2014. március 18., kedd

Tavaszi outfit

Végre itt a tavasz és alig vártam hogy búcsút intsek a fekete holmiknak! Igazából ez nekem nagyon nehéz volt és még nem is végérvényes, ugyanis a kedvenc színem a fekete, egyszerűen bármikor képes vagyok tetőtől talpig feketébe öltözni. De azért ez így nem állapot, épp itt volt az ideje a kicsit vidámabb, lazább holmiknak!
Nem terveztem nagy bevásárlást, ugyanis készülök a Glamour napokra, viszont kabátot muszáj voltam venni, azzal nem várhattam áprilisig. Sokáig keresgéltem a számomra megfelelő fazont, ugyanis a hagyományos ballon kabát formát nem kedvelem, szerintem nem áll jól nekem ha derékban összehúzom és a combomnál úgy szétáll mint egy harang. Már kb minden üzletet végigjártam és mindenhol a műbőr derékig érő fazon vagy a hagyományos ballon volt, míg végül a Promod-ban megláttam ezt az érdekes fazont. Nagyjából egyenes szabású, derékban picit mintha szűkülne, a cipzár pedig félig oldalt van rajta és kicsit ferdén. Nagyon tetszik ez az újszerű szabásvonal, és még egy vékony selyembélés is van benne szerencsére, így egész jól szigetel. (Mondjuk én bármiben képes vagyok megfagyni). Volt egyébként feketében is, de fel sem mertem próbálni mert akkor TUTI hogy azt választom...
Mivel minden kendőm/sálam is szintén fekete, ami meg nem az barna (nem is értem, nem szeretem a barnát) ezért kerestem egy vidám kis tavaszias kendőt a nyakamba. Ezt viszonylag hamar meg is találtam, a H&M-ben vannak szerintem a legjobb tavaszi nyakbavalók, tudtam volna még választani párat! Ez egyébként ilyen körsál (?) vagy hogy is hívják, szóval bele kell bújtatni a fejet, értitek :) ilyenem sem volt még soha, le vagyok maradva... általában vagy túl lazára hagyom és megfagyok, vagy úgy meghúzom hogy fulladok. Szóval jól elszórakozom vele. Az anyaga fantasztikusan puha és egész sűrű a szövése így jól melegít.
A táskát már mutattam Instagram-on, teljesen véletlenszerű volt a történetünk. Ugyanis amit kinéztem fekete kistáskát azt elvitték mire visszamentem érte. Nagyon szomorú voltam (természetesen az fekete volt) és ha már ott voltunk a Deichmann-ban azért szétnéztünk és megláttam ezt a cuki darabot. Anyu azt mondta sokkal szebb mint a fekete volt és vegyem meg. Engedelmeskedtem. Kész szerencse hogy illik a kabát színéhez, vagy ez a sors?
A cipő az már nem mai darab de borzasztóan imádom! Olyan szép és meglepően kényelmes! Igyekszem vigyázni rá hogy jó sokáig velem maradjon, ha jól emlékszem most 2 éves, és még nem volt sarkaltatni, pedig azt hittem hogy ez a magas sarok miatt hamar eljön majd. De semmi baja szerencsére. Egyébként ez is a Deichmann-ból van, hasonlókat még most is lehet kapni ha jól láttam.
Kabát - Promod 22.990 Ft
Táska - Deichmann 4.990 Ft
Kendő - H&M 1.990 Ft

Ti hogy álltok a tavaszi színekkel? Vagy maradtok a feketénél? Ti vásároltatok már valamit tavaszra vagy várjátok inkább a Glamour napokat?

Follow Szépség morzsák és egyéb gondolatok

7 megjegyzés:

Mea (Nail Polish Maniac Blog) írta...

Imádom a cipődet, szuper! :)

Én a hagyományos ballon fazont választottam tavaszra, feketében, nekem pont ez nem állna jól amit te viselsz - egyébként nagyon csinos a szett, tetszik! :)

Tatus írta...

Nagyon csinos!:) Nekem is a cipőd a kedvencem. Meához hasonlóan én is a hagyományos ballon fazont választottam!:) A sálad pedig irtó jóó!:)

Fanny írta...

Jaj de jó ez a kabát :-D ♡

Fanny írta...

Jaj de jó ez a kabát :-D ♡

Vattacukor írta...

Mea: köszi :) sajnálom is nagyon hogy nekem nem áll jól a hagyományos fazon, pedig jó nagy választék van belőlük színben is, láttam szép tengerészkéket :)

Tatus: köszi :) a sálnak különösen örülök ugyanis előtte majdnem elhoztam a C&A-ból egy egyszínűt

Fanny: köszi :)

dyna írta...

én is néztem tegnap ezt a kabátot és azt hiszem, hnap visszamegyek felpróbálni! :D
a körsálakat nem csípem, nekem a sál az fedjen jól, ne álljon el a nyakamtól, ne legyen laza. de nagyon jól néznek ki és tetszenek, ez is csini, csak én vagyok ilyen szempontból defektes. :)

djkaty írta...

Nem meglepő módon a kendő a kedvencem, de a táska is nagyon-nagyon tetszik! Ma néztem egy hasonlót a Bijou Brigitte-ben, és ha megvár, szerintem meg fogom venni magamnak fizetéskor :-)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger