2012. június 28., csütörtök

Az új kis rendszerezőm

Annyira édes dolgot találtam múlt héten a KIK-ben, eddig még ennyire picike fiókos rendszerezőt sehol sem láttam. El kellett hoznom, ha másért nem is hát azért mert legalább majd ebben tudom tárolni az épp aktuálisan legtöbbet használt sminkcuccaim.
Sokat gondolkodtam rajta hogy mik is legyenek benne, végül azok a termékek kerültek ide amiket tényleg mostanában rendszeresen használok vagy azért mert tesztelés alatt állnak vagy mert régóta a kedvenceim közé tartoznak. Így berendezve legalább a mérete is jobban viszonyítható, mégiscsak fontos szempont azért hogy mi fér el benne.

A legfelső kis fiókban kaptak helyet a mini BB krémek (ma késő délutánra lesz poszt róluk is), másodikban a három kedvenc rúzsom és az ajakápolóm, a következő fiókban a kedvenc szájfényeim kaptak helyet míg végül az utolsó fakkot a krémes szemhéjpúderek töltötték meg.

Piros, sárga és zöld színekben volt még ezen kívül, a mérete 13x9x14 cm és 430 Forintba került. Csak azt sajnálom hogy nem volt belőle több méretben!

Szeretitek a műanyag, fiókos tárolókat?

6 megjegyzés:

AA-dmin írta...

Oh, ez picit nagyobb méretben akár a tökéletes megoldás is lehetne. Jó volt azért végignézni a gyűjteményed 1 kis darabját, tetszenek a szájfények és talán ott a háttérben azok picit NYX pigmentek? Kíváncsi kacsa vagyok :-)

Névtelen írta...

Én is ilyet vettem múlt héten :) Szerintem nagyon jó, hogy ilyen picit is lehet kapni, mert nekem van pár olyan sminkcuccom, amiből kevés van, és ebbe tökéletesen elfér, így nem kel összevegyítenem egy nagy dobozba. :) Bár jó lenne, ha lenne egy közepes méret is, mert ez azért pici, a nagyobb, mint amit pl a tescoban is lehet(ett)kapni az pedig túl nagy...

Biu írta...

Nagyon cuki:3 Nekem szerintem ettől egyel nagyobb méretben van, és én a kreatív cuccokat tárolom benne (gyöngyök, szalagok, szerelőkarikák, stb). De elfogadnék belőle egy ilyen naaaagy sokrekeszes tárolót :D. A szájfények közül a legbaloldalibb az milyen márka? Nagyon szép a színe :)

PAncsi írta...

Dejóó!
Én a körömlakkjaimnak szeretnék valami hasonlót, de nálunk nincs KIK
Viszont ha van ilyesmi a Tescoban is, akkor körülnézek ott

Anett írta...

Calo(z): igen, azok ott az édes kis pigmentek :) nem akartam hogy látszódjon a háttérben a nagy "kipakolás" de tényleg mindent belepróbáltam, mi/hogy férne bele :)

Divatbolond: szuper! Akkor Te tényleg átérzed az örömem :) Nekem is jól jönne egy közepes méretű is.

Biu: egy extra nagyot is elfogadnék én is bár még nem lenne tele de azért nem utasítanám vissza :) A szájfény márkája Nicole by Opi, itt megnézheted milyen színű: http://beautycrumbs.blogspot.hu/2011/11/ajandekot-kaptam.html

PAncsi: jaj ne is mondd a lakkokat....azoknak is kell vennem egy új tárolót mert úgy vannak már mint a "heringek" :)

Thündérke írta...

Cuki kis tároló:) nekem egy rózsaszín volt, csak kevés volt... többet kellett volna vennem belőle :( . Egyedül pedig nem illett bele a képbe ... :(

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger