2019. október 21., hétfő

Így készülj fel a karácsonyi fotózásra! + OUTFIT tippek


Azt hiszem mondhatom, hogy a karácsony - vagyis csak a rá épülő körítés - egyre korábban érkezik évről-évre. A boltok polcain már szeptember végén is látni lehet karácsonyi mütyűröket, persze csak elvétve itt-ott, és még nem az igazi nagyágyúkat, de már kezdődik a karácsonyi láz. Hát nálunk ezt a korai érzést idén az óvoda hozta el, ugyanis október elején már meg is ejtették a karácsonyi fotózást, ami engem kb hideg zuhanyként ért. Teljesen felkészületlen voltam, minden tekintetben, és hogy Ti ne legyetek azok, most összefoglalom pár pontban, hogyan lehet felkészülni egy karácsonyi fotózásra, amire jó esetben azért van pár hete az embernek. Lássuk!


Kivel és hol fotózzunk?


Első és legfontosabb, a fotós (és a fotózás helyszínének) kiválasztása. Ezt kell talán a leghamarabb eldönteni és lefixálni, mert a helyek gyorsan fogynak. Ma már szinte természetes, hogy a család nem csak a saját karácsonyfája körül pózol egyet, hanem műteremben is, így egyre nagyobb a választék fotósokból és stúdiókból is. Nekem az a tapasztalatom, hogy nem mindig az ajánlás a legjobb befutó, hiszen ez függ attól is, hogy ki ajánlja. Mondok egy példát: egyik évben ajánlás útján jutottam el egy fotóshoz, sikerült is nála még december elején egy szabad időpontot elcsípni, csak hát mint kiderült, gyermekek fotózásához nincs valami nagy türelme... ami nálunk kardinális kérdés a két örökmozgó csajszi mellett. Szóval a képek szépek lettek, csak kicsit savanyúak. Na ez az eset óta megnézem azt is, hogy ki ajánlja a fotóst, ha olyan ismerős, akinek a kicsinye még karon ülő, akkor azért inkább meggondolom a dolgot. A stúdió tekintetében azt javaslom, hogy ne hallgass másra, azt válaszd ami neked leginkább tetszik! Idén nagyon divatos lesz az amerikai filmekben látható, minden csöpög a karácsonyi cukormáztól jellegű, színpadi díszletbe illő kompozíciók, és bár nekem egyáltalán nem tetszik, mégis nagyon szuper, hogy már ez a stílus is terjedőben van, ebből is lehet válogatni. Tehát, ha Te inkább a nagyon minimalistát kedveled, bátran állj ki amellett, és ne érdekeljen mi a divat, vagy mit mond a közösségi média nyomása. Választék az van bőven tehát, az én személyes kedvencem az, ahol egy stúdión belül több díszlet is be van rendezve, amik akár nagyon eltérő stílust és színvilágot is képviselhetnek. Főleg ha a fotós elég türelmes - és neki mindegy mivel töltjük ki az egy órás fotózási időt - és még átöltözésre is ad lehetőséget.

Mit vegyünk fel?


Ez volt a legfájóbb pont nekem az idei ovis fotózásnál, hogy nem tudtam készülni semmi karácsonyi ruhával, pedig nagyon szerettem volna! Valami olyannal, ami különleges, karácsonyi, de azért esetleg máskor/máshol is viselhető. Most összegyűjtöttem pár különlegesebb darabot, amit még van esély beszerezni a nagy karácsonyi hajrá előtt, hogy már felkészülten várhassuk a fotózás napját.

Szeretem, ha valami egyedi, de mégis egyszerű és személyre szabható. Az egyedi igény szerint festett póló pont ilyen. Ha van kedvenc mintád, motívumod, csak kérned kell és már pózolhat benne az egész család. Itt keresd: Kézzel festett egyedi pólók



Azt is szeretem, ha egy ruci nem csak karácsonykor állja meg a helyét, hanem egyéb alkalmakkor is "újrahasznosítható". Tünde csodaszép ruhácskái pont ilyenek, egyszerűek, bájosak, mutatósak és nagyon praktikusak. Ami pedig a legjobb,nem csak a megszokott "karácsonyi piros" árnyalatot találjuk itt, hanem akár ezt a menő fenyő zöldet is. Itt keresd: Koczkart hobbivarroda


A fehér póló sosem megy ki a divatból. Ráadásul jól mutat farmerral is a hétköznapokon, még én így felnőtt fejjel is szívesen viselném karácsony tájékán akár a pénteki jeans day-en is a munkahelyemen. Tuti nagy sikert aratna! Itt keresd: Futureshop


Mivel két lányom van, így a pörgős szoknyák elsőbbséget élveznek nálunk bármivel szemben! Jöhet bármilyen mintával, karácsonykor pedig az egyszerűtől kezdve a csillagoson át miden, főleg egy ilyen praktikus és egyedi, kifordítható változatban! Mivel mindkét oldala hordható, így sokkal több outfitet ki lehet hozni belőle! Itt találod: Varianno kids




Ne feledkezzünk meg a legkisebbekről sem, nagyon cuki tud lenni egy "Első karácsonyom" body, hogy az első karácsony emléke igazán feledhetetlen legyen. El is teheted későbbre emlékbe, biztosan nagy örömmel nézegeti majd a csemetéd évekkel később. Gyermek és felnőtt pólók is találhatók itt egyedi mintával, sőt a kislányoknak ünnepi tüllszoknyát is tudtok választani! Itt találod: Emkeszerkók


Mikor legyen a fotózás?


Ez a kérdés ugye a két okból is fontos. Egyrészt, hogy illeszkedjen a család - és főleg a gyerekek - ritmusába. Főleg amíg kisebb gyermek is van a családban, nem árt mérlegelni, hogy bírni fogja-e mondjuk a késő délutáni/estébe nyúló fotózást. Gondoljuk végig mely napszakban a legnyugodtabb a gyermekünk, és igyekezzünk ilyen időpontot választani. Van akinél ez a reggeli, ébredés utáni időszak, vagy épp az ebéd utáni alvásból ébred kipihenten a kicsi, ezt vegyük figyelembe. Valamint készüljünk 1 napi hideg élelemmel.... és ami nálunk bevált, azok az apró jutalmak. Tudom, étellel nem jutalmazunk, rossz taktika és amúgy is erkölcstelen meg minden, de valahogy az én gyerekeim szebben mosolyognak és több másodpercet ülnek egy helyben ha kilátásba helyezek egy kis gumicukrot. Arra kell ebben az esetben figyelni, hogy a finomság pici legyen, amit hamar elmajszol a gyerek - mondjuk amíg az adott díszletben lövünk pár szép képet - és persze nem hagy foltot a ruhán, ha esetleg a nagy mosolygás közepette kiesik a szájából :) Ezen kívül legyen nálunk innivaló, váltás ruha, a kedvenc játék, egy-két karácsonyi témájú mesekönyv (ami leköti a figyelmét és még a díszletbe is illik, így nem gond ha szerepel a képen). 



Ti készültök a karácsonyi fotózásra?
Anett




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger