2018. április 4., szerda

Maybelline super stay matte ink



A matt ajakkencék iránti szenvedélyem továbbra is lángol, ezúttal a Maybelline Super Stay Matte Ink névre hallgató krémes ajakkencéjét vettem jobban szemügyre.


A kinézete nagyon tetszik, visszafogott dizájnt kapott, a tubus egyszinű, olyan mint a benne lévő árnyalat. A kupakja sima fehér, rajta a termék nevével és árnyalatával, teljesen rendben van szerintem.



Én a 20-as Pioneer árnyalatot választottam, mert ez a képek alapján olyan igazi vibráló tavaszi/nyári árnyalatnak tűnt. Nem az az "unalmas" piros, bár én szerintem sosem fogom megunni a piros rúzsokat, de ebben mégis van egy kis plusz, egy kis mályvás árnyalat. Ettől olyan izgalmas, hogy nem narancsos a fénye, hanem inkább lilás-rózsaszines. Nekem nagyon bejön!


Az applikátorával már nem vagyok ennyire megelégedve. Kemény is és kicsi is. Vagyis nem pont az a bajom hogy méretben kicsi lenne, hanem olyan fura a kialakitása. A hegyén nem marad meg a festék, inkább az applikátor közepébe csúszik, ahol egy kis mélyedés van. Ezért nekem nagyon nem áll kézre. Nem is fekszik fel szépen az ajkam ívére, és ehhez még hozzá jön hogy az állaga sem éppen a kedvencem. Ha már kétszer átmegyek vele az ajkaimon olyan mintha felgyűrődne. Pedig muszáj igazitgatni mert ezzel az applikátorral én sajnos csak bénázni tudok.


 Mint irtam is a szinével viszont tökéletesen elégedett vagyok, pont olyan mint amilyennek a képeken láttam. A tartóssága átlagos, az ivást birja, az evést azt viszont már nem. Ráadásul nagyon csúnyán kopik, valahogy morzsálódik és mivel teljesen nem is szárad meg, igy könnyű elmaszatolni. Viszont cserébe nem száritja úgy az ajkakat mint a többi ilyen matt ajakkence. 



Teljes sminkben pedig igy fest.






Ti próbáltátok már ezt a terméket?


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger