2019. július 8., hétfő

Leszokni a pelusról v2.0



Amikor a második gyermek megszületik, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy vele minden könnyebb lesz. Persze, csak ha az elsővel voltak nehézségek! Aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy elsőre is minden flottul ment a gyerek körül (szoptatás, átaludt éjszakák, hozzátáplálás és persze a szobatisztaság...) annak persze minden gyerekjátéknak tűnhet, na nálunk nem így volt, másodikra mégis elbíztam magam, már ami a szobatisztaságot illeti.


Az első leszokós sztorinkat ITT olvashatjátok!

Abban a hitben éltem tehát, hogy a második gyermeknél a szobatisztaság már tényleg gyerekjáték lesz! Hiszen én már átmentem egy ilyen leszoktatós folyamaton, van tapasztalatom a bevezetésben és itt egy nagytesó is, akitől olyan sok mindent lehet tanulni. Ebben a hitben éltem egészen tavaszig kb, addig ugyanis nagyon úgy tűnt, sínen vagyunk. Vagyis bilin. De akkor jött egy olyan szintű visszaesés, hogy huh.... még most is nyögjük talán.

Történt ugyanis, hogy Fanni két éves korára (márciusi születésű) már majdnem szobatiszta volt. A nagydolognál mindig szólt, szerette a bilit, az esti pelus száraz volt, és már a pisilésnél is egyre többször értünk be időben a fürdőbe. Aztán egyszercsak vége szakadt a sikerszériának, és már ott tartunk, hogy ha belefeledkezik a játékba bizony egyáltalán nem szól semmiért. Amúgy is hullámzó a kedve ezen a téren, vagy szól vagy nem, de az tuti ha játék van akkor mindent elfelejt. Tudom, ez még nem égbe kiáltó probléma, hiszen még csak 2,5 éves, van még időnk gyakorolni, pusztán csak azért osztottam meg veletek, hogy lássátok, másnál is van visszaesés és másnak is nehéz ezt elfogadni.


Igazából talán nem is fogadtam ezt el. Próbálkozok időről-időre különböző taktikákhoz folyamodni és egy kis plusz motivációt adni neki a dologhoz. Van ugye a jól bevált "vegyünk csinos bugyikákat" dolog, amit én is alkalmaztam, mondhatni nulla sikerrel. Aztán volt még a pelus nélküli lét, amitől elzárkóztam az első gyermeknél, de most bevetettem, szintén nulla sikerrel. Aztán próbálkoztam különféle pelenkákkal, amik hát hogy is mondjam, nem a legkényelmesebbek...hátha a kellemetlen viselet majd elrettenti a pelusoktól. De rossz volt nézni ahogy szegény bőrét húzza-nyomja egy-egy ilyen "keményebb" pelenka, a szagokról meg a kipöttyösödött bőrről már ne is beszéljünk. Szóval ezt a dolgot is nulla sikerrel zártuk.  Így inkább arra jutottam, hogy jó minőségű, könnyen le és felhúzható pelenkával próbálkozunk, hogy neki is sikerüljön egyedül le- és felvenni amikor kell.




Jelenleg ezt a Pampers Premium Care bugyipelenkát használjuk, amit a Pampers VIP Club tesztelős projektjén ismertünk meg először. Ez egy bárki számára nyitott klub, nyugodtan regisztráljatok Ti is IDE kattintva, mert gyakran vannak ilyen tesztelős projektek (pont úgy működik mint a TRND).

Tényleg ez a legpuhább pelenka amit valaha próbáltunk, mint egy tollpihe, szinte simogatja a baba bőrét és tényleg nem hagy nyomot a bőrén sem, mert ugyan szuperül rásimul a gyermek testére, de egyáltalán nem szorítja. Nagyon jól szellőzik, nem kell tartani a meleg okozta kiütésektől és hát a nedvszívó képessége természetesen szuper (bár én az összes többi Pampers pelenkával is meg voltam eddig elégedve). Méretét tekintve az 5-ös talán egy picit nagyobb mint a sima Pampers Pants méret, de mivel rettentő rugalmas az anyaga, így nem okoz gondot, még a comb részen sem, sosem volt balesetünk vele. 

Jelenleg három fajta pelenkát használunk, a képen az első a sima ragasztószalagos Premium care, a középső a Premium care pants, a jobb szélső pedig a sima Pants pelenka van. A Premium Care pelenkákon van indikátor csík, ami jelzi, ha nedvesség érte a pelenkát. Nos, azt kell hogy mondjam, ez egy örökmozgó, állandóan rohanó gyereknél szerintem nem létszükséglet, mert mire utolérem és sikerül is rávennem a peluscserére, már tuti hogy tele van ... 


A három közül a "legvékonyabb" a sima Pants pelenka, a második ez az új, Premium Care Pants és a harmadik a sima ragasztószalagos. Ez utóbbit mi csak ritka alkalmakkor használjuk, például ha nem itthon vagyunk, és valami olyan helyen kell pelenkát cserélni, ahol nem tudom, vagy nem akarom leszedni a gyerekről a cipőt/ruhát, ez praktikusabb, mert csak rácsatolom a derekára és kész. Szóval ilyet mindig tartok itthon, és nektek is ezt javaslom, szerintem jól tud jönni!




Ti milyen pelenkát preferáltok a nyári időszakban?
Anett

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger