Világalakító gyermekeink | #könyvélmény

Sziasztok! Rég volt már könyvajánló, könyvélmény bejegyzés a blogon, pedig már 2 könyvvel is adós vagyok nektek, de most egy gyermekeknek szóló könyvről szeretnék mesélni nektek, ami így karácsony közeledtével akár a karácsonyfa alatt is megállja a helyét. Ha még ajándék után keresgéltek a kisebb korosztály számára, akkor jó helyen jártok!

Iszonyat nagy a kínálat mesekönyvekből, gyermekkönyvekből az üzletekben, a színes, dizájnos mai könyvek mellett vannak a régről jól ismert darabok is, illetve szerencsére egyre több az olyan olvasnivaló, ami valahol e kettő között foglal helyet. Ugyan feltűnő és izgalmas, tud újat mutatni a mai gyerekeknek (akiknek valljuk be, néha elég nehéz) mégis visszanyúl a gyökerekhez, a jól ismert alapokhoz. Ilyenek például a tanulságos állatmesék, amik szerintem sosem mennek ki a divatból, jól áll nekik a modern köntös, és már egész pici kortól befogadható a gyerekek számára. Emlékszem, nálunk nagyon nehezen indult ez a meseolvasás dolog, Szofit sokáig nem érdekelték a mesék, aztán valami elindult, és elsőként az állatokról szóló történetek felé nyitott. Már nem akarta vadul lapozgatni az oldalakat, egy-egy kis rajz fölött is el tudott időzni, amíg elolvastunk a hozzá tartozó pár sort. Ma pedig már könnyedén átérzi, miről szól a mese, egyből látja mi a tanulsága a történetnek, jól tud azonosulni az állatvilág kis szereplőivel és azok érzéseivel.

A Világalakítóban ugyanis több olyan állatmese is van, amiben jól kirajzolódnak a különböző érzelmek, amikkel könnyű azonosulni, és nem csak a pozitív töltetűekkel mint az elismerés, megbecsülés vagy a barátság melengető érzése. Megjelennek benne a negatív dolgok is, a gonoszság például ami mint tudjuk, a gyerekeknél gyakran "élesben" is megjelenik. De igazából nincs benne jó vagy rossz karakter, mert a szereplők formálódnak, alakulnak és változnak, hol maguktól, hol pedig egy kis külső rávezetés hatására, ezzel is erősítve a gyermekben azt, hogy érdemes a körülöttük lévő világot megfigyelni, valamint a környezetük reakcióiból is lehet tanulni.

Ami tetszik ebben a könyvben

Természetesen az első és legfontosabb, azok maguk a mesék. Könnyen érthetőek, mindegyikben van valami, ami hozzá tesz a gyermekek mentális fejlődéséhez, empátiát alakít ki és segít megérteni egy-egy szituáció mögött álló érzelmeket. Aztán ott vannak a kedves kis rajzok, amik egyszerűek de nem szokványosak, el tud rajtuk időzni a felnőtt szeme is. Vannak benne kedves kis szófordulatokkal megtűzdelt versek is, amolyan szóviccek, amik dallamosak - és bár inkább a nagyobbak értik meg belőle a tréfát, de a rímek összecsengései miatt a kicsik is élvezettel hallgatják. Nem mellesleg a gyerekek imádják, hogy végre van egy könyv, amibe lehet rajzolni! Egy igazi, kemény fedeles, vastag lapos könyv, amibe direkt kerültek kis feladványok és színezhető oldalak, hogy ezzel is plusz élményt adjanak annak, aki a kezébe veszi.  

Nagyon köszönjük a SomnisBooks kiadónak, hogy elküldték nekünk ezt a szuper mesés foglalkoztatókönyvet. Ez biztosan egy olyan kincs lesz számunkra, amit őrizgetni fogunk majd, hiszen tőlünk is eredeti és egyedi lett, belekerült a gyermekeink kreativitása is és egy szép emlék lesz arra az időszakra, amikor együtt ismerkedtünk a mesékkel.

Nálatok szeretik a gyerekek a foglalkoztató könyveket?

Anett

#könyvélmény | Mese a mindennapi bátorságról - Mel Robbins: 5 másodperces szabály

Igaz, még adós vagyok az egyel ezelőtti elolvasott könyvem véleményezésével is, ami késik nem múlik, érkezni fog az is. De annyira a hatása alá kerültem ennek a könyvnek, hogy még most, hogy friss az élmény, megpróbálom szavakba önteni miről is szól ez az egész. 

Ezt a könyvet egyébként kb 5 perc alatt sikerült kiválasztanom, ugyanis a gyermekeimmel mentem könyvesboltba...Fanni is szabadon mivel nem vittem babakocsit. Így az egyik szemem a nagyon, a másik a kicsin, a harmadik nemlétező szememmel pedig próbáltam felmérni a Libri önfejlesztő kínálatát, és lekaptam random könyveket és belelapoztam. Sikerült pont egy nagyon motiváló - minden fejezet elején lévő - kis idézetbe belelapozni, és bingó, ment a kosárba és jöttünk is haza. Ennyire egyszerűen választok én könyvet!

A mindennapi bátorságról...

Én mindig is azt gondoltam, hogy a bátorság velünk született tulajdonság, és én valahol a sor végén állhattam, mikor ezt osztogatták. Ha végignézek az életemen rengeteg mindenhez nem volt meg a kellő bátorságom, és ezek tényleg a leghétköznapibb dolgok. Nyilván, egy részüket idővel leküzdi az ember (bár telefonálni még most sem szeretek...) hiszen a kellő élettapasztalattal a hátunk mögött a legtöbb ilyen félelem elmúlik, de vannak amik elkísérnek és persze újak is születnek helyettük. Mihez kell a hétköznapokban bátorság? Például hogy odaállj a főnököd elé és fizetésemelést kérj, vagy elmondd neki az új ötleteidet. Vagy hogy kimenj az utcára olyan ruhában ami neked tetszik, és ne azt figyeld mit szólnak hozzá mások. Hogy merj olyan életet élni, amilyet szeretnél, hogy kövesd az álmaidat és elindulj egy úton. Ha már tudod mik a terveid, a céljaid, hogy merre akarsz előre haladni, akkor ez a szabály segíthet abban, hogy el is indulj, megtedd a szükséges lépéseket.

Mi a szabály lényege és hogyan működik?

Egyszerű mint az egyszeregy :) visszaszámolsz 5-től és usgyi, belevágsz abba, amit épp elterveztél. Nekik kéne állni otthon tornázni... visszaszámlálás... felállsz és csinálod. És ez mindenre így van, mert hogyan is működnek az elhatározásaink? (egyébként ez a rész volt a kedvencem a könyvben, ahol arról írt a szerző, hogy hogyan gondolkodunk, és hogy minden ember így gondolkodik, mindenkinek ott van az a bizonyos visszatartó hang a fejében...) Megszületik egy remek ötlet a fejünkben, aztán jön a kishitűség és sorra gyártjuk magunknak az indokokat, hogy miért nem fog működni a dolog. Hagyjuk magunkat az érzelmeinktől vezérelni, és már előre attól félünk, hogy milyen rossz érzés lesz, ha végül tényleg nem sikerül a dolog. A könyv hoz rengeteg hétköznapi példát is a szabály használatára, amit az írónő kapott a felhasználóktól, ezeket olvasni elsőre furcsa volt, és végigfutott az agyamban, hogy kihagyom őket, de rengeteget tesznek hozzá a könyvhöz és a szabály megértéséhez. Nagyon jó volt látni/olvasni, hogy a világ más tájain is ugyan azokkal a hétköznapi dolgokkal küzdenek mások, mint amikkel én. Hogy ők hogyan használták a szabályt a hétköznapi életükben, nem a világ megváltására, hanem csak hogy jobban, gördülékenyebben menjenek a dolgaik. Elég ha kicsiben kezdi az ember, és megtapasztalja hogyan működik ez az egész, a könyvben a reggeli felkelést hozza első példaként. Nekem így sikerül reggelente fél órával előbb felkelni, és nem az ágyban fetrengeni még percekig és nyomkodni a szundi gombot. 

Ami még nagyon tetszett a könyvben az az, hogy nem állítja azt a szerző, hogy a szabály használatával csak és kizárólag 100% biztos döntéseket hozunk, és hogy utólag sosem fogjuk azt gondolni, hogy nem kellett volna. Az élet tele van nehéz döntésekkel, amiket igenis meg kell fontolni és át kell gondolni, a szabály csak abban segít, hogy ki tudd mondani azt, amit érzel, és le tudd tenni a voksodat amellett, ami neked a legmegfelelőbb. Utólag ér azt gondolni, hogy megbántad, hogy esetleg rossz döntést hoztál, vagy éppen azt érezni, hogy fáj ez az egész (például, mikor véget vetsz egy párkapcsolatodnak, az tipikusan egy ilyen helyzet, ahol az érzelmek még hetek múlva is talán azt mutatják, hogy fáj a dolog).

Nekem miben/hol segített ez a könyv?

Először is a reggeli felkeléssel kezdtem én is a gyakorlást. Eddig "csak úgy" felébredtünk amikor akartunk, ennek ugye hamarosan muszáj lettem volna amúgy is véget vetni, hiszen hamarosan munkába állok újra. Így a kb 7 órai magamtól történő ébredést felváltottam a 6.30-as ébresztőórára. Nem mondom, hogy egyszerű volt, mert imádok reggel lustálkodni, főleg mert reggelre a lányok is a mi ágyunkban kötnek ki, így vagy úgy :) de ennek véget kell vetni, és a gyakorlat azt mutatja, hogy sajnos még ez sincs elég korán. Amúgy a szervezetem hamar hozzászokott az ébresztőhöz, és már fél 7 előtt kicsivel magamhoz térek alapból, olyankor kihasználom azt a pár percet és megszeretgetem a lányokat amíg alszanak, aztán már csörög is az ébresztőóra, és egyből pattanok ki. 

Hihetetlen távolságokat mentünk a gyerekekkel BKV-val. Tudom, másnak ez semmi, de nekem ez egy óriási kihívás volt, és épp ez a szép ebben a szabályban, hogy ilyen hétköznapi apróságokban is segít, ilyeneken lehet vele a legjobban gyakorolni. Mert a gyakorlat itt is létfontosságú, hogy elhidd, működik, és az egész tőled működik! Szóval fogtam a két gyereket, babakocsit otthon hagytuk, hogy bármilyen terepen (járda, lépcső, mozgólépcső, magas busz) tudjunk nyugodtan közlekedni, és elindultunk. A város egyik feléből a másikba. Volt olyan hogy másfél óra alatt értünk oda az uticélunkhoz.... és igen, ezt kicsit megbántam, de ez van, megcsináltam, két gyerekkel, egyedül. Pedig azelőtt nem nagyon mertem velük tömegközlekedni, főleg nem úgy, hogy a kicsit ne tudjam sehová betenni, vagyis babakocsi nélkül. Csak gondoltunk egyet és elmentünk apa elé a munkahelyére (város másik fele), voltunk Óbudán könyvvásárban és megnéztünk pár messzebbi játszóteret is. Szuper volt!

Rengetegszer ültem autóba, olyan helyzetekben is, ami kívül esik a komfortzónámon, olyankor is, amikor nem volt kedvem, és többször vezettem egyedül, akár ismeretlen helyre is. Persze, nem a világ végére mentem, de annak aki régóta követ és olvassa a blogom, annak nem meglepő ez. Megnéztem térképen hová kell mennem, beültem a kocsiba és már ott is voltam, kerületen belül, fél óra, egyedül, szuper érzés volt!

A blogos dolgaimban is szuper előrelépéseket tettem, jobb, számomra kedvezőbb együttműködések, új ismeretségek, izgalmas projektek, sok új lehetőség is megtalált, mióta a könyvet forgatom. Könnyebben túlteszem magam a sikertelenségen is, 5-4-3-2-1 és újra nekilátok, máshogy, máshol. A jövőben pedig remélem sikerül valóra váltanom az álmomat, és létrehozni valami olyasmit, ami eddig csak a fejemben létezett, de mindig lebeszéltem magam róla.

Kinek ajánlom ezt a könyvet?

Tényleg mindenkinek, aki úgy érzi elakadt, akinek hiányzik egy kis motiváció a mindennapjaiba és esetleg hajlamos a halogatásra. Mert néha tényleg csak annyi kell, hogy nekiálljunk és csináljuk!

Ti mit olvastatok utoljára?

Anett

#könyvélmény | Helen Hoang - Menyasszony rendelésre

Azt hiszem mondhatom, hogy ezzel a regénnyel kicsit kiléptem az olvasási komfortzónámból. Mint tudjátok, én inkább az önfejlesztő, önismereti, motiváló olvasmányokat keresem és kedvelem, ehhez képest, ez a mű színtiszta érzelem. Ami megkülönbözteti a többi hasonló könyvtől, és ami felkeltette az én érdeklődésem is, az a főhős férfi, aki autista. Aki ismeri ezt betegséget, és esetleg közelebbről is megtapasztalta, annak nem kell bemutatni, hogy az autizmus és a szerelem nem épp kéz a kézben járó dolgok.

Szerencsére a könyv nem sokat foglalkozik az autizmussal, nem részletezi annak aspektusait, velejáróit, "tüneteit", a szereplők épp csak megemlítik néhányszor a könyv folyamán. Ha jól emlékszem háromszor kerül szóba, hogy a főhősünk - aki nem mellesleg egy sikeres, jóképű férfi - autista, először a férfi anyja említi, mikor a kiszemelt menyasszonyjelöltet próbálja becserkészni. Aztán a könyv közepe felé maga a férfi hozza fel, nagyon felületesen, épp csak az érintések hatásával összefüggésben, a könyv végén pedig a férfi testvére hozza fel mint mentséget, fivére furcsa viselkedéséért. Ez a felállás - mármint hogy nem sok szó esik az autizmusról - egyrészt nagyon zavaró volt számomra, hiszen sokkal jobban jelen van egy ilyen ember életében ez a tény, sokkal többször kerül előtérbe és mivel sokan nem tudnak róla szinte semmit, nem találkoztak vele és nem tapasztalták meg a saját bőrükön, a leírások nem igazán adnak mély bepillantást ennek a komolyságába. Másrészről viszont megnyugtató, hogy ilyen lazasággal is hozzá lehet állni ehhez a dologhoz, mint ahogy az író és rajta keresztül a szereplők is teszik, hogy nem minden második oldal arról szól, hogy szegény srácnak milyen nehéz autistaként az élet, és hogy nem próbálják mindenbe ezt az okot belemagyarázni.

Gondolok itt a motorbalesetben elhunyt legjobb barát történetére, ami meglehetősen mély nyomot hagyott a főhősünkben és lényegében az egész könyvön átível és jelen van. Én olvasóként végig arra gondoltam, pedig soha egy szóval nem írta a szerző és nem mondták a szereplők, hogy autistaként a gyászt feldolgozni valószínűleg nagyon nehéz vagy épp lehetetlen és egyrészt ez igaz is, de az alapproblémára csak a könyv végén derül fény, vagyis hogy a gondot az okozta, hogy saját magát hibáztatja a halálesetért (ő hívta át magához hogy ne unatkozzon). Ez egy annyira tipikus hozzáállás, amivel bárki tud azonosulni, bárki átérezheti, míg az autizmust nem igazán.

Maga a szerelmi történet viszonylag egyszerű, hallottunk már olyanról hogy anyuka kezébe veszi a fia sorsát és kerít neki nőt. Az hogy ez most egy más kultúrához is kapcsolódik, csak egy plusz színt visz a sztoriba, nekem mondjuk kicsit zavaró volt a sok "külföldi" nevet megjegyezni. A nő szegény, egyszerű sorsú, megesett múltú de nagyon bájos személyiség, aki jól tud idomulni és nagyon toleráns így anyuka nagyon ideális jelöltet választott a fia mellé. Így hogy már a végére értem a könyvnek és ha kihagynánk azokat az oldalakat, ahol az autizmusról van szó, akkor igazából annyi maradna a történetből hogy két ember különböző szeretetnyelvvel találkozik egymással, és hogyan tudják egymásra hangolni az érzelmeiket és a cselekedeteiket. Miről is van szó? A férfi "másságából" adódóan kénytelen konkrétan elmagyarázni a nőnek, hogy mi zavarja és mit szeret az érintésben, hogy miket érez iránta és egy kis külső segítséggel beazonosítja, hogy a féltés, a hiányérzet, a kizárólagosság érzése végül is a szerelem részei. Nekem nagyon tetszett, hogy ilyen különleges megközelítésben és ilyen részletességgel jelenik meg a könyvben a szerelem, ettől lesz annyira szerethető és izgalmas olvasmány.

Ti mit olvastatok utoljára?

Anett

*a könyvet az Álomgyár kiadó biztosította

Nem egy lányregény... | Dragomán György - Rendszerújra

Novelláskötet. Kortárs szerző. Már ez a két dolog így önmagában is új volt nekem, és ehhez még hozzá jött az a különleges írói stílus, amivel eddig még nem találkoztam könyvekben. Minden tekintetben újdonság volt nekem tehát Dragomán György Rendszerújra kötete, de nagyon örülök hogy belevágtam, és bár nem kifejezetten önfejlesztő könyvről van szó - amilyeneket én általában olvasok - mégis úgy érzem, hogy tudtam belőle profitálni. Ma tehát erről a műről lesz szó!

Az ember azt gondolná a novella szó hallatán - legalábbis én ezt gondoltam eddig - hogy könnyed kis történetek, amikben könnyen felveszi az ember a fonalat, egyértelmű gondolatfolyama van, érthető és persze könnyen emészthető is. Hát ezek nem ilyenek voltak. Még az elsőnél azt mondtam, hogy " Hűha, ez nem olyan lesz mint amire számítottam, de érdekes..." Aztán a másodiknál már inkább a "WTF" érzés kerülgetett, a harmadik után pedig becsuktam a könyvet, és szépen betettem az éjjeliszekrényem legalsó polcára. Úgy kb. 5 napig nem is foglalkoztam vele, emésztgettem az olvasottakat, próbáltam értelmezni és értelmet keresni minden sorának, de csak nem állt össze egy nagy kerek egésszé. És itt jöttem rá az én nagy problémámra a könyvvel kapcsolatban, azt vártam hogy kiadjon valami egybefüggő történést az egész (3 novella után...) és legyen eleje, közepe meg vége a sztoriknak, tudjátok, ahogy egy hagyományos regényben tanulta az ember. Na, ezek itt mind felejtősek! Persze minden történet elindul valahonnan, meg történnek is benne dolgok, aztán egyszer csak vége lesz, de általában mindhárom szakasz hiányos, erősen az olvasó képzeletére vannak bízva. Emellett pedig az írásmódnak köszönhetően egy idő után nehéz letenni a könyvet.

Szóval ott jártunk hogy 5 napot pihent a kötet a polcomon, majd rákerestem az interneten, hogy mások vajon mit gondoltak erről a műről, és nagy meglepetésemre, sokan pont ugyan azt, mint amit én is. Néhol ugyanis nagyon felkavaró és lesújtó, nem nagyon találkozunk benne "happy end"-el, néhol süt belőle a rosszindulat, a hátul megbúvó bántani akarás, vagy a jószándék mögé bújtatott ártalom. Igen, a disztópikus talán az egyik legjobb jelző rá, amit olvastam (disztópia=elképzelt negatív jövőkép). Magyarul, a történetek mind valamilyen jövőben játszódnak, némelyik akár igaz is lehet, de azért van sok, ami a képzelet szüleménye, és így-vagy úgy de mindnek negatív végkimenetele lesz. 

Valamint a szerző írásmódja mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Van olyan novella, ami ugyan csak 2 oldal terjedelmű, de egyetlen mondatból áll, amit az agyunk ugye próbál megszakítás nélkül befogadni, csak olvasod és olvasod, annyira pörög az egész, szinte pattanásig feszül a történet, pedig tényleg csak röpke 2 oldal az egész, és a végén ott van a lezáró rész, ami vagy félig nyitva marad és képzeld hozzá Te magad amit a történet alapján kigondolnál, vagy a lehető legszimplább befejezést kapja.

Összességében azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretnek elrugaszkodni a valóságtól, szeretik ha egy könyv kihívást jelent, és nem feltétlenül nyári limonádé olvasmányra vágynak. Ja, és ha könyvesboltban jártok, és meglátjátok ezt a könyvet, mindenképp olvassátok el - végig! - a címadó novellát, mert az tényleg zseniális!

Ti mit olvastok most?

Anett

#könyvélmény | Ez az egy életem van! Kihozom magamból a legjobbat?

Sziasztok! Kiolvastam egy újabb szuper motivációs könyvet, ez most kicsit más volt mint az eddig olvasottak, hiszen egyrészt nem anyukás érintettségű a tartalma (tehát ettől sem leszek szuperanyu) másrészt pedig inkább arról szól, hogyan ismerhetjük meg magunkat, mint a világunk egy fontos alkotóelemét, hogyan működünk a lelkünk/érzéseink szintjén, illetve hogyan tehetjük teljessé az életünket.

Amiért elkezdtem ezt a könyvet olvasni, az az volt, hogy kicsit közelebb kerüljek Istenhez. Vagy megértsem, hogyan kapcsolódhatok hozzá, hogyan is működnek a tanításai. Ez most lehet kicsit furán hangzik, mivel nem tudjátok rólam hogy vallásos vagyok-e, hiszek-e Istenben, szoktam-e imádkozni meg ilyenek. De higgyétek el, ha elolvassátok e könyv ide vonatkozó fejezeteit (V. és VI. rész) már nem is lesz lényeges hogy igen vagy nem a válasz, hiszen olyan átfogó és mindenre kiterjedően részletes leírást kapunk a kapcsolódási pontokról és hogy miből és hogyan is épül fel a "tudatunk", hogy mindegy minek nevezzük igazából, Istennek, Buddhának, Karmának avagy sorsnak, mind egyfelé mutatnak.

Azért ezen elméletek befogadásához kell nem kevés nyitottság és befogadókészség, de mivel a Buddhizmus egyes elméleteit is egész jól befogadtam, így nem jelentett számomra különösebb gondot ehhez a könyvhöz is nyitottan állni, legyen szó benne akár a halál utáni élet elméletéről. Ez a rész például az egyik kedvencem volt, ezt a gondolkodásmódot tudom leginkább elfogadni a halál utáni élettel kapcsolatban, nagyon jól körülírja a szerző hogy miért és hogyan lehet több életünk is. 

A könyv segít tisztábban látni milyen tevékenységi körök állnak hozzánk közel, persze a végső következtetéseket magunknak kell levonni az érdeklődési körünknek és személyiségünknek megfelelően. Sokan vagyunk úgy azzal hogy a gyerekként kiválasztott szakmánk nem éppen passzol hozzánk és szeretnénk a hivatásunk terén is megtalálni önmagunkat. Illetve arra is felhívják a figyelmünket, hogy az élettapasztalattal az ember látóköre jócskán kitárul, így nem tragédia, ha az eddig biztosnak hitt útirány mégsem vezet célhoz. Csak merni kell lépni, megtalálni az utunkat, legyen szó akár munkáról akár a magánéletről. A könyvben több példát is olvashatunk, ki hol és hogyan jött rá mi a számára helyes ösvény, ezekből a történetekből láthatjuk, másnak sem volt ez fájdalommentes vagy épp veszteségmentes felismerés. 

Összességében ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik érzik, változtatni szeretnének az életükön, de esetleg még nem jutottak el arra a pontra hogy ezt meg merjék lépni. Vagy épp irányt változtatnának de sok a bizonytalanság, amivel egyedül nem tudnak megbirkózni. Párkapcsolati nehézségekben is segíthet felismerni, hol mentek félre a dolgok, de mint minden esetben, itt is magunknak kell megtalálnunk a kivezető utat. Az én személyes kedvenceim azok a fejezetek voltak, amik az Isteni énünkkel kapcsolatosak, sokkal befogadhatóbb volt számomra ez, mint amit eddig bármilyen vallásos eredetű előadásban hallottam. 

Ti mit olvastok mostanság?

Anett

*a könyvet a szerző véleményezésre bocsátotta rendelkezésemre

#könyvélmény | Michelle Obama - Így lettem

Nem is tudom hol kezdjem...talán ott, hogy bár sokan ajánlottátok nekem ezt a könyvet olvasásra, magamtól talán sosem vettem volna kézbe. Egyrészt életrajzi művet sosem olvastam még, és nem is igazán vonzott ez a műfaj, elképzelni sem tudtam milyen lehet valakinek az életét könyvben olvasni. Másrészt tartottam tőle hogy túl sok politikai érintettsége van a műnek, és engem nem igazán érdekel ez a téma. Szerencsére párom meglepett ezzel a könyvvel, igazán bánhattam volna, ha kimarad az olvasólistámról.

Valakinek az életéről olvasni kicsit olyan "izé" nekem, mert lehet hogy túl száraz az egész, ledarálja az itt tanultam, ebbe szerettem bele, ott dolgoztam kötelező elemeket és a maximális izgalom hogy megbüntették gyorshajtásért. Vagy lehet hogy túl extra az élete és ki sem látszik a menő dolgokból, 5 diploma könnyedén, rengeteg utazás, siker mindenhol, ami persze szuper, de mindenképp irigységre adhat okot. Ezzel szemben van ez a nő, aki Amerika első számú színesbőrű first lady-je és tulajdonképpen olyan átlagos ámde irigylésre méltó az egész élete, hogy csak na! Nem fogok most sem olvasónaplót írni, inkább kiemelek belőle tanulságos, hétköznapi és kedvenc részeket.

Hétköznapi

A könyv a gyermekkoránál kezdődik, olvashatunk a családjáról, annak hátteréről, az Amerikában eléggé jelen lévő rasszizmusról, a gyermekként megélt félelmeiről és az édesanyjához fűződő igen erős, szerető és támogató kötelékről. A családjának pont ugyan azokkal a problémákkal kellett megküzdenie, mint mondjuk itthon egy átlagos magyar családnak. A családfő betegsége és ezzel kapcsolatos nemtörődömsége, a kiszolgáltatottság, a taníttatási dilemmák mind részesei lehetnének akármelyikünk életének. Több olyan momentum is van az életében ami az én életemben is pont ugyan így jelen volt. A legkedvesebb "közös emlékünk", mikor apa régi autójába beültünk és csak mentünk, igazából semerre, céltalanul, csak egy fagyiért, mert másra nem tellett, és nekünk ez volt a vakáció. Vagy az idősebb fiútestvér védőszárnya, akire bármikor bármiben lehet számítani. Rengeteg olyan élethelyzet van az életrajzában, amivel könnyű azonosulni, és így nagyon olvasmányos, könnyen befogadható lesz az egész sztori. Azt hihetnénk, hogy az Obamával közös életét áthatja egy rózsaszín köd, hogy náluk minden cukormázból van, pedig nem. Őszintén ír a kapcsolatuk kezdetén benne felmerülő ellenállásról, arról hogy az ő házasságukban is volt mélypont, ahol még tanácsadó segítségét is igénybe vették, és hogy a gyermekvállalás sem ment gördülékenyen nekik. Természetesen mesél a kampányról is, hogy milyen áldozatokat kellett meghoznia azért, hogy a férjéből politikus majd pedig államfő lehessen. Szinte teljesen feladta magát ezért, a férjéért, mert hitt benne és támogatni akarta, majd pedig, mikor a férje elérte a célját, sikerült újra felépítenie önmagát is.

Tanulságos

Számomra nagyon becsülendő volt számos "kedvezőtlen" dologhoz való hozzáállása. A rengeteg nehéz helyzet, mikor nemcsak feketeként, hanem nőként is hátrányos megkülönböztetés érte, és mégis könnyedén sikerült kezelnie ezeket. Vagy mikor Obamával csak a hétvégéik voltak közösek, mégis együtt voltak, együtt maradtak, szerették egymást és a közös jövőre koncentráltak. És persze az a rengeteg lemondás, amit meg tudott tenni a férje karrierjéért, szintén nagyon becsülendő és elgondolkodtató volt számomra. Sajnos hajlamos vagyok a legkisebb lemondást is néha tragédiaként felfogni, ami tudom hogy nem jó hozzáállás, és nem előremutató, de talán a következő ilyen helyzetben eszembe fog jutni hogy bizony van akinek ennél ezerszer nagyobb áldozatot is meg kell hozni a közös cél érdekében. Egyébként ezt szerettem igazán ebben a könyvben, hogy hétköznapi szituációkra ad csodálatos megoldási lehetőségeket, ihletet a jobb gondolkodásra, hogy néha máshogy is hozzá lehet állni dolgokhoz.

Kedvenc

A hétköznapi történetek és az őszinteség volt ami leginkább tetszett a könyvben. Nagyon becsülöm benne, hogy firs lady-ként bár lemondott a saját karrierről, mégis megtalálta a saját útját, ami a politika mellett haladt, hiszen elszakadni tőle nem tudott soha, semmilyen téren. Érdekes volt olvasni, hogy a média és egyéb kívülálló személyek milyen aprólékosan bele tudtak kötni tényleg mindenbe ami vele/velük kapcsolatos volt, kezdve a ruházkodásával vagy épp a gyerekek szabadidejével kapcsolatosan. Ami nekünk hétköznapi embereknek csak egy ártatlan cselekedet, ott az ő világukban egy csámcsognivaló bulvárcikk lenne. Ez valahol megdöbbentő azért. Nagyon tetszett az is a könyvben hogy őszintén mesélt benne a családi kapcsolataikról. Hogy az Obama nagymama milyen fontos volt nekik, hogy mennyire igyekeztek a gyermekeiket hétköznapi módon kezelni és nevelni, és furcsa volt olvasni hogy például egy olyan szokványos történés, hogy megnézzék a gyerekek előadását, mekkora szervezést és felhajtást vont maga után. Természetesen a legjobb részek közt volt az is, mikor a Fehér Házban véghezvitt projektjeiről írt, azt tudtam róla hogy nem volt az a kanapén ülő First Lady, de nem gondoltam hogy tényleg ennyi mindent vitt véghez, ilyen sok nemes ügy mellé oda tudott állni, összhangban mindezt a férje politikai nézeteivel és előrehaladásával. 

Érdekes olvasmány volt tehát számomra ez a könyv, minden tekintetben egy más világot mutat be, de soha nem "feladósan vagy lemondóan" hanem mindig bizakodva és pozitív hozzáállással. Érdekes volt belelátni egy kicsit a politikai életbe, vagyis inkább ami mögötte van, hogy mekkora csapat együttműködése szükséges egy sikeres kampányhoz, vagy magához az ország irányításához. Meg persze azt is jó tudni, hogy a nagy emberek sem tökéletesek ;)

Ti olvastátok már ezt a könyvet? Tetszett?

Anett

#könyvélmény - Buddhizmus anyáknak

Egész jól haladok azzal az újévi fogadalmammal, hogy idén többet fogok olvasni. Mondjuk a nullánál bármi több, mégis szuper érzés, hogy ez már a második könyv idén, amit sikerült kiolvasnom. Az első idei könyvélményem ITT olvashatjátok. De most vágjunk is bele az újba, amivel elég régen kezdődött a kapcsolatom...

Kapcsolat alatt a könyvre gondolok, nem a Buddhizmusra, azzal ugyanis az égvilágon semmi kapcsolatom nem volt eddig. A könyvet még valamikor tavaly előtt, azaz 2017-ben kaptam gyermekeim apjától, nem céltalanul, hiszen akkoriban nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy milyen nehézségekkel szembesülök anyaként #hellodackorszak #kétgyerektöbbmintegy, és hogy ezeket egyre kevésbé tudom rendesen kezelni vagy épp megoldani. Kimondom őszintén, elég mélyponton voltam, akkoriban írtam is többször Facebook-on vagy épp Twitteren ilyen kiborulós szövegeket, és még az is megfordult a fejemben hogy a nagyot családi napközibe adom, de aztán túl lettünk ezen is. No nem segítséggel, hanem együttes erővel. Ebben a helyzetben jött tehát ez a könyv, kvázi mikor pont legnagyobb szükségem lett volna rá, hogy egy kis nyugalmat, higgadtságot és erőt merítsek legalább ebből. De nem így lett. Annyira nem talált be nálam akkor ez az írás, hogy el is raktam a szekrénybe a könyvet. Sőt, kb az első 40 oldalt sikerült elolvasnom belőle, de legalább ötször kiborultam tőle, hogy ezt mégis hogy képzeli? Nem tudtam befogadni a mondandóját, nem tudtam azonosulni a szellemiségével, nem jutott be a tudatomig az amit át akart adni, mert annyira magam alatt voltam. Mint minden "valláshoz" kell egyfajta nyitottság és befogadó készség, bár nem szeretem a buddhizmust vallásnak nevezni, és a könyv sem nevezi annak. Mégis kell hozzá egy meglehetősen nyitott gondolkodásmód, befogadókészség az új iránt. A könyv egyébként azzal kezd, hogy nagyon tömören elmeséli ki is volt Buddha, mitől lett az aki. Segít a dolgok mélyére látni, és egységként vizsgálni az egész világot. 

Ahogy az első könyvélményemnél, itt sem fogok olvasónaplót írni, inkább kiemelném, hogy nekem mi tetszett a könyvben, mit tanultam belőle és mivel segített át a hétköznapok nehézségein.

A szenvedésről

A négy nemes igazság a buddhista tanítások egyike, mely a szenvedésről szól, annak okáról, megszüntetéséről és az odáig vezető útról. Mind egyek vagyunk, egyek vagyunk a szenvedésben, ami egyikünk életéből sem marad ki, de mindannyian azon vagyunk hogy ezt elkerüljük, avagy megszüntessük. Az első amit meg kellett tanulnom, és ami után 2 hétig szüneteltettem is a könyv olvasását az az volt, hogy a szenvedés természetes velejárója az életünknek, sokszor sokkal nagyobb bánatot és erőfeszítést igényel tőlünk a szenvedés elkerülése, mintha egyszerűen csak megélnénk azt. Próbáltam átgondolni hogy az adott napon/pillanatban épp mitől szenvedek, és hogy biztosan attól szenvedek-e!? A gyerekeim már megint nagyon hangosak, egy percre nem ülnek meg a fenekükön, ugrálnak és énekelnek, nekem meg legszívesebben lecsukódnának a szemeim és csak hallgatnám a madárcsicsergést. Mikor tudatosan megfigyeltem ezt a szenvedős állapotomat, nem kellett sok hogy rájöjjek, épp teleettem magam valami haszontalannal és ez álmosít, vagy épp hiányzik még egy kávé, vagy szomjas vagyok, vagy megint halogatom egy kellemetlen telefonhívás lebonyolítását. 

A szenvedés tehát mindannyiunk életében így vagy úgy, de jelen van, és mind egyformán azon küzdünk hogy legyőzzük, ebben is egyformák vagyunk. De a könyv szerint érdemes elvonatkoztatni az "én"-től és mindig egyként kezelni a világot önmagunkkal, hiszen ugyan azért küzdünk az életben, elkerülni a szenvedést és boldogan élni. Ehhez kapcsolódóan sokat ír a jó karmáról, ami bizonyos értelemben a vonzás törvényének is lefordítható, valamint a szeretetteljes gondolkodásról, hogyan tudunk egymásnak szeretetet adni.

Jelen lenni

A legnehezebb dolog jelen lenni az adott pillanatban, talán ezért sem olvastam nagyon régóta könyveket, mert mindig ezer máson járt az eszem és nem tudtam odakoncentrálni, bármilyen izgalmas könyvről is volt szó. Vagy ha már századszor játsszuk a gyerekkel ugyan azt, gondolatban már a jövő heti menüt is megterveztem, kitaláltam a szülinapi ajándékokat, vagy épp a nyaralásról ábrándoztam. Holott, ha megéljük az adott pillanatot és jelen vagyunk mindig, a nap minden percében, akkor sokkal összeszedettebbek és kiegyensúlyozottabbak lehetünk. A könyvben van több példa is erre, ahol anyák mesélik el a történeteiket, hogyan vették észre hogy nincsenek jelen az életükben - ez most csúnyán hangzik, de biztos mindenkivel előfordult már például az, hogy ül az iskolában a tanórán, és épp az esti bulira gondol. Ennyi is elég. Szóval tudatosítani kell magunkban mindig az épp aktuális tennivalónkat és az agyunkat is ezen az ösvényen tartani. Ehhez rengeteg gyakorlás kell, kicsit hasonlít egyébként a meditációra, amiről szintén ír a könyv. Apró gyakorlatokkal tréningezhetjük az elménket, hogy az adott szituációra összpontosítson, például mikor sétálok, magamban ismételgetem hogy séta-séta-séta, elsőre furán hangzik tudom, de működik! Ez segít azt is tudatosítani, hogy minden véget ér egyszer, ahogy a séta is (de ha a hiszti-hiszti-hiszti szavakat mondom, tudom hogy annak is vége lesz, így könnyebb kezelni!). Nálam ez segít átvészelni az ovis betegségeket is, a tudatosítása annak hogy ez egy múló állapot, ez a szenvedés ami most jutott, és egyszer vége lesz. Ez a tudatosítás működik érzéseknél is, nagyon szépen meg lehet figyelni hogyan üti fel a fejét a düh például, vagy milyen érzés is valójában a harag, hol bukkan fel, meddig marad, hogyan távozik. Ezt persze a pozitív érzelmeknél is kell gyakorolni, hiszen azok a legfontosabbak, erre törekszünk ugyebár mindannyian, így például ha kisüt a nap és az arcom átjárja a nap melege, mindig elmondom párszor magamban hogy boldog-boldog-boldog. Ez az egyik út a szenvedéstől való megszabaduláshoz, a helyes gondolkodás, a nemes nyolcrétű ösvény egyik része. 

Egykedvűség

Régen ha ezt a szót hallottam, abszolút negatív csengése volt, az jutott róla eszembe hogy érdektelen, közönyös. Pedig ez az legjobb dolog ami az "elménkkel" történhet, és a könyvnek hála sikerült megértenem (megtanulnom még nem teljesen) hogy mit is jelent ez, és hogyan viselkedik az aki egykedvű, és legfőképp miért viselkedik úgy! Legtöbben szerintem művigyort erőltetünk az arcunkra ha a gyermekünk közönség előtt viselkedik rosszul/vagy nem úgy ahogy mi azt elvárnánk. Az egykedvűség nem azt jelenti hogy otthagyod "vergődni" a gyereked, majd lesz valami alapon, egyszer csak elmúlik (mondjuk el fog, persze, de ettől még belül felrobbansz). Hanem elfogadod hogy most ezt dobta az élet, nem tudsz ellene tenni semmit, gondolataid hátralépnek pár lépést, és megfigyeled magad, a szituációt és az arra adni szokott reakciódat. Majd ezt felülbírálod. Mert hogy nagy valószínűséggel - legalábbis én tuti - túlreagáljuk a dolgokat, és az előbbi két bekezdés értelmében teljesen felesleges "drámázni". Hiszen a szenvedés létező dolog, jön és megy, jelen kell lenni és tudni, hogy ennek is vége lesz egyszer. Persze ezt egy kisebb problémánál hamar megtanulja az ember kezelni, festékes lett a szőnyeg, ragacsos a kanapé, megint az út közepén fekszik, ha sokat gyakorolod neked is menni fog. A nagyobb dolgokban, például ha a halálra gondolunk, az már kemény meló elfogadni. Pedig a könyv erre is kitér, a halálhoz való viszonyunkra, segít ezt is feldolgozni, vagy épp máshogy látni. 

Ezeken kívül még nagyon sok hasznos és elgondolkodtató történetet, gyakorlatot tartalmaz a könyv, segít elsajátítani a meditáció alapjait (nem csak csendben, félhomályban, hosszasan lehet, elég akár pár perc is). Segít máshogy látni a világot és megismerni önmagunkat, elvonatkoztatni az "én" és főleg a "tökéletes én" képétől. Mert ki/mi vagyok én? Ma egy kócos, náthás, álmos anya, aki hajnali 5-kor kelt, de holnap egy mosolygós, energikus nő leszek, aki alig várja hogy a fodrász új hajat csináljon neki, pár hónap múlva meg a beszólogatós kolléga leszek, aki már 11-kor menne ebédelni. A világ folyton változik, mi sem vagyunk állandók.

Ti mit olvastatok legutóbb?

Anett

Miért jó együtt alkotni a gyerekekkel? (+VIDEÓ)

Bevallom nem vagyok egy "kreatívmami" sőt "diyguru" sem, bár szerintem ezt már többször mondtam. Mégis fontosnak tartom, hogy a gyerekeim ne csak a konyhában lássanak alkotni, vagy épp a tükör előtt, hanem együtt is készítsünk valami izgalmasat, valami maradandót. Az óvodának hála van néhányszor kapott házi feladatunk is, így kénytelen-kelletlen beépült az alkotó tevékenység a hétköznapjainkba. 

Ötleteket honnan is vehetnék máshonnan mint az internetről, hiszen kéznél van mindig, bár nagy hátránya hogy csak én "nyúlhatok hozzá". Ugyanis ha előkerül a laptop, vagy a mobiltelefon - bár annak a kijelzője olyan kicsi, hogy szerintem alkalmatlan rajta ötleteket böngészni - akkor a gyerekek persze azonnal inkább csak néznék a tartalmat, de nem állnának neki alkotni. Ilyenkor jön jól egy kreatív könyv, amit lehet lapozgatni, bármikor leemelhető a polcról, nem mellesleg teli van színes és alkotásra buzdító témával. 

Ez az 51 játékos ötlet wc-papírgurigára című könyv pont ilyen. A videóban mutatok belőle részleteket is, hogy milyen állatkákat, épületeket és egyebeket lehet alkotni a segítségével. Azt szeretem még benne, hogy nincs különösebb anyagszükséglete, hiszen üres papírguriga általában mindenkinél keletkezik, ehhez csak valami színező alkalmatosságot kell keríteni, és ha szeretnénk akkor ragaszthatunk, vághatunk, hajtogathatunk még hozzá ezt-azt. Tényleg csak a kreativitásunk szabhat határt az alkotásnak, ne féljünk új anyagokat bevetni és kedvünkre kísérletezni a gyerekkel. Nálunk például volt már gomb szeme is a nyuszinak, vagy ragasztottunk már gyöngyöket is a pocakjára díszítésnek. A könyv minden alkotáson szépen végigvezet és ábrával is mutatja hogy melyik lépésben mit kell csinálni, így a gyerekek is könnyedén tudják követni a folyamatot. Azt is leírja, hogy az adott témánál milyen anyagszükségletre kell számítani, milyen eszközöket készítsünk elő. Én egyébként mindig mindent előveszek az a tuti, mert volt már olyan hogy spontán továbbfejlesztésre került az adott jószág, amit alkottunk. Mint fentebb írtam, tényleg nem kell extra dolgokra gondolni, egy kis filcanyag, mozgó szemek, ragasztó, olló, esetleg szívószál és már kezdődhet is a kreatívkodás.

És hogy miért is jó mindez? Mert értékes együtt töltött pillanatokat ad, közös élményt és persze az alkotás örömét is jelenti. A kicsik megtanulják a segítségével, hogy alkotni öröm, sikerélménnyel gazdagodnak és fejlődnek a finom motorikus képességeik is. Ha érdekel, mi hogyan szoktunk együtt alkotni, és belekukkantanál a könyvbe is, akkor nézd meg ezt a videót:

Ti szoktatok valamit közösen alkotni?

Anett

*a könyvet az Álomgyár kiadótól kaptuk

#könyvélmény - Modern Istennők kézikönyve

Már meg is van az idei első kiolvasott könyvem! Na jó, kicsit csaltam, mert még tavaly elkezdtem olvasni, de mindegy is, mert az biztos, hogy az év folyamán még elő fogom venni! Ebből szerintem máris egyértelmű lehet, hogy nálam betalált ez a Modern Istennők kézikönyve!

Mivel sokan érdeklődtetek felőle, így gondoltam hozok róla egy rövid kis összefoglalót. De nem amolyan "tartalomjegyzéket", hanem arról szeretnék írni hogy nekem miben segített, mit adott ez a könyv, és hogy miben várok még tőle támogatást. Remélem hasznos lesz számotokra ez a kis összefoglaló és kedvet kaptok majd hozzá, mert tényleg nagyon motiváló a tartalma.

Kezdjük az elején, a címe alapján én biztosan nem vettem volna meg magamnak, mert nem vagyok az az "Istennő típus" és soha nem is játszottam még csak kislányként sem se királylányosat se semmi ilyesmit. Mivel önbizalomból sem vagyok épp eleresztve, ezért álmaimban sem gondoltam magamról soha hogy Istennő lennék, hogy Modern Istennő, na az meg végképp nem! Ezt a könyvet a Cosmopolitan Blogger Day-en kaptam az egyik workshopon, amin maga a szerző - Kollár Anna - is tartott egy kis előadást. Nagyon magával ragadó a stílusa és a személyisége, az általa hozott "feladatok" pedig nagyon zavarba ejtőek voltak.

"Mondd azt magadnak hogy feltétel nélkül szeretem és elfogadom magam" 

Huhh, még leírni is nehéz nemhogy belenézni a tükörbe és kimondani. Sosem dicsértem magam, meg igazából otthonról sem ezt hoztam, pedig hogy őszinte legyek lett volna/lenne miért dicsérniük de valahogy kialakult bennem egy olyan kép magamról, hogy nem érdemlek dicséretet semmiért, hisz csak teszem amit tennem kell, a tőlem telhető legjobban és ennyi. Pedig ez egyáltalán nem így van! Bármilyen hétköznapi apróság miatt is büszkék lehetünk magunkra és kell is lennünk!

Mert ott van az a kis belső hang a fülünkben, ami mindig ugyan azt a gonosz kis monológot suttogja a fülünkbe, "úgysem tudod megcsinálni, hiszen gyenge vagy, nem értesz hozzá, nem vagy rá képes" stb. A leghétköznapibb szituációkban is előjön ez a gonosz énünk, ha csak arra gondolok hányszor szerettem volna tortát sütni, de mindig jött az a kis hang a fejemben hogy úgysem tudom megcsinálni... Hány csinos ruhát nem próbáltam fel az üzletben, mert hogy úgysem fog jól állni... És persze ott vannak az ennél sokkal komolyabb dolgok is, amikbe sosem vágtam bele, mert hogy úgysem fog sikerülni... Viszont ennek a gonosz kis hangnak is megvan a maga ellensége! Ami nem más mint a szeretet, amit saját magad iránt táplálsz és engeded hogy utat törjön, hogy átjárjon és magával ragadjon. Na most, ezt így leírni is elég nehéz, de átélni, megélni, előcsalni még nehezebb, rengeteg gyakorlást igényel. Nekem ebben segített ez a könyv, hogy megértsem az én kis gonosz belső hangomat, azt hogy miért jött létre, honnan származik, melyik múltbéli negatív élményemből táplálkozik, melyik bizonytalanságom használja fel ellenem.

Szituációk amikben én nyertem a belső gonosz hangom ellen:

1. nem meglepő módon az autóvezetést hozom elsőre. Aki régebb óta követ az tudja, nekem a vezetés nagyon nem "fekszik". Vagyis ez egyáltalán nem igaz, mert nagyon jól vezetek, csak mindig van valami ami teljesen elbizonytalanított ezzel kapcsolatban. Elsőként meg kellett találnom hogy milyen régi emlékből táplálkozik a kis gonosz, amik egyébként részben meg sem történtek, csak az agyam vetítette előre a képeket. Ilyen például hogy nem tudok leparkolni ha megérkezem valahova. Soha nem volt még ilyen, mégis minden egyes elindulásnál ez jutott elsőként eszembe, még akkor is mikor a saját szüleimhez indultunk! Nevetséges! De a könyv gyakorlatainak segítségével sikerült visszaszorítani ezt a negatív érzést ami a vezetéssel jön elő belőlem, nem mondom hogy soha semmi nem vet vissza, mert mikor leesett a hó hiába győzködtem magam hogy a városban biztos letakarították az utakat, akkor sem mertem elindulni. Ilyen is van, de ez egy hosszú út még, és már tudom, hogy a vezetés gyakorlásán túl az agyam is dolgoztatnom kell, hogy ne gondoljak semmi olyat, ami hátráltathat benne.

2. Kezdeményezőkészség. Huh, na ez a másik ami a béka feneke alatt van nálam. Vagyis csak volt. Mindig ha volt valami ötletem, akár témajavaslatom, azt elhessegettem, mondván biztos senkinek nem tetszene, biztos más már kitalálta előttem, stb. Hülyeség! Ha valamiről nem beszélünk akkor az nincs is. Ha nem mondom el mit találtam ki, ha nem kérdezem meg hogy másoknak lenne-e kedve hozzá, akkor az a gondolat igazából a semmibe vész, pedig lehet hogy társra találna. Úgy érzem nyitottabb lettem a könyv által, mert ha a szeretetet választod a félelem helyett, akkor sokkal jobban megérted mások viselkedését is.  Vannak olyan emberek akikben sokkal több szeretet van mint bennem, ez van, nem vagyunk egyformák. Van aki ezt toleranciának nevezi, szerintem viszont ez több annál. Viszont abszolút tuningolható jellemzőnk, és érdemes is rajta nagyon sokat dolgozni, ehhez vannak is a könyvben konkrét gyakorlatok. Ilyen gyakorlatozás után született meg a blogra illetve a youtube csatornámra a "kézműves Mikulás csomag", amit én találtam ki és én kerestem hozzá együttműködő partnereket is. Mondanom sem kell gondolom, mennyire meglepődtem mikor kiderült hogy mindenkinek akinek elküldtem tetszik az ötlet és benne van!

3. Megsütöttem az a tortát, hogy "egye meg a fene" - megehetné helyettem mert nagyon hizlal de rohadt jó lett! Persze nem elsőre, mert az a tészta szalonnás lett, a krém meg vajízű... De másodszor már tökéletes lett, pont olyan, amilyet a nagymamám sütött régen gyerekkoromban. Sajnos annak a tortának a receptje nincs meg, így nekem kellett kikísérletezni, és sikerült!

4. Végére hagytam a második legfájóbb dolgot számomra, ami nem más mint a fogyás. Ahogy az évértékelő videóban is láttátok/hallottátok, nem volt egy könnyű év nekem 2018. Olyannyira nem hogy borzasztó nehezen vettem rá magam bármiféle mozgásra, az étkezéseket sem tudtam tartani, rengeteget "bűnöztem" aminek meg is lett az eredménye. Ettől persze még jobban magam alá kerültem, folyton azt hallottam a fejemben, hogy más ha rosszul érzi magát akkor egy falat se megy le a torkán, én meg csak tömöm magam mint egy liba. Naponta százszor lement ez a lemez a fejemben legalább, aztán láttam a fittmamikat mindenhol, akik tűzön-vízen át is megoldják a mozgást meg az egészséges kajálást, én meg egyszerűen nem jutok egyről a kettőre, sokszor a kedvenc magazinomat is csak épp átlapozni van időm, a házimunka a nyakamra dől, és akkor még betegek a gyerekek is, ha meg esetleg elmennék valahova akkor persze az sem jön össze... A könyv gyakorlatait használva viszont rájöttem, ha egy icipicit jobban elfogadom magam, máris sokkal több gondot veszek le a saját vállamról. Itt most nem arra kell gondolni, hogy ezek után "elfogadtam" ha este 10-kor jött rám a csokievés, hanem azt, hogy ha úgy éreztem én most nem akarok megmozdulni, akkor ledőltem a szőnyegre a gyerekekhez és inkább játszottunk. Jól éreztük magunkat, nevettünk, nevettem néha az élet adta nehézségeken is közben, és tudatosítottam magamban, hogy ez egy múló állapot, holnap biztosan másképp lesz. Ezeknek a gondolatoknak hála találtam meg azt a mozgásformát amit nagyon szeretek csinálni, és meglepő módon, bár el kell mennem hozzá itthonról, mégis sokkal jobban be tudtam illeszteni a mindennapokba, és sokkal több kedvem is van hozzá.

Az itt felsorolt néhány példában is van még mit fejlődnöm, újabbnál újabb kis célokat tűzök ki magamnak, igyekszem a könyvben megismert feladatokat is minél többször gyakorolni. Amiben pedig még abszolút segítséget várok tőle, az a munkába való visszatérés. Ez most a legnagyobb dilemmám, fogalmam sincs hogy hogyan tudnám (elbírnám-e) a két gyereket két helyre vinni és még bejárni dolgozni is. Pedig tudom, sokan csinálják, nálam mégis valahogy olyan bizonytalan az egész. Lehet hogy az igazi motiváció hiányzik? Vagy egy új munkára vágyom igazából? Esetleg szeretném megadni Fanninak is hogy 3 éves koráig itthon legyen velem? Na ezek azok a kérdések, amikre MÉG nem tudom a választ!

Ti milyen könyvet olvastok mostanában?

Anett