Azt hiszem mondhatom, hogy ezzel a regénnyel kicsit kiléptem az olvasási komfortzónámból. Mint tudjátok, én inkább az önfejlesztő, önismereti, motiváló olvasmányokat keresem és kedvelem, ehhez képest, ez a mű színtiszta érzelem. Ami megkülönbözteti a többi hasonló könyvtől, és ami felkeltette az én érdeklődésem is, az a főhős férfi, aki autista. Aki ismeri ezt betegséget, és esetleg közelebbről is megtapasztalta, annak nem kell bemutatni, hogy az autizmus és a szerelem nem épp kéz a kézben járó dolgok.
Szerencsére a könyv nem sokat foglalkozik az autizmussal, nem részletezi annak aspektusait, velejáróit, "tüneteit", a szereplők épp csak megemlítik néhányszor a könyv folyamán. Ha jól emlékszem háromszor kerül szóba, hogy a főhősünk - aki nem mellesleg egy sikeres, jóképű férfi - autista, először a férfi anyja említi, mikor a kiszemelt menyasszonyjelöltet próbálja becserkészni. Aztán a könyv közepe felé maga a férfi hozza fel, nagyon felületesen, épp csak az érintések hatásával összefüggésben, a könyv végén pedig a férfi testvére hozza fel mint mentséget, fivére furcsa viselkedéséért. Ez a felállás - mármint hogy nem sok szó esik az autizmusról - egyrészt nagyon zavaró volt számomra, hiszen sokkal jobban jelen van egy ilyen ember életében ez a tény, sokkal többször kerül előtérbe és mivel sokan nem tudnak róla szinte semmit, nem találkoztak vele és nem tapasztalták meg a saját bőrükön, a leírások nem igazán adnak mély bepillantást ennek a komolyságába. Másrészről viszont megnyugtató, hogy ilyen lazasággal is hozzá lehet állni ehhez a dologhoz, mint ahogy az író és rajta keresztül a szereplők is teszik, hogy nem minden második oldal arról szól, hogy szegény srácnak milyen nehéz autistaként az élet, és hogy nem próbálják mindenbe ezt az okot belemagyarázni.
Gondolok itt a motorbalesetben elhunyt legjobb barát történetére, ami meglehetősen mély nyomot hagyott a főhősünkben és lényegében az egész könyvön átível és jelen van. Én olvasóként végig arra gondoltam, pedig soha egy szóval nem írta a szerző és nem mondták a szereplők, hogy autistaként a gyászt feldolgozni valószínűleg nagyon nehéz vagy épp lehetetlen és egyrészt ez igaz is, de az alapproblémára csak a könyv végén derül fény, vagyis hogy a gondot az okozta, hogy saját magát hibáztatja a halálesetért (ő hívta át magához hogy ne unatkozzon). Ez egy annyira tipikus hozzáállás, amivel bárki tud azonosulni, bárki átérezheti, míg az autizmust nem igazán.
Maga a szerelmi történet viszonylag egyszerű, hallottunk már olyanról hogy anyuka kezébe veszi a fia sorsát és kerít neki nőt. Az hogy ez most egy más kultúrához is kapcsolódik, csak egy plusz színt visz a sztoriba, nekem mondjuk kicsit zavaró volt a sok "külföldi" nevet megjegyezni. A nő szegény, egyszerű sorsú, megesett múltú de nagyon bájos személyiség, aki jól tud idomulni és nagyon toleráns így anyuka nagyon ideális jelöltet választott a fia mellé. Így hogy már a végére értem a könyvnek és ha kihagynánk azokat az oldalakat, ahol az autizmusról van szó, akkor igazából annyi maradna a történetből hogy két ember különböző szeretetnyelvvel találkozik egymással, és hogyan tudják egymásra hangolni az érzelmeiket és a cselekedeteiket. Miről is van szó? A férfi "másságából" adódóan kénytelen konkrétan elmagyarázni a nőnek, hogy mi zavarja és mit szeret az érintésben, hogy miket érez iránta és egy kis külső segítséggel beazonosítja, hogy a féltés, a hiányérzet, a kizárólagosság érzése végül is a szerelem részei. Nekem nagyon tetszett, hogy ilyen különleges megközelítésben és ilyen részletességgel jelenik meg a könyvben a szerelem, ettől lesz annyira szerethető és izgalmas olvasmány.
Ti mit olvastatok utoljára?
Anett
*a könyvet az Álomgyár kiadó biztosította
.png)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése