2012. május 21., hétfő

W7 77-es paletta teszt

Most egy elég régi darabról fogok írni egy keveset, amit már láthattatok is számos napi sminkben itt nálam. A téma aktualitását az adja, hogy a Tesminked webáruház forgalmazza ezt a palettát - nem tudom mi óta - így aki fontolgatja a megvásárlását annak jól jöhet róla egy kis leírás, mert a shopban semmi nincs a 2 képen kívül.
Nem tudom mostanában mennyire népszerűek ezek a nagyobb fajta, sok színt tartalmazó paletták én anno imádtam őket. Akkoriban kezdtem el beauty blogokat is olvasgatni, csodálattal néztem hogy a szivárvány minden színét tartalmazó palettákat hogyan forgatják a lányok a videókban, és milyen szép sminkeket készítenek vele. Aztán kaptam ajándékba ezt a W7 -es palettát és teljes volt az öröm!
 Azért az idő vasfoga meglátszik rajta
Még az összetevőlista is megvan
A paletta már bő egy éve megvan nekem, láthatjátok hogy eléggé megkarcolódott alul és felül is, mondjuk ez nagyban függ attól is hogy ki hogy tárolja a palettáit. Én egymáson, és ez látszik is rajta. Kisebb esést simán kibírt, (kézből asztalra) nem repedt meg a műanyag tok és a festékek sem törtek el. Ugyan már elmúlt egy éves de állagában, teljesítményében és illatra is ugyan olyan mint a kezdetekkor.
11 színnel kevesebb van benne mint a híres Coastal Scents palettákban de azért így is van választék bőven. A felhozatalt három nagy részre osztanám: barnásak, kékesek és végül a zöldesek. Ezeken belül van néhány rózsaszín, lila és türkiz szín is, szóval egyáltalán nem olyan unalmas ez az összeállítás.
Lilás - barnás
Amit kicsit hiányolok belőle az az igazán fekete szín, e helyett egy nagyon sötét szürkét kapunk csak, viszont van benne fehér is ami egészen használható minőségű.
 Zöldes - szürkés kínálat
Funkcióját tekintve inkább mindennapi palettának mondanám, a színek többsége tökéletesen alkalmas nappali smink elkészítésére bár extrém sminket is össze lehet dobni vele (kivizöld + égszínkék) és természetesen füstös sminket is akár lilával, zölddel kombinálva. Készítettem néhány swatchot is hogy lássátok mit tud, felül alap nélkül, alul NYX szemhéjbázison vannak a színek. Egy húzással készült minden minta, nem kellett építgetni a végeredményért.
 Kedvenc kékem és zöldem, azért a fehér se rossz

A kedvenc barnám és highlight színem - aminek már az aljára is értem

Összefoglalva...
  • 77 megfelelően pigmentált szín, csillámmentes változatban, főként nappali sminkhez illő színekben: a barna, kék és zöld különféle árnyalataiban, néhány szürkével, lilával és kiemelő színnel megtoldva.
  • Minden szín szaténfényű, nincs benne matt. Még a fehérnek is van egy kis fénye, nem tudom mennyire látszik a mintán, de van neki.
  • A festékek állaga eltérő van bennük néhány keményebb is, pl: a mintán látható második kék, de inkább a lágyabb kategóriába tartoznak és kicsit porzanak is.
  • Szemhéjalap kell alájuk,  a tartósság és a porzás miatt is. 
  • Én szárazon és nedvesen is szoktam őket használni, bár nincs ráírva de nedvesen is szuperül működnek.
  • A csomagolás belsejében van egy vékonyka tükör, bevallom még sosem használtam, de vészhelyzet esetén több a semminél valamint jár még hozzá két applikátor is, amit szintén nem használok, így eltettem.
Remélem tudtam kicsit segíteni azoknak akik gondolkodnak a megvásárlásán, én teljesen elégedett vagyok vele, olyannyira hogy azóta nem is rendeltem meg semelyik CS palettát.

Nektek van ilyen nagyobb palettátok vagy jobban szeretitek a pici, pár színt tartalmazó palettákat?

5 megjegyzés:

PAncsi írta...

Szép színei vannak! Én most a 88-as metál palettát várom, remélem napokon belül meghozza a postás az E-bayről rendelt palettám.
Amióta elkezdtem blogokat olvasni, én csak palettát vettem: kisebbtől (4es) a nagyobbacskáig (28as)

Rami írta...

klassz,hogy sok kék van benne, de én tuti nem használnám ki.

Anett írta...

PAncsi: majd lesem róla ám a tesztet! :)

Rami: én sem használok ki minden színt, de ez nem csak erre a palettámra igaz :)

Thündérke írta...

Jól néz ki:$ de én se használnám ki magamat ismerve ... :(

Monic írta...

Két 88-as palettám van, CS hasonmás e-bayről, szerintem ugyanaz, csak nincs rajta a CS logó. A Mirage és az Original van a birtokomban, szeretem mindkettőt. Néha elkap egy kattanás, és akkor napokig csak ezeket használom. Nálam is karcolódnak, mert egymáson vannak tárolva.

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger