2015. január 12., hétfő

My golden beauty treasures

Még a karácsonyi időszakban jött rám az "érzés" hogy olyan jó arany színű sminkcuccokkal dolgozni, valahogy olyan ünnepi a hatásuk. Így szépen elől is maradtak a sminkes polcomon és a végén egy csillogó arany csoportosulás nézett rám  mikor elkezdtem magam kifesteni. Így persze hogy csak értük nyúltam!
A sminkem egyébként nem volt semmi extra, nem is készítettem róla képet, inkább csak a "hangulatot" és azt a furcsa érzést akartam megörökíteni, hogy lám-lám karácsony idején még a sminktermékekben is a csillogást keresem :) Egyébként magukat a termékeket félig tisztán csak kinézet alapján vettem kézbe, ugyanis a L'Oreal Lumi magique korrektor nem éppen arra való amire én szántam. Ahogy mondtam is egy előző videóban én a tág pórusaim szeretem elfedni korrektorral, ez pedig a szem alatti karikákra, az ottani rész világosítására lett kitalálva (szerintem). Nem túl nagy a fedése és fényes végeredményt ad, olyasmi mint egy folyékony highlighter. No mindegy, azért használgatom, dobok rá egy kis púdert úgy azért fel lehet javítani.
Az Astor Big & Beautyful boom (teszt a blogon ITT) spirálja nem lett a kedvencem már az elején sem, mert valahogy több dúsítást vártam tőle. A keféje rendben van, a festék rendben van, a végeredmény mégis olyan hétköznapi - mindazonáltal szerethető, ha valaki megelégszik vele.

A Lady Million illat nagyon régóta kedvenc nálam, már 2013-ban is az éves kedvenceim közt volt, vigyázok is erre a miniparfümre hogy el ne fogyjon! Mert akkor kénytelen leszek pótolni, nem hinném hogy nélküle kibírnám, pont annyira édes és tömény amennyire én szeretem! Ez pedig még a karácsonyi kaja (süti) dömping idején is jólesett az orromnak és a lelkemnek is.
Az Avon Luxe ajakrúzsa (teszt róla ITT) a Runway Plum árnyalatban van meg nekem és továbbra is az egyik nagy kedvencem rúzsok terén. Mind a színét mind a hatását tekintve az egyik legjobb darab a készletemben (ha nem A legjobb). Sajnos az év folyamán kicsit elhanyagoltam és helyette az egyik "testvérét" a szájfényt használtam inkább, de az ünnepi időszakban újra előkerült és jött is velem a rokonokhoz is!
Az Estée Lauder sminkpaletta talán a kollekcióm legünnepibb darabja, nagyon kifinomult és nőies, teli finom árnyalatokkal. Ezzel a palettával ugyan csak nappali sminket lehet készíteni de talán nem is baj, pont ettől olyan lágy az összhatása szerintem. Amúgy sem akartam magam túlfesteni a karácsonyi családi eseményekre, meg arra a pár alkalomra amikor kiléptem itthonról az elmúlt időszakban.... Kivéve a céges partit, az volt az utolsó olyan esemény amire úgy "igazából kikentem" magam :) de erről majd egy másik posztban lesz szó!

Ti is kedvelitek az arany borítású termékeket?Vagy csak karácsonykor jön elő nálatok is?


Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger