2012. június 1., péntek

Májusi kedvencek!

A május is hozott néhány új terméket az életembe, de azért legtöbbet még mindig az állandó, jól bevált cuccokat használtam. Ez alól csak az új Syoss samponom a kivétel amivel ugyan nem vagyok maradéktalanul elégedett, de azzal a pici hibájával együtt is nagyon szeretem, ezért rá úgy tekintek mint "állandó-jól bevált" törzsvendégre.
Amiket pedig a legtöbbet használtam a hónapban:
Elbújtak hűsölni a kis cukorfalatok

Töretlen a vonzódásom a rúzsok iránt, ebben a hónapban leginkább egy rózsaszínes és egy kissé lilás árnyalatú rúzs volt a kedvencem. Mindkét árnyalat remek hétköznapi, csinos kis szín, bármilyen szemsminkhez passzolnak szerintem.
Minden nap használom a körmeimre az Aromax körömápoló olaját és még mindig nagyon szeretem. Itt írtam már róla, és a poszt után teljesen le is vágtam a körmeim, ehhez képest az utolsó NOTD bejegyzésben már látszik, hogy sikerült kicsit megnőniük.
Amikor az időjárás engedte, egyből előkaptam a Catrice eye souflé-ját de nem rendeltetésszerű használatra, hanem highlighterként. Nagyon jó az állaga ezért könnyű eldolgozni az arccsonton és szemöldök alatt is.
A Catrice pirosító ecsete pedig azért került ide, mert meglepően jól használható attól függetlenül hogy lehetne tömöttebb is.

A kedvenc bejegyzések pedig ezek voltak a blogon:

Mik voltak a ti májusi kedvenceitek?

1 megjegyzés:

PAncsi írta...

Az én kedvenceim többek között az Essence make up to match alapozó, az Avon barnító gyöngyök és az új 88-as palettám :-)
Én is megvettem az új Syoss sampont, de eddig nem vagyok tőle elragadtatva ...

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger