2018. október 10., szerda

Újra divat a kreppelt haj? - Hot or not?


Egyik nap szembe jött velem egy cikk az internet "legmélyebb bugyrából" ami azt magyarázta, hogy újra divatba jön a kreppelt haj. Bevallom, ez nosztalgikus érzéseket váltott ki belőlem, mert hajdanán imádtam ezt a fajta frizurát és ha kell ha nem kreppeltem. Kreppeltem reggel, délben és este, hétköznap és hétvégén is, teljesen rá voltam függve a dologra. Aztán rá pár évre már vércikinek éreztem, és letagadtam azt is hogy egyáltalán ismerem ezt a frizura technikát. Most mégis nekiálltam házilag elkészíteni a kreppelt hajat!



Mivel van egy óvodás korú nagylányom, így még mentséget is ki tudok találni magamnak erre a borzalomra, Szofinak annyira szeretném fonogatni a haját de sosem engedi, nincs türelme végigülni a procedúrát. Egyik nap azt vágta a fejemhez, hogy fonjam be magamnak. Nost, így is tettem és ez sült ki belőle. Maga a fonás nem tartott tovább 20-25 percnél, de eléggé belefáradtam. Előtte egyébként pont hajat mostam, így még egy kis nedvesség volt a hajamban, ez a végeredmény szempontjából lehet fontos. Hajformázót nem szoktam használni alap esetben, de most egy kis zselé szerű formázót kentem rá, de csak úgy lájtosan. Az egész délelőttöt ilyen fejjel töltöttem, még szerencse hogy szombat volt, mert azért a házból így nem mentem volna ki!



Az eredmény pedig egy nagyobb volumenű, jó tartású, házilag kreppelt haj lett! Nem olyan aprók így a hullámok vagyis hegyecskék benne, de mutatós így is. Viszont a tartóssága hagy némi kivetnivalót maga után, estére már alig látszott a hajamban. Bár én annyira nem bántam....

Ha otthon, házilag készítenél kreppelt hajat, akkor az alábbiakat tanácsolnám:


  1. Ne közvetlenül hajmosás után fond be a hajad, mert nagyon puha lesz és szétcsúszik hamar. Inkább a pár napos frizurád nedvesítsd be egy kicsit és úgy állj neki.
  2. Mindenképp egy erősebb hajformázót dolgozz el a nedves hajadon fonás előtt, ezzel kicsit tartósabbá teheted a cikkcakkokat.
  3. Minél vékonyabb fonatokat készítesz, annál inkább fog hasonlítani az eredet, géppel készített kreppeléshez.
  4. A fonatok végét inkább vastagabb gumival fogd össze, mert a vékonyabb megtöri nagyon és furán fog véget érni a kreppelés.





Nektek hogy tetszik ez a frizura stílus? Régen szerettétek?
Anett

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger