#könyvélmény - Buddhizmus anyáknak

Egész jól haladok azzal az újévi fogadalmammal, hogy idén többet fogok olvasni. Mondjuk a nullánál bármi több, mégis szuper érzés, hogy ez már a második könyv idén, amit sikerült kiolvasnom. Az első idei könyvélményem ITT olvashatjátok. De most vágjunk is bele az újba, amivel elég régen kezdődött a kapcsolatom...

Kapcsolat alatt a könyvre gondolok, nem a Buddhizmusra, azzal ugyanis az égvilágon semmi kapcsolatom nem volt eddig. A könyvet még valamikor tavaly előtt, azaz 2017-ben kaptam gyermekeim apjától, nem céltalanul, hiszen akkoriban nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy milyen nehézségekkel szembesülök anyaként #hellodackorszak #kétgyerektöbbmintegy, és hogy ezeket egyre kevésbé tudom rendesen kezelni vagy épp megoldani. Kimondom őszintén, elég mélyponton voltam, akkoriban írtam is többször Facebook-on vagy épp Twitteren ilyen kiborulós szövegeket, és még az is megfordult a fejemben hogy a nagyot családi napközibe adom, de aztán túl lettünk ezen is. No nem segítséggel, hanem együttes erővel. Ebben a helyzetben jött tehát ez a könyv, kvázi mikor pont legnagyobb szükségem lett volna rá, hogy egy kis nyugalmat, higgadtságot és erőt merítsek legalább ebből. De nem így lett. Annyira nem talált be nálam akkor ez az írás, hogy el is raktam a szekrénybe a könyvet. Sőt, kb az első 40 oldalt sikerült elolvasnom belőle, de legalább ötször kiborultam tőle, hogy ezt mégis hogy képzeli? Nem tudtam befogadni a mondandóját, nem tudtam azonosulni a szellemiségével, nem jutott be a tudatomig az amit át akart adni, mert annyira magam alatt voltam. Mint minden "valláshoz" kell egyfajta nyitottság és befogadó készség, bár nem szeretem a buddhizmust vallásnak nevezni, és a könyv sem nevezi annak. Mégis kell hozzá egy meglehetősen nyitott gondolkodásmód, befogadókészség az új iránt. A könyv egyébként azzal kezd, hogy nagyon tömören elmeséli ki is volt Buddha, mitől lett az aki. Segít a dolgok mélyére látni, és egységként vizsgálni az egész világot. 

Ahogy az első könyvélményemnél, itt sem fogok olvasónaplót írni, inkább kiemelném, hogy nekem mi tetszett a könyvben, mit tanultam belőle és mivel segített át a hétköznapok nehézségein.

A szenvedésről

A négy nemes igazság a buddhista tanítások egyike, mely a szenvedésről szól, annak okáról, megszüntetéséről és az odáig vezető útról. Mind egyek vagyunk, egyek vagyunk a szenvedésben, ami egyikünk életéből sem marad ki, de mindannyian azon vagyunk hogy ezt elkerüljük, avagy megszüntessük. Az első amit meg kellett tanulnom, és ami után 2 hétig szüneteltettem is a könyv olvasását az az volt, hogy a szenvedés természetes velejárója az életünknek, sokszor sokkal nagyobb bánatot és erőfeszítést igényel tőlünk a szenvedés elkerülése, mintha egyszerűen csak megélnénk azt. Próbáltam átgondolni hogy az adott napon/pillanatban épp mitől szenvedek, és hogy biztosan attól szenvedek-e!? A gyerekeim már megint nagyon hangosak, egy percre nem ülnek meg a fenekükön, ugrálnak és énekelnek, nekem meg legszívesebben lecsukódnának a szemeim és csak hallgatnám a madárcsicsergést. Mikor tudatosan megfigyeltem ezt a szenvedős állapotomat, nem kellett sok hogy rájöjjek, épp teleettem magam valami haszontalannal és ez álmosít, vagy épp hiányzik még egy kávé, vagy szomjas vagyok, vagy megint halogatom egy kellemetlen telefonhívás lebonyolítását. 

A szenvedés tehát mindannyiunk életében így vagy úgy, de jelen van, és mind egyformán azon küzdünk hogy legyőzzük, ebben is egyformák vagyunk. De a könyv szerint érdemes elvonatkoztatni az "én"-től és mindig egyként kezelni a világot önmagunkkal, hiszen ugyan azért küzdünk az életben, elkerülni a szenvedést és boldogan élni. Ehhez kapcsolódóan sokat ír a jó karmáról, ami bizonyos értelemben a vonzás törvényének is lefordítható, valamint a szeretetteljes gondolkodásról, hogyan tudunk egymásnak szeretetet adni.

Jelen lenni

A legnehezebb dolog jelen lenni az adott pillanatban, talán ezért sem olvastam nagyon régóta könyveket, mert mindig ezer máson járt az eszem és nem tudtam odakoncentrálni, bármilyen izgalmas könyvről is volt szó. Vagy ha már századszor játsszuk a gyerekkel ugyan azt, gondolatban már a jövő heti menüt is megterveztem, kitaláltam a szülinapi ajándékokat, vagy épp a nyaralásról ábrándoztam. Holott, ha megéljük az adott pillanatot és jelen vagyunk mindig, a nap minden percében, akkor sokkal összeszedettebbek és kiegyensúlyozottabbak lehetünk. A könyvben van több példa is erre, ahol anyák mesélik el a történeteiket, hogyan vették észre hogy nincsenek jelen az életükben - ez most csúnyán hangzik, de biztos mindenkivel előfordult már például az, hogy ül az iskolában a tanórán, és épp az esti bulira gondol. Ennyi is elég. Szóval tudatosítani kell magunkban mindig az épp aktuális tennivalónkat és az agyunkat is ezen az ösvényen tartani. Ehhez rengeteg gyakorlás kell, kicsit hasonlít egyébként a meditációra, amiről szintén ír a könyv. Apró gyakorlatokkal tréningezhetjük az elménket, hogy az adott szituációra összpontosítson, például mikor sétálok, magamban ismételgetem hogy séta-séta-séta, elsőre furán hangzik tudom, de működik! Ez segít azt is tudatosítani, hogy minden véget ér egyszer, ahogy a séta is (de ha a hiszti-hiszti-hiszti szavakat mondom, tudom hogy annak is vége lesz, így könnyebb kezelni!). Nálam ez segít átvészelni az ovis betegségeket is, a tudatosítása annak hogy ez egy múló állapot, ez a szenvedés ami most jutott, és egyszer vége lesz. Ez a tudatosítás működik érzéseknél is, nagyon szépen meg lehet figyelni hogyan üti fel a fejét a düh például, vagy milyen érzés is valójában a harag, hol bukkan fel, meddig marad, hogyan távozik. Ezt persze a pozitív érzelmeknél is kell gyakorolni, hiszen azok a legfontosabbak, erre törekszünk ugyebár mindannyian, így például ha kisüt a nap és az arcom átjárja a nap melege, mindig elmondom párszor magamban hogy boldog-boldog-boldog. Ez az egyik út a szenvedéstől való megszabaduláshoz, a helyes gondolkodás, a nemes nyolcrétű ösvény egyik része. 

Egykedvűség

Régen ha ezt a szót hallottam, abszolút negatív csengése volt, az jutott róla eszembe hogy érdektelen, közönyös. Pedig ez az legjobb dolog ami az "elménkkel" történhet, és a könyvnek hála sikerült megértenem (megtanulnom még nem teljesen) hogy mit is jelent ez, és hogyan viselkedik az aki egykedvű, és legfőképp miért viselkedik úgy! Legtöbben szerintem művigyort erőltetünk az arcunkra ha a gyermekünk közönség előtt viselkedik rosszul/vagy nem úgy ahogy mi azt elvárnánk. Az egykedvűség nem azt jelenti hogy otthagyod "vergődni" a gyereked, majd lesz valami alapon, egyszer csak elmúlik (mondjuk el fog, persze, de ettől még belül felrobbansz). Hanem elfogadod hogy most ezt dobta az élet, nem tudsz ellene tenni semmit, gondolataid hátralépnek pár lépést, és megfigyeled magad, a szituációt és az arra adni szokott reakciódat. Majd ezt felülbírálod. Mert hogy nagy valószínűséggel - legalábbis én tuti - túlreagáljuk a dolgokat, és az előbbi két bekezdés értelmében teljesen felesleges "drámázni". Hiszen a szenvedés létező dolog, jön és megy, jelen kell lenni és tudni, hogy ennek is vége lesz egyszer. Persze ezt egy kisebb problémánál hamar megtanulja az ember kezelni, festékes lett a szőnyeg, ragacsos a kanapé, megint az út közepén fekszik, ha sokat gyakorolod neked is menni fog. A nagyobb dolgokban, például ha a halálra gondolunk, az már kemény meló elfogadni. Pedig a könyv erre is kitér, a halálhoz való viszonyunkra, segít ezt is feldolgozni, vagy épp máshogy látni. 

Ezeken kívül még nagyon sok hasznos és elgondolkodtató történetet, gyakorlatot tartalmaz a könyv, segít elsajátítani a meditáció alapjait (nem csak csendben, félhomályban, hosszasan lehet, elég akár pár perc is). Segít máshogy látni a világot és megismerni önmagunkat, elvonatkoztatni az "én" és főleg a "tökéletes én" képétől. Mert ki/mi vagyok én? Ma egy kócos, náthás, álmos anya, aki hajnali 5-kor kelt, de holnap egy mosolygós, energikus nő leszek, aki alig várja hogy a fodrász új hajat csináljon neki, pár hónap múlva meg a beszólogatós kolléga leszek, aki már 11-kor menne ebédelni. A világ folyton változik, mi sem vagyunk állandók.

Ti mit olvastatok legutóbb?

Anett