2013. október 14., hétfő

Glamour napok és egyéb gondolatok

Vegyes érzelmekkel viszonylag gyorsan letudtam a Glamour napokat, és csodálatos módon a sminkvásárlást sem vittem túlzásba. A képeket még azon nyomban este készítettem hogy utána egyből mehessenek a mosásba és hétfőn már vasalva várják hogy vajon melyiküket választom :)
Az első amit kiszúrhattok a képen (nem, nem a világító korong...) az a két darab H&M-es zacsi. Az úgy volt hogy csütörtökön beugrottam a Duna Plázába terepszemlére a H&M-be mert túl nagy az üzlet ahhoz hogy ott a tömegben végigjárjam és így már csak célirányosan azokhoz a ruhadarabokhoz kellett mennem amit előre kinéztem. Szóval szerettem volna szoknyát, nacit és blúzokat meg blézert és ékszert, vagyis mindent. Az nagyon hamar realizálódott bennem hogy tulajdonképpen egyikre sincs szükségem. Most mit szépítsük, elhatároztam hogy lájtos gardróbfrissítés lesz csak idén, ez fér a keretbe. 

Akkor csütörtöknél jártunk...bementem körülnéztem és szomorúan tapasztaltam hogy ami picit is tetszik blúz az kb. 7000 Ft-nál kezdődik, amit kicsit azért soknak tartok, legalább is nem láttam rajta semmi extrát ami nekem megérne ennyi pénzt. Egy szoknyát találtam az akciós cuccok közt, azt el is hoztam, akciós ruhákra amúgy sem érvényes a kupon viszont a szoknya tökéletes! Nagyon örültem neki. A blúz kérdés viszont nem hagyott nyugodni, egy-két új darab úúúgy simogatná a lelkem....Eszembe jutott hogy a Duna Plázában van darabáras Háda, hát hajrá, felmentem megnézni ott mennyi az annyi. Hát azt a kánaánt ami ott volt, szerintem kb. 20 db blúzt szedtem össze próbálni, mind 1300 Ft és 1700 Ft közötti árban voltak. Használt ruháért nem kis pénz mondjuk (mégsem 7000 Ft), de csak azért hogy legyen egy-két új ruhadarabom ... hmm legyen. A blúzok nem voltak lyukasak, kinyúltak vagy foltosak, megvoltak a gombjaik, amit a H&M-ben nem minden blúz esetén lehetett elmondani, szegények elég viharvertek tudnak lenni néha. Végül két blúzt hoztam haza, mindkettő 1450 Ft volt, az egyik egy párducmintás (?) kissé feszülős típus, míg a másik lazább, fekete alapon fehér és barack színű madarakkal. Annyira cuki!

 Párducmintás blúz - Háda 1450 Ft
 Madárkás blúz - Háda 1450 Ft
Fekete ceruzaszoknya  -H&M 3000 Ft

Pénteken aztán a Westend felé vettem az irányt munka után, háromnegyed 6-ra értem oda, nem is volt akkora tömeg (már?) pedig felkészültem rá. A "szokásos" üzletekbe mentem be:
  • C&A: ezer éve nem voltam, de tényleg már több hónapja és hát most sem kellett volna. Szerintem nagyon lecsökkent a színvonala, alig volt bent kb tíz ember. Semmit nem találtam, ékszereken gondolkodtam ugyan, de az ebay-en töredék áron is meg lehet venni. Egyébként volt arany színben ILYEN halpikkelyes karperec, azt hiszem 2500 Ft-ért. Én kb 3 dollárért vettem ebay-en.
  • Camaieu: nagyon szuper dolgok voltak, de sajnos itt leginkább a blúzok tetszettek, azt viszont már nem akartam venni. Örültem volna egy csini, meleg kötött pulcsinak is, de amit kinéztem az picit szúrt, bár lehet ha rendes "ujjas" felső lett volna alatta akkor nem is éreztem volna. Ugyanis egy spagettipántos trikóra próbáltam. 
  • Orsay: egy kabát tetszett csak, de nem volt a méretemben. Sajnos itt is sok szakadt cuccal találkoztam, pedig régebben nem volt jellemző a vásárlóközönségre hogy ilyen pusztítást végezzen.
  • H&M: aludtam egyet a dolgokra és végül egy blézer mellett döntöttem. Szerencsére nem fekete :) hanem sötétkék és kissé olyan "barokkos" beütése van az ezüstös szövésével. Szuper karcsúsított, álló galléros. Normál ára 9990 Ft volt, de ebben van anyag legalább, van tartása és tökéletes a szabása. Farmerból csak furakéket és koptatottat próbáltam de nem voltak az igaziak.
 Kék mintás blézer - H&M 9900 Ft helyett 7992 Ft

Mivel nadrágom még mindig nem volt, különösképp farmerom így hirtelen ötlettől vezérelve bementem a Mango-ba. Találtam is két szuper nacit, mindkettő tökéletes derékban és még a hosszából sem kell levágni, ez hihetetlen! Ilyen még sosem fordult elő szerintem. Egyébként teljesen egyszerű gatyók, joker termékek, bármihez fel tudom majd venni őket.

 Fekete nadrág - Mango 5995 Ft helyett 4796 Ft
Sötétkék farmer - Mango 7995 Ft helyett 6396 Ft

Ennyi volt a ruha zsákmány, a drogériát még péntek reggel útba ejtettem és egy Max Factor CC krémmel és egy Maybelline Color Tattoo-val gyarapítottam a készletem. Láv mindkettő!

Nálatok hogy teltek a Glamour napok? Miket vettetek?

Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

3 megjegyzés:

Njoythestyle írta...

Pomegranate tesók lettünk! :) Ahol láttam egyébként a blogokon, ezt az árnyalatot hozták el a Csajok :D Mikor érkezik vele smink? :)
Ruhákra 0 darab kupont tudtam felhasználni, H&M-ben és Promodban jártam mindössze, az 50-es kuponokat ellőttem a DM-ben és ennyi volt nálam a Glamour-napok, holnap v. holnapután szerintem érkezik is belőle 1 karcsú posztocska :)
Pusza: Reni

PAncsi írta...

Én úgy készültem, hogy az Orsay-ben elköltök egy csomó pénzt, mert általában nagyon tetszenek az ottani ruhák, erre semmit nem tudtam ott venni...
A Camaieu-ban egy vékony garbó tetszett volna nagyon, de gondolom mindenki másnak is, mert már csak óriás méret volt belőle :-(
Ruhát így keveset vettem, viszont annál több fehérneműt.
Ezt a Color Tattoot én is megvettem :-D
A párduc mintás felsőd nagyon tetszik, én is úgy szeretnék ilyen ügyesen turizni, de nem túl szerencsés a kezem ...

Anett írta...

Reni: szerintem jó sok "tesónk" lett a hétvégén! :) A Promod-ba is be kellett volna néznem, csak már nem volt erőm, valamiért amúgy is elég ritkán nézek be, pedig jó ruháik vannak.

PAncsi: én is így voltam az Orsay-el, régen egy csomó dologért odáig voltam az üzletben, most meg egy árva kabátot próbáltam csak fel, egyszerűen semmi nem tetszett. Én fehérneműt majd lehet Joy napokon veszek, most nem fért bele a keretbe, nem akartam sokat költeni...
Egyébként ilyen felsőkért lehet ezentúl a Hádába megyek, a Camaieu-ben tetszett pl egy háromnegyedes ujjú póló szerűség, semmi minta vagy extra nem volt rajta és 5000 Ft körül volt. Kicsit sokalltam érte pedig jól állt...otthagytam azt is.No de novemberben jön a szülinapom, lehet majd kirúgok a hámból :)

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger