2022. május 9., hétfő

Ha lehull a lepel! - így ápolom a bőröm tavasszal

 

Sziasztok! Ebben a bejegyzésben a tavaszi bőrápolásról lesz szó, szeretném megosztani Veletek, hogy én mire figyelek a jó idő beköszöntével, és milyen termékeket szeretek használni. A jó idő beköszöntével lekerülnek rólunk a vastag ruhadarabok, és egyre nagyobb bőrfelületünk marad szabadon, amit bizony megfelelően ápolni kell, hogy minél szebb és persze egészségesebb legyen (vagy maradjon). 



Ha bőrápolásról van szó, akkor általában a legtöbb ember az arcápolásra, az arcunk bőrére gondol rögtön, pedig a testünket mindenhol bőr fedi, és nagyjából mindegyik rész egyformán fontos is. Nyilván azok a területek, amelyek sokat érintkeznek például az UV sugárzással, azok fokozottabb figyelmet igényelnek, de nem árt odafigyelni a kevésbé "szem előtt lévő" területekre is. Ma nem csak az arcápolásról fogok írni, hanem a testünk egyéb olyan területeiről, amik szintén vizslató szempárok áldozatai lehetnek, így nem árt őket jó formába hozni, mire elérkezik az igazi nyár. Természetesen, ahogy a poszt elején írtam, a szépség mellett nagyon fontos bőrünk egészségének megőrzése/fenntartása is, így nem mehetek el szó nélkül az egyik legfontosabb, legalapvetőbb dolog mellett, ami a belső hidratálás. Igen, ilyen egyszerű, és nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy milyen fontos belülről is táplálni a bőrt, megfelelő mennyiségű folyadék bevitellel. Itt a minőség is fontos, tehát nem a cukros löttyöket kell magunkba tölteni, hanem lehetőség szerint tiszta vizet. Legyen ez az első lépés, amit megteszel a bőröd szépségéért és egészségéért, nem kell hozzá semmi extra, csak egy kis odafigyelés!


Télen-nyáron kádfürdő!

Aki régebb óta olvassa a blogom, vagy éppen követ Instagramon, az tudhatja, hogy nagyon szeretek kádban fürdőzni, évszaktól függetlenül mindig hódolok eme szenvedélyemnek! Igaz, hogy sokkal időigényesebb, mint egy gyors zuhany, és talán sokan pazarlásnak is gondolják ezt, de cserébe a hét többi napján tényleg nem állok órákig a csobogó víz alatt a zuhanyzóban, így nálam belefér ez a kis luxus. 

Több okból is szeretek elnyúlni egy kád meleg vízben:

  • megnyugtat, ellazít és pihentet,
  • a fürdőkészítményeknek aromaterápiás hatásuk is van, szeretem illatokkal is kényeztetni magam,
  • a meleg víz csökkenti a stresszt, és mérsékli az izomlázat,
  • a vízben felpuhul a bőr, sokkal könnyebben magába szívja utána a különböző olajokat, ápoló készítményeket, jöhet a vízbe is mindenféle tápláló fürdőtermék, szeretem kombinálni is az olajokat és habfürdőket,
  • sokkal könnyebb és alaposabb szőrtelenítést tudok végezni a kádban (borotválásra gondolok, vagy a vízben használható epilátorra).
  • egy ilyen extra fürdőzés után napokig nincs szükségem külön testápolóra, annyira feltölti a bőröm nedvességgel ez a kis szeánsz. Egy megfelelően hidratált bőr már önmagában is az ápoltság érzetét sugallja, hiszen nincs is annál csúnyább látvány, mint egy fénytelen és hámló száraz bőr.

Télen-nyáron fényvédelem!

Bizony, a fényvédelem minden évszakban egyaránt fontos, de nem fogok hazudni Nektek, én tavasszal kezdek csak el fényvédő termékeket használni. Amint a napfényes órák száma elkezd emelkedni, és már érezhetően melegítenek is a napsugarak, mindig használok valami fényvédő terméket - az arcomra, nyakamra és esetleg a dekoltázsomra is. Mivel ez a terület kerül legelőször a fényre, innen kerülnek le először a ruhadarabok, elhagyjuk a sálat, kendőt, majd a ruhánk is kissé kivágottabb lesz, az arcunk pedig tényleg mindig fedetlenül áll az UV előtt, így ezekre nagyon vigyáznunk kell. Én általában azt szeretem, ha egy fényvédő könnyed, nem hagy nyomot maga után, és tudom kombinálni más termékekkel is. Például egy lágy arcra való naptej után jöhet egy könnyed - szintén UV szűrős - BB krém, majd egy kis púder, így máris fokozódik a védelem. 


Tudjátok, én ritkán sminkelek, de ha igen akkor az előbb leírt kombóra esküszön, hétköznapra viszont csakis valami egyszerű de hatékony termék jöhet szóba nálam, mint például az Eucerin sun oil control, ami egy gél állagú könnyed krém, direkt az arcbőrre lett kifejlesztve. Egy lépésben biztosítja a magas fokú védelmet, mivel SPF 50+ így önmagában is elegendő a tökéletes védelemhez. Mivel ultrakönnyű formula, így zsíros és problémás bőrre is bátran lehet használni, sokáig garantálja a matt arcbőrt és nem képez zsíros filmréteget a bőrön. Szuperül hidratál is, így tényleg nem kell mellé más terméket használni ahhoz, hogy egész nap komfortérzettel tudjunk létezni egy tikkasztó nyári napon is. Nálam abszolút "must have" táskába bedobós termék lesz ez a nyáron, biztos társ a kirándulások, nyaralás alatt is.


* a bejegyzés a Notino webáruházzal együttműködésben készült

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger