#könyvélmény | Mese a mindennapi bátorságról - Mel Robbins: 5 másodperces szabály

Igaz, még adós vagyok az egyel ezelőtti elolvasott könyvem véleményezésével is, ami késik nem múlik, érkezni fog az is. De annyira a hatása alá kerültem ennek a könyvnek, hogy még most, hogy friss az élmény, megpróbálom szavakba önteni miről is szól ez az egész. 

Ezt a könyvet egyébként kb 5 perc alatt sikerült kiválasztanom, ugyanis a gyermekeimmel mentem könyvesboltba...Fanni is szabadon mivel nem vittem babakocsit. Így az egyik szemem a nagyon, a másik a kicsin, a harmadik nemlétező szememmel pedig próbáltam felmérni a Libri önfejlesztő kínálatát, és lekaptam random könyveket és belelapoztam. Sikerült pont egy nagyon motiváló - minden fejezet elején lévő - kis idézetbe belelapozni, és bingó, ment a kosárba és jöttünk is haza. Ennyire egyszerűen választok én könyvet!

A mindennapi bátorságról...

Én mindig is azt gondoltam, hogy a bátorság velünk született tulajdonság, és én valahol a sor végén állhattam, mikor ezt osztogatták. Ha végignézek az életemen rengeteg mindenhez nem volt meg a kellő bátorságom, és ezek tényleg a leghétköznapibb dolgok. Nyilván, egy részüket idővel leküzdi az ember (bár telefonálni még most sem szeretek...) hiszen a kellő élettapasztalattal a hátunk mögött a legtöbb ilyen félelem elmúlik, de vannak amik elkísérnek és persze újak is születnek helyettük. Mihez kell a hétköznapokban bátorság? Például hogy odaállj a főnököd elé és fizetésemelést kérj, vagy elmondd neki az új ötleteidet. Vagy hogy kimenj az utcára olyan ruhában ami neked tetszik, és ne azt figyeld mit szólnak hozzá mások. Hogy merj olyan életet élni, amilyet szeretnél, hogy kövesd az álmaidat és elindulj egy úton. Ha már tudod mik a terveid, a céljaid, hogy merre akarsz előre haladni, akkor ez a szabály segíthet abban, hogy el is indulj, megtedd a szükséges lépéseket.

Mi a szabály lényege és hogyan működik?

Egyszerű mint az egyszeregy :) visszaszámolsz 5-től és usgyi, belevágsz abba, amit épp elterveztél. Nekik kéne állni otthon tornázni... visszaszámlálás... felállsz és csinálod. És ez mindenre így van, mert hogyan is működnek az elhatározásaink? (egyébként ez a rész volt a kedvencem a könyvben, ahol arról írt a szerző, hogy hogyan gondolkodunk, és hogy minden ember így gondolkodik, mindenkinek ott van az a bizonyos visszatartó hang a fejében...) Megszületik egy remek ötlet a fejünkben, aztán jön a kishitűség és sorra gyártjuk magunknak az indokokat, hogy miért nem fog működni a dolog. Hagyjuk magunkat az érzelmeinktől vezérelni, és már előre attól félünk, hogy milyen rossz érzés lesz, ha végül tényleg nem sikerül a dolog. A könyv hoz rengeteg hétköznapi példát is a szabály használatára, amit az írónő kapott a felhasználóktól, ezeket olvasni elsőre furcsa volt, és végigfutott az agyamban, hogy kihagyom őket, de rengeteget tesznek hozzá a könyvhöz és a szabály megértéséhez. Nagyon jó volt látni/olvasni, hogy a világ más tájain is ugyan azokkal a hétköznapi dolgokkal küzdenek mások, mint amikkel én. Hogy ők hogyan használták a szabályt a hétköznapi életükben, nem a világ megváltására, hanem csak hogy jobban, gördülékenyebben menjenek a dolgaik. Elég ha kicsiben kezdi az ember, és megtapasztalja hogyan működik ez az egész, a könyvben a reggeli felkelést hozza első példaként. Nekem így sikerül reggelente fél órával előbb felkelni, és nem az ágyban fetrengeni még percekig és nyomkodni a szundi gombot. 

Ami még nagyon tetszett a könyvben az az, hogy nem állítja azt a szerző, hogy a szabály használatával csak és kizárólag 100% biztos döntéseket hozunk, és hogy utólag sosem fogjuk azt gondolni, hogy nem kellett volna. Az élet tele van nehéz döntésekkel, amiket igenis meg kell fontolni és át kell gondolni, a szabály csak abban segít, hogy ki tudd mondani azt, amit érzel, és le tudd tenni a voksodat amellett, ami neked a legmegfelelőbb. Utólag ér azt gondolni, hogy megbántad, hogy esetleg rossz döntést hoztál, vagy éppen azt érezni, hogy fáj ez az egész (például, mikor véget vetsz egy párkapcsolatodnak, az tipikusan egy ilyen helyzet, ahol az érzelmek még hetek múlva is talán azt mutatják, hogy fáj a dolog).

Nekem miben/hol segített ez a könyv?

Először is a reggeli felkeléssel kezdtem én is a gyakorlást. Eddig "csak úgy" felébredtünk amikor akartunk, ennek ugye hamarosan muszáj lettem volna amúgy is véget vetni, hiszen hamarosan munkába állok újra. Így a kb 7 órai magamtól történő ébredést felváltottam a 6.30-as ébresztőórára. Nem mondom, hogy egyszerű volt, mert imádok reggel lustálkodni, főleg mert reggelre a lányok is a mi ágyunkban kötnek ki, így vagy úgy :) de ennek véget kell vetni, és a gyakorlat azt mutatja, hogy sajnos még ez sincs elég korán. Amúgy a szervezetem hamar hozzászokott az ébresztőhöz, és már fél 7 előtt kicsivel magamhoz térek alapból, olyankor kihasználom azt a pár percet és megszeretgetem a lányokat amíg alszanak, aztán már csörög is az ébresztőóra, és egyből pattanok ki. 

Hihetetlen távolságokat mentünk a gyerekekkel BKV-val. Tudom, másnak ez semmi, de nekem ez egy óriási kihívás volt, és épp ez a szép ebben a szabályban, hogy ilyen hétköznapi apróságokban is segít, ilyeneken lehet vele a legjobban gyakorolni. Mert a gyakorlat itt is létfontosságú, hogy elhidd, működik, és az egész tőled működik! Szóval fogtam a két gyereket, babakocsit otthon hagytuk, hogy bármilyen terepen (járda, lépcső, mozgólépcső, magas busz) tudjunk nyugodtan közlekedni, és elindultunk. A város egyik feléből a másikba. Volt olyan hogy másfél óra alatt értünk oda az uticélunkhoz.... és igen, ezt kicsit megbántam, de ez van, megcsináltam, két gyerekkel, egyedül. Pedig azelőtt nem nagyon mertem velük tömegközlekedni, főleg nem úgy, hogy a kicsit ne tudjam sehová betenni, vagyis babakocsi nélkül. Csak gondoltunk egyet és elmentünk apa elé a munkahelyére (város másik fele), voltunk Óbudán könyvvásárban és megnéztünk pár messzebbi játszóteret is. Szuper volt!

Rengetegszer ültem autóba, olyan helyzetekben is, ami kívül esik a komfortzónámon, olyankor is, amikor nem volt kedvem, és többször vezettem egyedül, akár ismeretlen helyre is. Persze, nem a világ végére mentem, de annak aki régóta követ és olvassa a blogom, annak nem meglepő ez. Megnéztem térképen hová kell mennem, beültem a kocsiba és már ott is voltam, kerületen belül, fél óra, egyedül, szuper érzés volt!

A blogos dolgaimban is szuper előrelépéseket tettem, jobb, számomra kedvezőbb együttműködések, új ismeretségek, izgalmas projektek, sok új lehetőség is megtalált, mióta a könyvet forgatom. Könnyebben túlteszem magam a sikertelenségen is, 5-4-3-2-1 és újra nekilátok, máshogy, máshol. A jövőben pedig remélem sikerül valóra váltanom az álmomat, és létrehozni valami olyasmit, ami eddig csak a fejemben létezett, de mindig lebeszéltem magam róla.

Kinek ajánlom ezt a könyvet?

Tényleg mindenkinek, aki úgy érzi elakadt, akinek hiányzik egy kis motiváció a mindennapjaiba és esetleg hajlamos a halogatásra. Mert néha tényleg csak annyi kell, hogy nekiálljunk és csináljuk!

Ti mit olvastatok utoljára?

Anett

#könyvélmény | Helen Hoang - Menyasszony rendelésre

Azt hiszem mondhatom, hogy ezzel a regénnyel kicsit kiléptem az olvasási komfortzónámból. Mint tudjátok, én inkább az önfejlesztő, önismereti, motiváló olvasmányokat keresem és kedvelem, ehhez képest, ez a mű színtiszta érzelem. Ami megkülönbözteti a többi hasonló könyvtől, és ami felkeltette az én érdeklődésem is, az a főhős férfi, aki autista. Aki ismeri ezt betegséget, és esetleg közelebbről is megtapasztalta, annak nem kell bemutatni, hogy az autizmus és a szerelem nem épp kéz a kézben járó dolgok.

Szerencsére a könyv nem sokat foglalkozik az autizmussal, nem részletezi annak aspektusait, velejáróit, "tüneteit", a szereplők épp csak megemlítik néhányszor a könyv folyamán. Ha jól emlékszem háromszor kerül szóba, hogy a főhősünk - aki nem mellesleg egy sikeres, jóképű férfi - autista, először a férfi anyja említi, mikor a kiszemelt menyasszonyjelöltet próbálja becserkészni. Aztán a könyv közepe felé maga a férfi hozza fel, nagyon felületesen, épp csak az érintések hatásával összefüggésben, a könyv végén pedig a férfi testvére hozza fel mint mentséget, fivére furcsa viselkedéséért. Ez a felállás - mármint hogy nem sok szó esik az autizmusról - egyrészt nagyon zavaró volt számomra, hiszen sokkal jobban jelen van egy ilyen ember életében ez a tény, sokkal többször kerül előtérbe és mivel sokan nem tudnak róla szinte semmit, nem találkoztak vele és nem tapasztalták meg a saját bőrükön, a leírások nem igazán adnak mély bepillantást ennek a komolyságába. Másrészről viszont megnyugtató, hogy ilyen lazasággal is hozzá lehet állni ehhez a dologhoz, mint ahogy az író és rajta keresztül a szereplők is teszik, hogy nem minden második oldal arról szól, hogy szegény srácnak milyen nehéz autistaként az élet, és hogy nem próbálják mindenbe ezt az okot belemagyarázni.

Gondolok itt a motorbalesetben elhunyt legjobb barát történetére, ami meglehetősen mély nyomot hagyott a főhősünkben és lényegében az egész könyvön átível és jelen van. Én olvasóként végig arra gondoltam, pedig soha egy szóval nem írta a szerző és nem mondták a szereplők, hogy autistaként a gyászt feldolgozni valószínűleg nagyon nehéz vagy épp lehetetlen és egyrészt ez igaz is, de az alapproblémára csak a könyv végén derül fény, vagyis hogy a gondot az okozta, hogy saját magát hibáztatja a halálesetért (ő hívta át magához hogy ne unatkozzon). Ez egy annyira tipikus hozzáállás, amivel bárki tud azonosulni, bárki átérezheti, míg az autizmust nem igazán.

Maga a szerelmi történet viszonylag egyszerű, hallottunk már olyanról hogy anyuka kezébe veszi a fia sorsát és kerít neki nőt. Az hogy ez most egy más kultúrához is kapcsolódik, csak egy plusz színt visz a sztoriba, nekem mondjuk kicsit zavaró volt a sok "külföldi" nevet megjegyezni. A nő szegény, egyszerű sorsú, megesett múltú de nagyon bájos személyiség, aki jól tud idomulni és nagyon toleráns így anyuka nagyon ideális jelöltet választott a fia mellé. Így hogy már a végére értem a könyvnek és ha kihagynánk azokat az oldalakat, ahol az autizmusról van szó, akkor igazából annyi maradna a történetből hogy két ember különböző szeretetnyelvvel találkozik egymással, és hogyan tudják egymásra hangolni az érzelmeiket és a cselekedeteiket. Miről is van szó? A férfi "másságából" adódóan kénytelen konkrétan elmagyarázni a nőnek, hogy mi zavarja és mit szeret az érintésben, hogy miket érez iránta és egy kis külső segítséggel beazonosítja, hogy a féltés, a hiányérzet, a kizárólagosság érzése végül is a szerelem részei. Nekem nagyon tetszett, hogy ilyen különleges megközelítésben és ilyen részletességgel jelenik meg a könyvben a szerelem, ettől lesz annyira szerethető és izgalmas olvasmány.

Ti mit olvastatok utoljára?

Anett

*a könyvet az Álomgyár kiadó biztosította

Nem egy lányregény... | Dragomán György - Rendszerújra

Novelláskötet. Kortárs szerző. Már ez a két dolog így önmagában is új volt nekem, és ehhez még hozzá jött az a különleges írói stílus, amivel eddig még nem találkoztam könyvekben. Minden tekintetben újdonság volt nekem tehát Dragomán György Rendszerújra kötete, de nagyon örülök hogy belevágtam, és bár nem kifejezetten önfejlesztő könyvről van szó - amilyeneket én általában olvasok - mégis úgy érzem, hogy tudtam belőle profitálni. Ma tehát erről a műről lesz szó!

Az ember azt gondolná a novella szó hallatán - legalábbis én ezt gondoltam eddig - hogy könnyed kis történetek, amikben könnyen felveszi az ember a fonalat, egyértelmű gondolatfolyama van, érthető és persze könnyen emészthető is. Hát ezek nem ilyenek voltak. Még az elsőnél azt mondtam, hogy " Hűha, ez nem olyan lesz mint amire számítottam, de érdekes..." Aztán a másodiknál már inkább a "WTF" érzés kerülgetett, a harmadik után pedig becsuktam a könyvet, és szépen betettem az éjjeliszekrényem legalsó polcára. Úgy kb. 5 napig nem is foglalkoztam vele, emésztgettem az olvasottakat, próbáltam értelmezni és értelmet keresni minden sorának, de csak nem állt össze egy nagy kerek egésszé. És itt jöttem rá az én nagy problémámra a könyvvel kapcsolatban, azt vártam hogy kiadjon valami egybefüggő történést az egész (3 novella után...) és legyen eleje, közepe meg vége a sztoriknak, tudjátok, ahogy egy hagyományos regényben tanulta az ember. Na, ezek itt mind felejtősek! Persze minden történet elindul valahonnan, meg történnek is benne dolgok, aztán egyszer csak vége lesz, de általában mindhárom szakasz hiányos, erősen az olvasó képzeletére vannak bízva. Emellett pedig az írásmódnak köszönhetően egy idő után nehéz letenni a könyvet.

Szóval ott jártunk hogy 5 napot pihent a kötet a polcomon, majd rákerestem az interneten, hogy mások vajon mit gondoltak erről a műről, és nagy meglepetésemre, sokan pont ugyan azt, mint amit én is. Néhol ugyanis nagyon felkavaró és lesújtó, nem nagyon találkozunk benne "happy end"-el, néhol süt belőle a rosszindulat, a hátul megbúvó bántani akarás, vagy a jószándék mögé bújtatott ártalom. Igen, a disztópikus talán az egyik legjobb jelző rá, amit olvastam (disztópia=elképzelt negatív jövőkép). Magyarul, a történetek mind valamilyen jövőben játszódnak, némelyik akár igaz is lehet, de azért van sok, ami a képzelet szüleménye, és így-vagy úgy de mindnek negatív végkimenetele lesz. 

Valamint a szerző írásmódja mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Van olyan novella, ami ugyan csak 2 oldal terjedelmű, de egyetlen mondatból áll, amit az agyunk ugye próbál megszakítás nélkül befogadni, csak olvasod és olvasod, annyira pörög az egész, szinte pattanásig feszül a történet, pedig tényleg csak röpke 2 oldal az egész, és a végén ott van a lezáró rész, ami vagy félig nyitva marad és képzeld hozzá Te magad amit a történet alapján kigondolnál, vagy a lehető legszimplább befejezést kapja.

Összességében azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretnek elrugaszkodni a valóságtól, szeretik ha egy könyv kihívást jelent, és nem feltétlenül nyári limonádé olvasmányra vágynak. Ja, és ha könyvesboltban jártok, és meglátjátok ezt a könyvet, mindenképp olvassátok el - végig! - a címadó novellát, mert az tényleg zseniális!

Ti mit olvastok most?

Anett

#könyvélmény - Buddhizmus anyáknak

Egész jól haladok azzal az újévi fogadalmammal, hogy idén többet fogok olvasni. Mondjuk a nullánál bármi több, mégis szuper érzés, hogy ez már a második könyv idén, amit sikerült kiolvasnom. Az első idei könyvélményem ITT olvashatjátok. De most vágjunk is bele az újba, amivel elég régen kezdődött a kapcsolatom...

Kapcsolat alatt a könyvre gondolok, nem a Buddhizmusra, azzal ugyanis az égvilágon semmi kapcsolatom nem volt eddig. A könyvet még valamikor tavaly előtt, azaz 2017-ben kaptam gyermekeim apjától, nem céltalanul, hiszen akkoriban nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy milyen nehézségekkel szembesülök anyaként #hellodackorszak #kétgyerektöbbmintegy, és hogy ezeket egyre kevésbé tudom rendesen kezelni vagy épp megoldani. Kimondom őszintén, elég mélyponton voltam, akkoriban írtam is többször Facebook-on vagy épp Twitteren ilyen kiborulós szövegeket, és még az is megfordult a fejemben hogy a nagyot családi napközibe adom, de aztán túl lettünk ezen is. No nem segítséggel, hanem együttes erővel. Ebben a helyzetben jött tehát ez a könyv, kvázi mikor pont legnagyobb szükségem lett volna rá, hogy egy kis nyugalmat, higgadtságot és erőt merítsek legalább ebből. De nem így lett. Annyira nem talált be nálam akkor ez az írás, hogy el is raktam a szekrénybe a könyvet. Sőt, kb az első 40 oldalt sikerült elolvasnom belőle, de legalább ötször kiborultam tőle, hogy ezt mégis hogy képzeli? Nem tudtam befogadni a mondandóját, nem tudtam azonosulni a szellemiségével, nem jutott be a tudatomig az amit át akart adni, mert annyira magam alatt voltam. Mint minden "valláshoz" kell egyfajta nyitottság és befogadó készség, bár nem szeretem a buddhizmust vallásnak nevezni, és a könyv sem nevezi annak. Mégis kell hozzá egy meglehetősen nyitott gondolkodásmód, befogadókészség az új iránt. A könyv egyébként azzal kezd, hogy nagyon tömören elmeséli ki is volt Buddha, mitől lett az aki. Segít a dolgok mélyére látni, és egységként vizsgálni az egész világot. 

Ahogy az első könyvélményemnél, itt sem fogok olvasónaplót írni, inkább kiemelném, hogy nekem mi tetszett a könyvben, mit tanultam belőle és mivel segített át a hétköznapok nehézségein.

A szenvedésről

A négy nemes igazság a buddhista tanítások egyike, mely a szenvedésről szól, annak okáról, megszüntetéséről és az odáig vezető útról. Mind egyek vagyunk, egyek vagyunk a szenvedésben, ami egyikünk életéből sem marad ki, de mindannyian azon vagyunk hogy ezt elkerüljük, avagy megszüntessük. Az első amit meg kellett tanulnom, és ami után 2 hétig szüneteltettem is a könyv olvasását az az volt, hogy a szenvedés természetes velejárója az életünknek, sokszor sokkal nagyobb bánatot és erőfeszítést igényel tőlünk a szenvedés elkerülése, mintha egyszerűen csak megélnénk azt. Próbáltam átgondolni hogy az adott napon/pillanatban épp mitől szenvedek, és hogy biztosan attól szenvedek-e!? A gyerekeim már megint nagyon hangosak, egy percre nem ülnek meg a fenekükön, ugrálnak és énekelnek, nekem meg legszívesebben lecsukódnának a szemeim és csak hallgatnám a madárcsicsergést. Mikor tudatosan megfigyeltem ezt a szenvedős állapotomat, nem kellett sok hogy rájöjjek, épp teleettem magam valami haszontalannal és ez álmosít, vagy épp hiányzik még egy kávé, vagy szomjas vagyok, vagy megint halogatom egy kellemetlen telefonhívás lebonyolítását. 

A szenvedés tehát mindannyiunk életében így vagy úgy, de jelen van, és mind egyformán azon küzdünk hogy legyőzzük, ebben is egyformák vagyunk. De a könyv szerint érdemes elvonatkoztatni az "én"-től és mindig egyként kezelni a világot önmagunkkal, hiszen ugyan azért küzdünk az életben, elkerülni a szenvedést és boldogan élni. Ehhez kapcsolódóan sokat ír a jó karmáról, ami bizonyos értelemben a vonzás törvényének is lefordítható, valamint a szeretetteljes gondolkodásról, hogyan tudunk egymásnak szeretetet adni.

Jelen lenni

A legnehezebb dolog jelen lenni az adott pillanatban, talán ezért sem olvastam nagyon régóta könyveket, mert mindig ezer máson járt az eszem és nem tudtam odakoncentrálni, bármilyen izgalmas könyvről is volt szó. Vagy ha már századszor játsszuk a gyerekkel ugyan azt, gondolatban már a jövő heti menüt is megterveztem, kitaláltam a szülinapi ajándékokat, vagy épp a nyaralásról ábrándoztam. Holott, ha megéljük az adott pillanatot és jelen vagyunk mindig, a nap minden percében, akkor sokkal összeszedettebbek és kiegyensúlyozottabbak lehetünk. A könyvben van több példa is erre, ahol anyák mesélik el a történeteiket, hogyan vették észre hogy nincsenek jelen az életükben - ez most csúnyán hangzik, de biztos mindenkivel előfordult már például az, hogy ül az iskolában a tanórán, és épp az esti bulira gondol. Ennyi is elég. Szóval tudatosítani kell magunkban mindig az épp aktuális tennivalónkat és az agyunkat is ezen az ösvényen tartani. Ehhez rengeteg gyakorlás kell, kicsit hasonlít egyébként a meditációra, amiről szintén ír a könyv. Apró gyakorlatokkal tréningezhetjük az elménket, hogy az adott szituációra összpontosítson, például mikor sétálok, magamban ismételgetem hogy séta-séta-séta, elsőre furán hangzik tudom, de működik! Ez segít azt is tudatosítani, hogy minden véget ér egyszer, ahogy a séta is (de ha a hiszti-hiszti-hiszti szavakat mondom, tudom hogy annak is vége lesz, így könnyebb kezelni!). Nálam ez segít átvészelni az ovis betegségeket is, a tudatosítása annak hogy ez egy múló állapot, ez a szenvedés ami most jutott, és egyszer vége lesz. Ez a tudatosítás működik érzéseknél is, nagyon szépen meg lehet figyelni hogyan üti fel a fejét a düh például, vagy milyen érzés is valójában a harag, hol bukkan fel, meddig marad, hogyan távozik. Ezt persze a pozitív érzelmeknél is kell gyakorolni, hiszen azok a legfontosabbak, erre törekszünk ugyebár mindannyian, így például ha kisüt a nap és az arcom átjárja a nap melege, mindig elmondom párszor magamban hogy boldog-boldog-boldog. Ez az egyik út a szenvedéstől való megszabaduláshoz, a helyes gondolkodás, a nemes nyolcrétű ösvény egyik része. 

Egykedvűség

Régen ha ezt a szót hallottam, abszolút negatív csengése volt, az jutott róla eszembe hogy érdektelen, közönyös. Pedig ez az legjobb dolog ami az "elménkkel" történhet, és a könyvnek hála sikerült megértenem (megtanulnom még nem teljesen) hogy mit is jelent ez, és hogyan viselkedik az aki egykedvű, és legfőképp miért viselkedik úgy! Legtöbben szerintem művigyort erőltetünk az arcunkra ha a gyermekünk közönség előtt viselkedik rosszul/vagy nem úgy ahogy mi azt elvárnánk. Az egykedvűség nem azt jelenti hogy otthagyod "vergődni" a gyereked, majd lesz valami alapon, egyszer csak elmúlik (mondjuk el fog, persze, de ettől még belül felrobbansz). Hanem elfogadod hogy most ezt dobta az élet, nem tudsz ellene tenni semmit, gondolataid hátralépnek pár lépést, és megfigyeled magad, a szituációt és az arra adni szokott reakciódat. Majd ezt felülbírálod. Mert hogy nagy valószínűséggel - legalábbis én tuti - túlreagáljuk a dolgokat, és az előbbi két bekezdés értelmében teljesen felesleges "drámázni". Hiszen a szenvedés létező dolog, jön és megy, jelen kell lenni és tudni, hogy ennek is vége lesz egyszer. Persze ezt egy kisebb problémánál hamar megtanulja az ember kezelni, festékes lett a szőnyeg, ragacsos a kanapé, megint az út közepén fekszik, ha sokat gyakorolod neked is menni fog. A nagyobb dolgokban, például ha a halálra gondolunk, az már kemény meló elfogadni. Pedig a könyv erre is kitér, a halálhoz való viszonyunkra, segít ezt is feldolgozni, vagy épp máshogy látni. 

Ezeken kívül még nagyon sok hasznos és elgondolkodtató történetet, gyakorlatot tartalmaz a könyv, segít elsajátítani a meditáció alapjait (nem csak csendben, félhomályban, hosszasan lehet, elég akár pár perc is). Segít máshogy látni a világot és megismerni önmagunkat, elvonatkoztatni az "én" és főleg a "tökéletes én" képétől. Mert ki/mi vagyok én? Ma egy kócos, náthás, álmos anya, aki hajnali 5-kor kelt, de holnap egy mosolygós, energikus nő leszek, aki alig várja hogy a fodrász új hajat csináljon neki, pár hónap múlva meg a beszólogatós kolléga leszek, aki már 11-kor menne ebédelni. A világ folyton változik, mi sem vagyunk állandók.

Ti mit olvastatok legutóbb?

Anett

Miért jó együtt alkotni a gyerekekkel? (+VIDEÓ)

Bevallom nem vagyok egy "kreatívmami" sőt "diyguru" sem, bár szerintem ezt már többször mondtam. Mégis fontosnak tartom, hogy a gyerekeim ne csak a konyhában lássanak alkotni, vagy épp a tükör előtt, hanem együtt is készítsünk valami izgalmasat, valami maradandót. Az óvodának hála van néhányszor kapott házi feladatunk is, így kénytelen-kelletlen beépült az alkotó tevékenység a hétköznapjainkba. 

Ötleteket honnan is vehetnék máshonnan mint az internetről, hiszen kéznél van mindig, bár nagy hátránya hogy csak én "nyúlhatok hozzá". Ugyanis ha előkerül a laptop, vagy a mobiltelefon - bár annak a kijelzője olyan kicsi, hogy szerintem alkalmatlan rajta ötleteket böngészni - akkor a gyerekek persze azonnal inkább csak néznék a tartalmat, de nem állnának neki alkotni. Ilyenkor jön jól egy kreatív könyv, amit lehet lapozgatni, bármikor leemelhető a polcról, nem mellesleg teli van színes és alkotásra buzdító témával. 

Ez az 51 játékos ötlet wc-papírgurigára című könyv pont ilyen. A videóban mutatok belőle részleteket is, hogy milyen állatkákat, épületeket és egyebeket lehet alkotni a segítségével. Azt szeretem még benne, hogy nincs különösebb anyagszükséglete, hiszen üres papírguriga általában mindenkinél keletkezik, ehhez csak valami színező alkalmatosságot kell keríteni, és ha szeretnénk akkor ragaszthatunk, vághatunk, hajtogathatunk még hozzá ezt-azt. Tényleg csak a kreativitásunk szabhat határt az alkotásnak, ne féljünk új anyagokat bevetni és kedvünkre kísérletezni a gyerekkel. Nálunk például volt már gomb szeme is a nyuszinak, vagy ragasztottunk már gyöngyöket is a pocakjára díszítésnek. A könyv minden alkotáson szépen végigvezet és ábrával is mutatja hogy melyik lépésben mit kell csinálni, így a gyerekek is könnyedén tudják követni a folyamatot. Azt is leírja, hogy az adott témánál milyen anyagszükségletre kell számítani, milyen eszközöket készítsünk elő. Én egyébként mindig mindent előveszek az a tuti, mert volt már olyan hogy spontán továbbfejlesztésre került az adott jószág, amit alkottunk. Mint fentebb írtam, tényleg nem kell extra dolgokra gondolni, egy kis filcanyag, mozgó szemek, ragasztó, olló, esetleg szívószál és már kezdődhet is a kreatívkodás.

És hogy miért is jó mindez? Mert értékes együtt töltött pillanatokat ad, közös élményt és persze az alkotás örömét is jelenti. A kicsik megtanulják a segítségével, hogy alkotni öröm, sikerélménnyel gazdagodnak és fejlődnek a finom motorikus képességeik is. Ha érdekel, mi hogyan szoktunk együtt alkotni, és belekukkantanál a könyvbe is, akkor nézd meg ezt a videót:

Ti szoktatok valamit közösen alkotni?

Anett

*a könyvet az Álomgyár kiadótól kaptuk