2017. április 3., hétfő

Glamour napi kivánságlista, tervek és "mit nem veszek" dolgok


Úgy voltam vele hogy idén kimarad a tavaszi Glamour napok, de aztán eszembe jutott hogy nem feltétlen kell nekem az üzletekben tipródni - ezt már a legutóbbi alkalommal is vastagon megbántam amúgy - elég sok helyen ugyanis online is lehet vásárolni, igy én erre szavazok most.

Komolyan egy gyötrelem volt már nekem a legutóbbi kupon napok is mikor az üzleteket jártam, nem nekem való ez már bevallom, ráadásul sok helyen az a 20%-os engedmény amit adnak nem is ér annyit hogy én ott órákig álljak a tömegben, az állvány előtt, a próbafülkénél vagy épp a kasszánál. Most egyébként nincs is szükségem olyan sok dologra, próbálok kicsit tudatosabban vásárolgatni és nem költekezni minden fele egy századik pirositóra meg az ötvenedik arckrémre, igy igazi nagy shopping most nem lesz, vagyis de, de valószinűleg a csajaim járnak majd jól megint leginkább.

Amit tervezek venni mert úgy érzem szükségem van rá az egy kényelmes utcai cipő, amiben tudok majd nagyokat sétálni, játszóterezni és esetleg rohanni Szofi után babakocsistul :) és amibe nem sül bele a lábam, de nem is az a tartás nélkül kis semmiség. Amit még szeretnék az egy-két basic felső/póló mert amik vannak azokat "kinőttem" és valószinűleg tavasszal még nem lesznek rám jók a régebbi nagy kedvencek. Ezen kivül néhány alap dolog kellene még, úgy mint tavaszi boka zoknik például. Nah és persze a csajsziknak - főleg Szofinak, mert úgy nő mint a gomba - szintén tavaszi ruhák, cipők.

Sminkcuccok tekintetében van egy-két drogériás újdonság amit szivesen kipróbálnék, majd lehet hogy bizonyos keretek között néhányat be is szerzek, de amúgy csak egy jó fekete szemceruzára lenne szükségem és esetleg valami krémes szemfestékre mert minden CT-m beszáradt. Persze a háztartásban szükséges dolgokat is be fogom szerezni mert szuper kuponok vannak köztük és a szokásos havi pelenka adagunkat is házhoz rendelem már egy ideje.

A ruhás vásárlást a H&M-ben terveztem megejteni - online persze - de lehet inkább elhalasztom mert jön a húsvét és szerintem jó kis akcióval készülnek majd a webshopban, arra gondolok hogy pl ingyen szállitás értékhatártól függetlenül plusz 20% kedvezmény mindenre, az akciós dolgokra is. Sőt lehet hogy pont húsvét előtt jönnek új termékek a shopba, szóval lehet kivárok ezzel a rendeléssel.

A konkrét tervek tehát





Margaret Astor Khol Kajal Contour 2in1 szemceruza, fekete - 1 g (50%)
Catrice strobing pen - 020 champagne (25% dekorkozmetikára)
Rimmel Magnif'eyes stick - 02 kissed by a rose gold (50%)
Colgate fogkrém (25%)
Finish quantum mosogatógép tabletta 60 db (50%)
Sudocrem (25%)
+ pár csomag pelenka :)




Playersroom.hu

Igen, cipőt is online tervezek venni, és úgy láttam a Playersroomnál elég nagy a választék és akár üzletbe is vissza lehet vinni a cipőt ha nem jó, szóval nem kell küldözgetni. Egyetlen szivfájdalmam hogy Szofi méretében nemigen van náluk semmi, igy lehet hogy egy Deichmann rendelést is megejtek majd ezen felül, bár hozzájuk kupon az nincs.


H&M webshop

Bevallom altatáskor szoktam szörfölni a mobil applikáción keresztül a kinálaton és általában mindig van valami akció náluk, igy ez a 20%-os kupon különösebben nem hatott meg főleg hogy a már akciós árura nem is érvényes. Bár igy is számos szép kis ruci van a kedvenceim között - mostmár lehet szivecskézni a termékeket - amik elég kedvező árúak alapból is, szóval én igazából az ingyen szállitást fogom nézni, bár az általában 12000 Ft felett mindig él.


Azt azért igy a végén még megjegyezném ezzel a egész Glamour napokkal kapcsolatban hogy kezd elég szánalmas lenni a kupon-felhozatal. Az még csak hagyján hogy fogynak a jó kis drogériás féláras kuponok, de egyre több olyan apróbetűs történet van a kupon hátoldalán amivel nem tudok mit kezdeni.... Gondolok itt például a csak bizonyos termékekre felhasználható kuponokra (pl az egyik játékboltban Legora nem érvényes, online meg csak babajátékot vagy hülye fegyvereket rendelhetek, hát kösz a semmit!) Vagy azok az akciók amik alapból is futnak kb mindig az adott márkánál, pl a The Body Shop gyakran tart 20% kedvezményt 3 termék együttes vásárlásakor, akkor ezért minek a kupon? Na mindegy, az ilyenekkel nálam csak azt érik el hogy a G-napokon nem vásárolok náluk, majd esetleg máskor, valami jobb konstrukcióban :)

Ti miket terveztek beszerezni a kuponnapokon?

3 megjegyzés:

Viktoria írta...

nekem is kezd elegem lenni a G-napokból. A H&M-be csak alapdolgokat venni megyek: fehérnemű, farmer, zokni, amiket előre felpróbálok/kinézek/megkeresek, hogy csütörtökön csak besurranjak, lekapjam őket, fizessek, és mehessek Isten hírével. A drogériás kuponok közül is max a féláras éri meg a sminkcuccokra (egyébként össze akarom hasonlítani, hogy ilyenkor milyen ár van feltüntetve mint teljes ár, és mondjuk egy-két hónap múlva milyen ár van kint...), esetleg minimálisan a mosógél, fogkrém, sampon stb (amikre "csak" 25 % van), bár szerintem az eurós boltokban annyiért lehet őket kb megvenni, amennyiért G-napok alatt kuponnal a DM-ben.
Egyébként én is azt veszem észre, hogy csökken a kínálat, és csökkenek az akciós százalékok... egyre kevésbé van kedvem hozzá. Diákként még könnyen elintézem a dolgot délelőtt, de ha teljes munkaidős állásom lesz, nem fogok délután négy után tülekedni a boltokban, az biztos.

Anett írta...

Viktoria: hát igen, mikor még dolgoztam akkor egy plusz "kellemetlenség" volt hogy vagy meló után mentem a lefosztott boltokba vagy egy szombatot szántam rá amikor extra tömeg volt...

Unknown írta...

Az elmúlt G-napokat én már kihagytam és nem nagyon bántam meg. A drogériás kuponok általában jók, kivéve mikor közlik, hogy a Rossmann-os 10%-os kupont nem lehet felhasználni hozzájuk - amiket eddig lehetett... Amúgy alapvetően is van különbség a drogériás árak között.
Amúgy valamelyik korábbi G-napon feltűnt, hogy pont H&M-nek a kínálata lett sivár a kuponos napokra - ráadásként mintha az árakat is emeltek volna, mert még a kuponnal sem érte meg a vásárlás.
Mostanában csak 1-2 könyvet szoktam venni, online kupon kóddal.

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger