Na ezért nem járunk mi játszótérre! | #momlife

Igértem hogy egyszer erről is hozok majd egy szösszenetet és ime itt van. Azt fontos azonban leszögezni hogy ezek csak az én "korlátaim" úgymond, és simán figyelmen kivül is hagyhatnám őket, na jó, talán nem mindet....

Az első és legfontosabb dolog amit muszáj elárulnom  hogy van kertünk, igy rohadt könnyen beszélek hogy nem viszem a gyereket a játszira. Itthon kirakom a kertbe és kint van, friss levegő, játékok, van minden ami kell, kivéve ugye a gyerek társaság. Bár szakértők szerint egy gyereknek 3 éves koráig nincs igazán szüksége játszópajtásra, hát ezzel én vitatkoznék, de nem teszem mert nem vagyok szakértő, egyrészt, másrészt meg az én gyerekem egyedül vajmi keveset van el legyen az a kert avagy a nappali. Szóval erősen igényli a közreműködést...de erről talán majd egy másik posztban!

De akkor jöjjön a lényeg, hogy miért nem járunk mi a játszira!

1. A szupermamik (avagy a saját önbizalom hiányom)

A fehér majócsiksz picsagatyából épp nem látszik ki a feneke de csak azért mert le nem hajolna a gyerekéhez, sohasem. Fehér kánverz tornacsukája patyolat, mintha nem is használnának babakocsit, kismotort, futóbiciklit vagy egyáltalán, nem lenne egy ovodás korú gyereke. Bőre barna, fogai fehérek, mosolya százdolláros, igazi fittmami. Na nálunk ilyenekből van vagy 5 is egy játszis alkalommal. Ja, és azzal kellett volna kezdenem hogy állandóan tele a játszótér pedig itt az emberek 90%-a kertes házban lakik. Mellettük az én mitőllettfoltosmegint rövidnacim ami térdig ér és a hófehér lábaim meg a mindenféle csikosra barnult felső testem khm...hát hagyjuk. Igen van némi önbizalom hiányom. Másik szupermami fajta aki a homokozóban négykézláb mászik a gyerek után, játékokkal szórakoztatja, együtt épitik a homokvárat és saralnak...bevallom nekem ebből otthon bőven elég, sőt, néha sok is....

Már csak azt nem értem hogy hol van az a sok átlagmami aki a házunk előtt sétáltatja a gyerekét naponta.

2. A nagyobb gyerekek

Tudom, nekik is kell valahol játszaniuk, csakhát ők már olyan zajjal vannak hogy hármasban nem tudunk kimenni a csajokkal mert még ha Fanni el is alszik a babakocsiban ott tuti felébred mert üvöltöznek és mindenféle műanyag zörgős kis kocsival húzzák egymást. Még ha a játszótér legsarkában is hagyom a babakocsit, amit nyilván nem tennék meg mert nem tudok rá figyelni, még akkor is tuti felébredne Fanni, és azért annyira nem "jó kislány" hogy ott feküdjön egyedül a ricsajban és ne sirjon. Meg ugye a szaladgálóktól is félnék hogy felboritják, de mindenhova tolni, egyik játéktól a másikig lehetetlen lenne, lásd következő pont!

3. A saját gyermekem....

Nos, igen, vannak vele bizonyos gondok odakint... Az első hogy nagyon szeretne együtt játszani másokkal csak hát a nagyok nem szeretnek vele játszani mert ő még nem érti meg hogy most pl épiteni kell a várat és nem rombolni. Hiába mondják neki, nekem se fogad szót, majd pont egy kisgyereknek fog. Szóval van aki szépen van aki csúnyán elhajtja. Ez után nettó 15 perc orditás következik. A kicsikkel azért nem szeret játszani mert uncsi neki, odamegy, elveszi tőle a lapátot, a gyerek vagy sir vagy nem, de én biztos vissza akarom majd szerezni tőle és ezt tudja mert elkezd vele rohanni minél jobban mondom hogy adja vissza. Az is opció lenne hogy adok másik lapátot szegény kicsinek de addig meg Szofira nem tudok figyelni. Pedig rá kell, nagyon is! Egyszer négyesben mentünk ki és az apjára biztam, ő nem szivbajos, látta hogy rohan a veszettül pörgő hinta felé a gyerek (tudjátok, aminek a közepén van kormány és azt kell tekerni). Szóval Szofi rohan a hinta felé ami tele van és ezerrel pörög, én már orditok a játszi másik sarkából - Fanni már nem alszik...- hogy menjen már utána, de semmi. De szó szerint orditottam már akkor, Szofi elkapta a hintát, jól elrántotta, még az a szerencse hogy nem húzta be maga alá, persze megijedt mint állat, egy-két karcolástól eltekintve nem lett baja, de az orditás nem maradt el természetesen. Az apja csak annyit tudott mondani hogy nem gondolta volna hogy odamegy és elkapja a pörgő hintát...Nem tudom mit gondolt hogy megáll és nézi mig kiszállnak belőle? És ugyan ez van a sima hintánál is, ha látja hogy valaki hintázik már rohan is oda, esze ágában nincs megállni előtte, ugy kell elkapni és lefogni kb, és persze jön ismét a hiszti és a sirás, nem számit hogy van üres hinta, képes ott állni a hintázó gyerek előtt és hisztizni. Tehát az egész játszóterezés másról sem szól csak ide-oda rohanunk, mindenhol kiverjük a hisztit, majd végül egy bottal vagy egy kővel zárul a történet. Mert hát kinek a gyereke kezdene el köveket dobálni vagy bottal hadonászni? Hát persze hogy az enyém, komolyan ezt utálom a legjobban, na ilyenkor szoktunk hazajönni. Persze sirva...

Szóval egy héten egyszer megyünk maximum, de van hogy egyszer sem. Az a baj hogy nála már a sétálás nem opció, maximum ha kismotorral vagy a futóbicóval jön. Itt pedig egyetlen ám de nagyobb problémám hogy alig birok vele lépést tartani, és bár hiába gyakoroljuk már több mint egy éve az utcán való közlekedést kb semmi nem ragadt meg benne, olyan hogy út széle számára ismeretlen. Ezért általában az egész utat végigüvöltöm hogy nem igaz hogy nem látja hogy jön az autó, meg hányszor mondjam már el hogy az út szélén kell menni, ja és a ne gyere nekem hátulról ki ne maradjon.... Szóval van küzdelem elég, mindig irigykedve nézem azokat az anyákat akik végig telefonálnak út közben a gyerek meg ott csordogál szép lassan a háta mögött a kismotorral. Vagy azokat az anyákat akik kedélyesen elcseverésznek a homokozó szélén ülve mert a gyerekeik befészkelték magukat a homokba egy szál lapáttal. 

Na mindegy, talán majd Fannival más lesz a helyzet!

Ti szerettek játszóterezni?