2013. január 7., hétfő

OPI - On her majesty's secret service

A karácsonyra kapott lakkok közül ma ezt a sötétszürke OPI lakkot hoztam el nektek.
 Annyira szeretem az OPI lakkokat, az üvegcsétől kezdve a színeken át minden annyira jól ki van találva rajtuk. Tetszik a névválasztás is, illik a színhez és frappáns, ez a darab egyébként a James Bond kollekció része - innen ez a kissé fura név.
Ezeknek a lakkoknak kicsit más az ecsetük mint amiket tavaly kaptam, valószínűleg az az egy év nem telt el újítás nélkül náluk sem és nem csak a színeket újítják meg. Most ennek a négy lakknak amit kaptam mindnek kissé lapos, tömöttebb az ecsete, míg a tavalyiak inkább hosszú vékonynak mondhatók. Nekem tetszik ez a kis változás, szeretem a laposabb ecseteket, annak viszont örülök hogy az üvegén nem változtattak.

Ez a lakk egy érdekes, sötét szürke árnyalat, ami üvegen keresztül érdekes lilás fényt mutat a benne lévő lilás mini glittereknek köszönhetően. A lila mellett van benne még ezüst és világos kék glitter is, körmön már inkább ezek dominálnak, a lilás háttérbe szorul. A körmeimen három rétegben látható, ha igazán sötétszürkét szeretnénk ahhoz kell a három réteg. Engem ez az árnyalat a szurokra emlékeztet :) Ez a festés a képeken három napos, nem használtam alá alaplakkot és fedőlakk sincs rajta, ezt szeretem még nagyon az OPI-ban, ha nem unnám meg a színt akár 5 napot is kibírna még az én gyenge körmeimen is.
Látszik hogy a középső és a mutató ujjamon már megkopott picit, de nem volt vészes. Így a harmadik nap feldobtam egy kis díszítéssel - ezzel további két napot volt a körmeimen ez a szín, igaz hogy ekkor már fedőlakkot is használtam. A díszes képeket legközelebb láthatjátok majd.


Ti szeretitek a szürke árnyalatokat a körmökön?

13 megjegyzés:

E73 bioarcapolas blog írta...



Szép színe van, szeretem a szürkét de ritkán használom.
A Skyfall kollekcióban megjelent lakkoknak (6 színt vettem) sokkal jobb a minősége minden szempontból mint az előzőeknek, kivéve az ecsetet, azok valami idétlenül ducik lettek :D

Unknown írta...

ó, gyönyörű! :)

Viktória (shake it up) írta...

Nagyon szép! :)

mrs__kovacs írta...

Gyönyörű :]
Én szeretem a szürkét, főleg némi csavarral :]

Elíz írta...

Nagyon szép ez is a kollekcióból :)

djkaty írta...

Ez a szín az egyik kedvencem a kollekcióból :-)

AA-dmin írta...

Nagyon különleges lakk - tetszik!

Thimmyke írta...

Meseszép. =)

bettynova írta...

De kár, hogy a lila nem látszik a körmeiden, üvegben csecsébb szerintem...

Anett írta...

Köszi lányok, örülök hogy nektek is bejön ez a lakk :)

Erzsi: én meg pont ezeket a nagyobb ecseteket kedvelem, sokkal gyorsabban is lakkozok velük :D

bettynova: még egy kis lilát én is el tudnék viselni az biztos! :)

dyna írta...

nem vagyok egy opista, de ez tetszik! :D

Thündérke írta...

Nagyon szép ez a szín *-* én szeretem a szürkét,de ritkán festem ilyenre a körmeimet :(

Unknown írta...

Gyönyörű! :)

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger