködnöm. Érzem én is magamon, hogy hiányzik a dolog, és voltak is már erre vonatkozó próbálkozásaim, de azért még hiányzott valami. Ez a valami nem volt más, mint az ékszerek! Gyerek mellett ékszert hordani eléggé kihívás. Mindent szeretnek, ami anyán lóg, főleg ha még csillog is, akkor aztán vigyázni kell az ékszerekkel. Ezért tartom nagyon praktikusnak a zsinór karkötőket, mert amellett, hogy nagyon kényelmes viselet minden csukló méreten, nagyon kis visszafogott, letisztult összképet mutat bármilyen outfittel kombinálva.

Zsinór Karkötő - RMékszer
Felső - Háda
Nadrág - H&M
Szandál - H&M

Az R.M. ékszer-nek köszönhetően két ilyen zsinórkarkötőt is kipróbálhattam! Az egyik egy igazán nőies darab, vékony microcord zsinórból készült (1 mm az átmérője) amit piros színben választottam, a nemesacél kör medálján pedig a horoszkópom látható (skorpió) az egyik oldalára a jele került, míg a másikra a csillagképe, gyönyörű lett! Ezek a zsinór karkötők a csúszócsomók segítségével méretre állíthatóak könnyedén, így nem kell félni, hogy esetleg leesik a kezünkről és minden csuklóméretre jó választás lehet!



A másik ilyen egy paracord horgonyos zsinór karkötő, tudjátok hogy, nagyon szeretem alapból is a tengerész stílust, van több kék-fehér csíkos ruhám - sőt táskám - is, valamint a kéket is nagyon szeretem, de emellett a karkötő üzenetével is nagyon tudok azonosulni, ami nem más mint:

"A horgony paracord karkötő szimbolizálja, hogy a viselő útkeresése befejeződött. Révbe ért, vége a megpróbáltatásoknak, és befejeződött élete egy szakasza. Szerelmi / magánéletében, és munkájában beköszönt a stabilitás, a biztonság."



Én most teljesen ezt érzem, szóval a karkötő stílusa, kinézete, és az üzenete is abszolút nekem szól, tudok vele azonosulni és ezeknek köszönhetően jó érzéssel tölt el a viselése. Szuperül illett a kedvenc nyári babakék ruhámhoz, amit le sem lehetett rólam robbantani, de viseltem már egyszerű farmerrel és fehér felsővel is, azzal is tökéletesen passzolt. Természetesen ez a darab is méretre állítható, így bármilyen csuklómérethez tud igazodni, és ha bekoszolódna akkor egy mosózsákba dobva mosógépben is mosható. Ez vastagabb zsinórból készült, 3 mm az átmérője, és erre is kértem gravírozást a horgony két szárán a Live és Love szavak olvashatók. Ezek teljesen beleillenek a karkötő eredeti üzenetébe, révbe értem - nincs más dolgom csak élni és szeretni.

Zsinór karkötő - RMékszer
Ruha - H&M
Cipő - Deichmann
Táska - Tommy Hilfiger



Választottam egy különleges személyre szabott feliratos szív medált nyaklánccal, amelynél a lánc hossza választható volt - én a legrövidebbet kértem - és természetesen a medál gravírozható. Instagramon (@beautycrumbsblog) már mutattam ezt a képet és a történetét, miszerint régóta szerettem volna valamilyen formában magamon viselni a lányok neveit. Erre sokan a tetoválást választják, bevallom én is sokat gondolkodtam rajta, de nem tudtam magam rávenni, így egy sokkal egyszerűbb módot választottam, és rágraviroztattam a kezdőbetűiket egy medálra. 




Azért csak a kezdőbetűket,mert az egyszerűséget szeretem, nem akartam születési dátumokat sem, csak egy diszkrét utalást arra, hogy a szívemben ketten laknak (na jó... apa ha olvasod akkor hárman!) . A szív másik oldalára nem került semmi, így ha nem szeretném a kíváncsiskodó tekinteteket látni, hogy vajon mi van ráírva, akkor egyszerűen csak befelé fordítva veszem fel a láncot :) De természetesen mindkét oldalára kérhető gravírozás! 


Sziv medál és nyaklánc - RMékszer
Blúz - Háda
Nadrág - H&M
Cipő - Deichmann


Az utolsó darab pedig egy acél karkötő szív charmmal, ami első ránézésre kicsit férfias darab, de a szív medál és az egyedi felirat közelebb hozza a női lélekhez, amolyan vagány nőcis ékszer. Mivel orvosi fémből van, így fémérzékenyek is bátran viselhetik. A karkötő lánccal záródik, elméletileg minden csukló méretre passzol, viszont az én vékony csuklómon keresztbe tud fordulni, ami kissé zavaró nekem. A lánc végén delfinkapocs van, amit sajnos egyedül nem tudok bekapcsolni, de mindegy is, mert olyan vékony a kezem, hogy bekapcsolt állapotában is fel tudom venni. Ezt a karkötőt általában monokróm szettekhez szoktam felvenni, nagyon vagány megjelenést kölcsönöz.




Remélem, hogy tudtam néhány ötletet adni arra hogyan tudjátok változatosabbá tenni a ruhatáratokat, vagyis ez esetben a megjelenéseteket néhány ékszerrel. Érdemes erre is odafigyelni,és néha nem új ruhákkal frissíteni a meglévő készletet, hanem néhány kiegészítővel, ékszerrel feldobni a már meglévő darabokat.


Ti odafigyeltek a kiegészítőkre, ékszerekre is az öltözködésnél?
Anett

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger