2019. április 23., kedd

Variációk szaggatott farmerre - sportos, vagány, csinos


Sziasztok!



Végül csak megvettem azt a szaggatott farmert amit mutattam Nektek instagramon, annyian írtátok hogy kár volt otthagyni! Már csak azt kell kitalálnom hogy mivel viseljem, mi az amihez jól passzol, akár színben akár fazonban is. Színekben nálam a farmer a fehér párja, vagy a szürke még ami eszembe jut hozzá elsőre, így a meglévő cuccaimmal nem igazán volt kompatibilis. Egy-két fehér/szürke cucctól eltekintve minden ruhám vagy nagyon színes hozzá vagy fekete. A fazonokról meg ne is beszéljünk...




Pont jókor jött a Dresslily felajánlása, hogy választhatok pár ruhát tőlük, és egyből az jutott eszembe, most végre kísérletezhetek a stílusokkal is "büntetlenül", így három extrább darabra esett a választásom. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan állna nekem pár feltűnőbb darab, főleg egy már önmagában is feltűnő szaggatott farmerrel. Nem mondom hogy mindegyik illik is hozzá - mármint a farmerhoz - sőt, van ami annyira hozzám sem áll közel stílusban, de mindegyik volt már rajtam emberek között is, és egész jól éreztem bennük magam. Megnéztek maguknak az emberek az biztos!

Mindhárom ruha M-es méret, és úgy érzem tökéletes a méretezésük!


Ezt a csipkés hosszított pólót vártam leginkább, ebben volt a legnagyobb rizikó részemről. Egyrészt ha nem jó a méret akkor vagy nem jön fel rám vagy lóg mint egy függöny rajtam, másrészt, ha nagyon "bálnát" csinál belőlem akkor nem fogom hordani. Nos, az a helyzet hogy tökéletes lett, legalábbis szerintem. Ez ugye nem egy ruha, hiszen teljesen fel van sliccelve, webshopos képen is farmerrel viseli a hölgy, és a neve is T-shirt, vagyis póló. Ezért bátran alávettem a szaggatott farmert. Nekem tetszik a kettő együtt, bár hátul a zseb és elöl a gombolás azért eléggé meglátszik a ruhán, de engem nem zavar. Volt már rajtam sima fekete leggingssel is, az is tetszett, csak a fekete valahogy túl sötét nekem ehhez a szép szürke-fehér kombinációhoz. A ruha anyaga pamut szerű, puha és rugalmas anyag, nem szúr, és a csipke is a puha, horgolt fajta. A varrásai jók és méretében, anyagában is elégedett vagyok vele.



 A következő darab egy egyszerűbb fehér pulóver, amit a sportosabb, lazább napjaimhoz választottam. Tetszik a megkötős része elől, illetve hogy oldalt kereken szabott, így hosszabbnak tűnnek a lábaim benne. Az anyaga pamut szerű ennek is, de a bolyhos fajtából, ez is nyúlik és egy icipicit átlátszik, de nekem ennyi még belefér. 


Az ujjai talán picit lehetnének szűkebbek, viszont has és csípő tájékon tökéletes a mérete. A színét tekintve ez nem az a hófehér darab, hanem ilyen kissé sárgás, törtfehérnek mondanám. Szerintem egy jól kombinálható darabról van szó, kényelmes is, szóval nálam ez egy amolyan jolly joker felső lesz.



A harmadik darab egy extrább póló lett, ez egy igazi nyári darab, mert anyagát tekintve a selyemhez hasonlítanám. Nagyon vékony és ennek megfelelően át is látszik, így én vettem alá egy fehér trikót, és szerintem max nyáron a strandon vállalnám be önmagában fürdőruha fölé. Nagyon tetszik benne ez a fa mintázat az elején, ettől nem az az egyhangú fehér, amolyan van is minta rajta meg nincs is. 


 Az ujj hossza is előnyös nekem, mert eltakarja a vastag felkarom, hátul pedig a hosszított része elsőre kicsit fura hatást kelt, de nekem ez is bejön. Kár hogy az anyaga ilyen kis áttetsző, ezért levonok tőle egy virtuális pontot, de amúgy imádom!


Egymás mellé tettem a három szettet, kíváncsi vagyok a véleményetekre, szerintetek melyik áll a legjobban?





Ha megtetszett valamelyik ruha, akkor most van egy 20%-os kuponkódom, a rendelésnél írd be hogy DLBF20

Az újdonságokat pedig ezen a linken találod: https://www.dresslily.com/promotion/spring-is-in-the-air.html




1 megjegyzés:

Barbi Beauty and Lifestyle írta...

Az első! Az arcodon is az tükrőződik :)

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger