2012. június 21., csütörtök

I love sandals! - haul

A múlt hétvégét félig otthon töltöttem vidéken és hosszú idő után így sikerült végre eljutnom a közeli városban lévő piacra is. Legalább 5 éve nem voltam már, szuper volt egy kicsit nosztalgiázni. A szokásos piaci portékák mellett természetesen voltak egyéb árusok is: ruhák, táskák és persze cipők tömkelege jött velem szembe. Bevallom már elég régen vettem bármit is piacokon, mert például egy H&M-es leárazáson is tudok venni ruhákat pár ezerért, nem feltétlen kell már ehhez piacra menni hogy olcsón vásároljunk. És ez igaz még pár másik ruhaüzletre is, hogy az akciós áraik verik a piacon/kínaiban menő árakat (erről jut eszembe...a kínaiba is be kellett volna nézni, ott sem voltam már vagy 5 éve...). Szóval az árak, a normálisabb felsők 2-3000 forint körül voltak, ami alatt azt értem mondjuk hogy egy jobb anyagból készült pántos, mintás trikó. Ezek valahogy nem hoztak lázba. DE!
A cipők már annál inkább! Az egyik helyen annyi cipő volt kirakva hogy kitehették volna a táblát "cipőmennyország". A tömeg óriási volt, már majdnem akkora mint a választék, a magassarkútól elkezdve a sarukon át a sportcipőkig minden volt ott, a szivárvány szinte minden színében. Természetesen ezt meg kellett néznem közelebbről is, amikor pedig kiderült hogy minden pár cipő 1300 forintba kerül, akkor egészen közelről is megnéztem őket. Ami pedig külön öröm volt, hogy sok modellből volt 36-os sőt akár még 35-ös méret is!
Végül 3 párat választottam hosszas próbálgatás után, két telitalpút és egy magassarkút. Mind a három 36-os méret, de a barna és a narancs kicsit keskenyebb fazon, így remélem egy picit majd tágulni fognak használat után.
Ez a kedvencem a három közül, narancssárga, de nem az a rikító fajta és arany szegély van a pántjain. Talpa és sarka parafa, mindkettő jó vastag így nagyon kényelmes és biztonságos benne a járás is. Egyébként ez a legmagasabb a három közül, a sarka 14 centiméter. A színe az első képen teljesen olyan mint élőben, itt ezen olyan kis fakó... már rossz szögben sütött be a nap szerintem.
Ő a legkényelmesebb a három közül, csak 11 centis a sarkánál a magassága és a dőlésszöge is kellemes :) Nagyon tetszik benne hogy a csíkozása kicsit mintha tengerészcsíkos lenne, illetve a pántokon és a talprészen lévő fonott szövet anyag is olyan jól néz ki! Ennek köszönhetően lehet hogy drapp szoknyához is fel tudom majd venni.
Az utolsó is egy egybetalpú, barna szegecses változatban. A sarkánál 12 centi magas és szegecses is, mégis felvéve nagyon csinos kis darab. Talán a színe miatt, ami szintén az első képen az igazi, tejeskávé színű. Egy kicsit sajnálom hogy a talpa nem igazi háncs, hanem műanyag, de ennyi pénzért nem várok csodákat.

Ha hordanék sarukat, akkor elhoztam volna egy citromsárga, lakk darabot is és egy gyöngyökkel díszített türkizkéket is, valamint egy barbipink magassarkú is nagyon bejött, de azért visszafogtam magam és háromra redukáltam az áldozatok számát :) Úgy gondolom ennyi pénzt simán megértek, főleg ha azt nézem hogy már egy jó ideje keresek szandált de nem találok olyat, amilyent szeretnék, vagy ha van is akkor nagy rám a 36-os. Azért egy igazán csinos, kis fekete szandit továbbra is keresek, de az idei nyár divatcipőit így letudtam, ilyen darabokért egyébként sajnáltam volna kiadni üzletben 5-6000 forintot.

Szeretitek az egybetalpú szandikat?

16 megjegyzés:

Nóra írta...

hát hihetetlen jó áron voltak,nagyon szépek! :)

Viktória írta...

Nagyon csinosak, tetszik mind a három, de főleg a legelső! :)

PAncsi írta...

Nekem a barna tetszik a legjobban!
Hihetetlen jó áruk volt, én lehet nem tudtam volna megállni 3 db-nál :-))

Marcsi Kincsesládikája írta...

Aztamindenit, nagyon csinosak :)

Andi írta...

Azta mennyire jók :O Cipőmennyország *.*

Leely írta...

Gyönyörűszépek! Hol van ez a csodapiac? :)

Anett írta...

Köszi lányok! Jó látni hogy egy ilyen lehetőségnek más sem tudna ellen állni és nem csak én vagyok ilyen gyenge :)

Anett írta...

Leely: Ráckevén van :)

Thündérke írta...

Úristen:$ annyira jól néznek ki *-*

E73 bioarcapolas blog írta...

Jól néznek ki és ennyiért tényleg nem lehetett otthagyni :)
Nem vagy gyenge csak nő;)

Robin írta...

Már az Instagramom is nagyon tetszettek a szerzeményeid. :) Átérzem a problémád a 36-os cipőkkel, a környezetemben ketten is panaszkodnak, hogy milyen nehéz kisméretű cipőket találni.

beautiful.lie írta...

A méretprobléma számomra is ismerős...
Egyébként (ha valakit érdekel:), szombatonként a Bosnyák téri piacon (nem a fedett részén), is van ilyen "1300 ft minden pár cipő". Kis méret elvétve, de akad (mondjuk a 35-ös is leesett a lábamról:(), viszont 37-től felfele lehet találni jó darabokat.

Anett írta...

beautiful.lie: Köszi az infót! Pont azon gondolkodtam hogy megkérdezhettem volna tőlük hogy Pesten szoktak-e valahol árulni :)

Monic írta...

Most irigyellek, ennyi pénzért ilyen klassz kis cipőket! Nem tudom, én meg tudtam volna-e állni 3 párnál. :) Mindegyik tetszik, nem tudnék választani kedvencet.

Ejwi írta...

Gyönyörűek! Rettenetesen imádom a cipőket, és mind nagyon szép!
Az olcsó cipő maga a cipőmenyország! :)

http://ejwii.blogspot.hu/2012/10/buszkesegeim-cipoim.html

Itt megtudod nézni az én kedvenceimet is, ha érdekelnek! :)

Ejwi írta...

Ja és a lényeg... én sem bírtam volna megállni 3 párnál! :)
Most nemrég, októberben szerintem az Invázióban minden cipő 1000 és 500 Ft között mozgok, vettem is 4-et, de csak azért 4-et, mert anya a 30. pár cipőm után azt mondta, jólenne, ha leállnék :D

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger