Vele indult a zöld szemfestékek iránti vonzódásom és ez az első L'oreal szemfestékem így már két indok is szól amellett hogy megírjam ezt a posztot.
A csomagolása nagyon tetszetős bár én már be vagyok oltva mono szemhéjpúderek ellen, már meg sem nézem őket a polcokon, de erről olyan sok jót olvastam hogy egyből az összes színt végigpróbálgattam az üzletben. Tényleg nagyon szép, kívül belül, ettől nem lesz olyan érzése az embernek mintha gyermekeknek szánt játéksminket tartana a kezében.
Ezen a lenti képen látszik talán egy kicsit hogy mit is értenek sokan az alatt hogy olyan az állaga mintha krémes lenne. Tényleg olyan, annyira finom hogy felvitelkor szinte krémessé válik.
Összefoglalva....- a csomagolása igényes és szép, mindemellett masszív is.
- a festék erősen pigmentált, nem igényel külön erősítést (színes alapot),
- szinte krémes állagú, így egyáltalán nem potyog,
- pont ezért én egy lapos ecsettel szoktam felvinni, úgy ahogy egy krémes szemfestéket.
- szemhéjalap nélkül nálam 3 órát bírt ki, alappal viszont estig kitartott - ez minimum 9 órát jelent,
- csodás színekben kapható, de azért örülnék neki ha bővítenék a színskálát a közeljövőben.
Itt lent pedig egy egyszerű napi sminkben szerepel, barnával kiegészítve és egy kis zöld tusvonallal feldobva. Annyira szép fénye van! Nem használtam alá semmit, csak a szokásos Elf szemhéjalapomat.
Ti próbáltátok/szeretitek az Infallible szemfestékeket?
8 megjegyzés:
Tényleg csodaszép önmagában is, fekete alappal meg pláne nagyon tetszik :)
Nagyon szép színe van! Nekem magában még jobban tetszik mint a barnával. =)
de szép színe van...remélem találok még vhol leértékelve, múltkor 1200 ftért láttam vhol :-)
De durva, így magában fel sem tűnne, de már a kezeden is gyönyörű! :]
Nagyon szép színe van ennek a zöldnek és jól áll neked! Nekem is van ilyenem csak az világos barna, most nem ugrik be a fantázianeve, de nagyon szeretem, szépen csillog, de mégis visszafogott, elegáns hatást kelt.
beautylamourblog.blogspot.hu
Gyönyörűséges! :) <3
Köszi lányok :)
bettynova: ne idegesíts :) én miért nem találkozok soha ilyen szuper akcióval? A többi szín is le volt értékelve? Én ma néztem a DM-ben de ott normál áron volt kitéve minden árnyalat.
Szép színe van és a smink is szép! :)
Megjegyzés küldése