2014. december 15., hétfő

Rendhagyó teszt | Honor6 mobiltelefon



Sosem használtam még úgy technikai kütyüt hogy arról szélesebb körben véleményt is alkossak, kicsit féltem tőle, nem vagyok ugyanis ennyire technikai ember. Így mikor lehetőséget kaptam hogy teszteljem a Magyarországon nemrég megjelent Honor6 telefont, úgy voltam vele hogy inkább csak a "felhasználói élményt" fogom átadni, vagyis hogy hogyan és mire használtam ez alatt a hét alatt a telefont, mi volt ami tetszett benne és mi nem. Akit érdekel a kemény technikai rész is, majd a poszt végén belinkelek pár hozzáértő tesztet :)
Először is rólam tudni kell hogy imádom az okostelefonokat. Mikor megjelentek már akkor szerettem volna rögtön egyet de persze a borsos ára visszatartott. És el is érkeztünk rögtön egy kritikus ámde fontos tulajdonságához ennek a telefonnak ami az ára.

Mennyi az annyi?
Jobb ha gyorsan túl vagyunk rajta, 105 ezer forintba kerül és az eDigital-nal lehet megrendelni csak, fekete és fehér színben kapható. Én fekete párti vagyok, a tesztelésre kapott telefon fehér volt és nem győzött meg, maradok fekete párti de nyilván ez ízlés kérdése. A borítása műanyagból van és eléggé érződik rajta, mind tapintásra mind pedig látványra. Az ujjlenyomatokat kevésbé gyűjti, vagy csak a fehéren nem látszik annyira? Ha lapozunk a következő képre ott látható talán valamennyire.
Összehasonlítva más telefonokkal tehát külsőleg ő szerintem a legműanyagabb, balról egy Samsung S4 mini, sötétszürke enyhén mintás hátlappal, aztán egy Iphone5 acélszürke fém hátlappal és a honor6 fehér műanyaggal. Nekem személy szerint az Iphone kinézete a kedvencem, ettől függetlenül Android párti vagyok - azt hiszem ezt az elején kellett volna említenem. Ezen a képen az is jól látszik hogy a honor6 a "legkockább" a három közül, neki van a legkevésbé lekerekített sarka.
 Ha a következő képet nézzük jól látszik szerintem - bár nem hoztam számokat, csak az érzéseimre hagyatkozom - hogy vastagságra nem lehet panasz, ugyanis ez egy vékony készülék. Legfölül ugyan látszik hogy a Samsung ugyan kissé ívelt - amit imádok - de ehhez vastag is cserébe, az Iphone átlagos és teljesen egyenes, míg a honor6 a legvékonyabb. És persze ezen a képen is viszonyíthatunk méreteket...amivel el is érkeztünk a következő fontos kérdéshez, mennyire tepsi ez a készülék?

Nem túl nagy egy női kézbe?
Nos először valóban nagyon furcsa volt, két kezes műveletnek éreztem vele még a sima internetes böngészést is. De nagyon könnyen hozzá lehet szokni a méretéhez, főleg hogy nagy (és jó és szép, stb) kijelzőn egész más érzés még a netezés is. Nem beszélve a Youtube videókról, ahh! Azt gondolom nem kell mondanom hogy a párom hogy rákattant, mennyire jó ezen nézni a meccseket... Nekem tehát nem volt vele problémám, a végén már simán egy kézzel is kezelhető volt, mindenhová odaért az ujjam ahol tapizni kellett a kijelzőt. És igen, letöltöttem rá természetesen egy élő háttérképet karácsonyi kiadásban, hagy fogyassza az aksit! Ezzel elérkeztünk az egyik legeslegjobb tulajdonságához a telefonnak, az üzemidő!

Meddig bírja egy töltéssel?
Persze benne volt a leírásban hogy ilyenolyan aksival extra hosszú üzemidőt lehet elérni, és igen, igen ez tényleg nem merül azonnal! Összehasonlításképp, én az S4 minit minden nap töltöm, egész napos használattal (bekapcsolt állapot, néhány hívás, sms, sok YT videó, játék, Instagram, fényképezés, stb) bizony minden egyes nap kell tölteni, sőt ha a párom ráveti magát a szókereső játékra akkor még nap végén sem árt. Ezzel szemben a honor6-ot a harmadik napon töltöttem először, elképesztő tényleg. Addig azt se tudtam küldtek-e hozzá töltőt. Nem mondom azért az élő háttérkép kicsit faragott ebből - de szólt is a telefon hogy ez az alkalmazás energiát pazarol, zárjam le :) na de azért kilőni egy karácsonyos cuccot, neeeem :)
Egyébként az éppen futó alkalmazások ugyan úgy egy mozdulattal előcsalhatók, azzal a különbséggel hogy itt fönt kiírja a készülék hogy mennyi memóriát fogyasztanak és bezárás után mennyi memóriát sikerült felszabadítani (kép alsó része). Ez azért hasznos mert a kedves felhasználó ugye nem minden nap kapcsolja ki a telefonját, így a napok során elindított alkalmazások mind ott futnak szépen a háttérben, ezzel fogyasztva a memóriát. Amiből egyébként van bőven, de akkoris.
 A gyorsmenübe sok minden került, külön a vezérlő ikonok és külön fülön az értesítések . A vezérlő ikonok közt vannak érdekes dolgok is, pl a zseblámpa ami nekem egyik kedvencem volt amúgy pedig végtelenül egyszerű találmány.

 A telefon egyéb jóságai

  • nagyon gyors, ki/bekapcsolásnál is, alkalmazások futtatásában is,
  • sokkal hamarabb csatlakozik wifi hálózathoz (és LTE is) mint a jelenlegi telefonom, pillanatok alatt már élő is az internetes kapcsolat,
  • csodás képeket készít, tényleg két ilyen kamerával öröm az Instagram világába belépni,
  • a kijelzője méretben és minőségben is Youtube videókra termett, bevallom megnéztem az egyik saját videómat is rajta :P
  • óriási belső memóriája van, képek, videók, zenék bőven férnek rá. Én egyébként most takarítottam a saját készülékemen mert már megtelt....kb 5 GB azt hiszem az enyém,
  • sim kártya és memória kártya a telefon oldalán helyezhetők be, végre nem kell feszegetni a hátlapot, úgy utálom - egy kártyafüggetlen telefon esetén ez külön öröm, lehet cserélgetni a kártyákat
Hát ennyi lett volna ez a rendhagyó tesz, de van még egy jó hírem így a végére, Ti is nyerhettek egy ilyen készüléket - karácsonyra milyen jó is lenne - ha az alábbi linkre kattintotok:


És akkor jöjjenek a technikai tesztek a nálam sokkal hozzáértőbbektől:





Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

3 megjegyzés:

Queen of my mistakes írta...

Az ára elég borsos, viszont ehhez képest ahogy nézem minden extrát tud, amit kell. :) Én egy Nokia Lumia 635-öt nyúzok október óta, számomra tökéletes telefon, egyedül annyi, hogy a kamerája lehetne mérföldekkel jobb, beépített vakuval és a többivel, de ehhez képest nem panaszkodom.

Kamilla írta...

Én imádom a hatalmas és szögletes telefonokat, annak ellenére, hogy akkora a kezem, mint egy hatéves kisgyereké...:D Teljesen jól elvagyok mondjuk a HTC-mmel, nagyon szeretem, bár a kamerája botrányos, de Instagramra jó, a többire meg ott a fényképezőgép :D

Anett írta...

Mea: hát igen, sajnos minden technikai kütyünél az van ha már egy picit jobb és szebb a társainál akkor már jóval drágább. Ezt a mosógépeknél tapasztaltam legutoljára.... Mindegy, az tény viszont hogy ezerszer jobb képeket csinál még szürkületben is mint az én telóm, pedig azért az sem egy régi és rossz darab, de ennyit jelent a technikai fejlődés.

kamiii: én is szeretem őket, sajnos.... komolyan mondom legszívesebben minden nap a hangulatomnak megfelelő telefont vinném magammal, hol kicsi és fehér hol nagy és ezüstös böhöm darab. Azt hiszem néha hogy függő vagyok :)

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger