2012. október 24., szerda

Newcomer: Pigment ebay-ről

Megérkezett néhány napja az ebay-ről rendelt pigmentem végre, már nagyon vártam, mindenképp ki szerettem volna próbálni egy ennyire "zsákbamacska" pigmentet is már!
Fontosnak tartom még az elején kihangsúlyozni: ez a pigment az ebay-ről származik, vagyis nem eredeti, a rajta lévő felirattól most tekintsünk el. Sajnos nincsen eredeti MAC pigmentem így nem is tudom vele összehasonlítani, viszont vannak más márkáktól pigmentek a birtokomban így azokhoz tudom mérni.
A pigment egy nagyon erős fekete papír dobozban érkezett, ami elöl ablakos így látszik rögtön a szín is. Csak az egyik sarka nyomódott meg picit, semmi más baja nem esett az út során. A doboz tetején szerepel a szín neve, ami egyébként létező árnyalat a MAC-nél.
A doboz tartalmazott egy papírt is amin egy rövid leírás található a termékről, persze magyarul egy szót sem tartalmazott :)
Maga a pigment egy fekete csavaros tetővel záródó átlátszó kis tégelyben van, a hátoldalán szintén szerepel némi információ, például hogy 7,5 gramm ami óóóriási mennyiség, de tényleg! A poszt végére betettem egy képet ahol látszik hogy a többi pigmentem közül mennyivel nagyobb :) Itt a csomagolást és az írást figyelve már látszik hogy nem eredeti termékről van szó: a kupaknál lévő eldolgozatlan élek és az itt-ott lekopott betűk mind erre figyelmeztetnek. Ha tehát Vateráról vagy bárhonnan rendeltek ilyen eredetinek mondott pigmentet ezeket jó alaposan nézzétek majd meg, persze egy nálam hozzáértőbb személy gondolom még sok ilyen jelet fel tudna sorolni.
 Elölről nézve egészen pofás a kis tégely, a betűk is jól néznek ki rajta.
Ha letekerjük a kupakot akkor ilyen kis csőrös tető fogad, amin volt középen egy pici fólia amit le kellett tépni. Hát ez nem sikerült túl szépen és elég nehéz is kinyerni így a terméket ezért ezt az egész műanyag zárót le fogom róla applikálni.
A színét nehéz leírnom, kissé mohazöldnek látom ezüstös fénnyel. Nincsen benne csillám - bevallom ettől féltem a leginkább hogy telenyomják csillámmal - csakis az ezüstös fénye világít! A neten kerestem swatchokat az eredeti színről, szerintem nagyon hasonlít rá, talán annyi észrevehető hogy az eredeti egy árnyalatnyival sötétebb. De lehet csak én fényképeztem rosszul.
Összefoglalva....

  • Ha eredetit akarsz irány a MAC szaküzlet, ne hagyd magad megvezetni.
  • Csomagolása felhasználóbarát, ha leszedem a műanyag zárót még egy nagyobb ecset is belefér.
  • Óriási mennyiség, a NYX pigment 1,8 g, míg ez 7,5 g. Simán lehet felezni, akár harmadolni is barátnőkkel, vagy elkevergetni új színekhez.
  • Állaga nagyon finom port, de még ez is elmarad a NYX mögött
  • Picit szóródik csak, ha túl sokat veszek fel egyszerre az ecsettel. Ha finoman érek hozzá nincs ilyen probléma.
  • Nincs benne csillám hála a magasságosnak....vagy a kis kínai kezeknek
  • A színe nagyon-nagyon hasonlít az eredetire, talán egy árnyalattal világosabb.
  • Szeméjalapozóval és krémes alappal ugyan úgy bírja egész nap mint bármely más pigmentem.
  • Nálam semmilyen allergiát nem váltott ki, először egy napot volt az alkaromra kenve és utána egész napos sminkben is volt már rajtam, nem vettem észre magamon semmi allergiás reakciót.
  • Majdnem három hetet vártam rá, ez az egyetlen negatívuma, jól be volt csomagolva - bubis borítékban érkezett.
  • Az ára 1,75$ volt, én ETTŐL az eladótól rendeltem, sok szín van nála érdemes körülnézni!

NYX - "MAC" - Essence - Elf pigmentek 

Nektek hogy tetszik? Próbáltatok már ebay-ről pigmentet rendelni? Bevált vagy maradtok inkább a megbízhatóbb márkáknál?

8 megjegyzés:

Rose írta...

Tetszik ez a szín, nem egy mindennapi. :)

cherrydarling írta...

http://divany.hu/tejbenvajban/2012/10/23/ne_vasaroljon_az_ebay-en_hamis_sminkcuccot_mert_mergezo/

Vattacukor írta...

cherrydarling: igaz, sosem lehet tudni hogy ezekben a termékekben mi van, szerencsére eddig nem jött elő nálam allergia pedig sminkben is próbáltam már. Remélem hosszú távon sem lesz semmi gond ilyen téren vele :)

E73 bioarcapolas blog írta...


Tetszik a szín, egyik nagy kedvenceim közé tartoznak a hasonló színek:)
De nem tudom használni, érzékeny a szemem, viszek, ég, bepirosodik tőlük, márkától függetlenül :(

Thündérke írta...

Szerintem ha ez mérgező, akkor minden más is az,ami ebay-ről való :D Én ilyen dolgokkal nem szoktam foglalkozni , ki tudja hogy a Miss Rose meg ezek , honnan , meg miből vannak igazából... szóval ez nem az színem sajna, nem vagyok zöldes:D de a többi színt meglesem :)

adryenka írta...

Nekem nem annyira tetszik ez a szín, de csak azért mert én utálom a zöldeket. (Mindenben ... bocsi) Amúgy ez egy létező árnyalata MAC-nél, de nem pigmentben. Ilyen nevű csak a szemfestékek között van, innen is lehet tudni, hogy nem eredeti. Hihetetlen, hogy még papírt is pakolnak mellé, hogy hitelesebbnek tűnjön... :S
Én azt mondom, hogy óvatosan ezekkel a termékekkel. Inkább vegyél essencet. Szerintem azzal nem lehet gond, és van egy csomó szín belőle.
Leginkább az a baj, hogy nem tudhatod h mi van benne, hogy miből készült ... és a szem érzékeny terület.
Be careful, Honey!

Vattacukor írta...

Thündérke: hát igen, sajnos ez is igaz! Nem biztos hogy azok sokkal különbek mint ez, csak mert azt itthon vettem egy üzletben, azok tuti átmennek valami biztonsági ellenőrzésen és a címke ami rajtuk van nem a józsibácsi pincéjében lett nyomtatva? :)

Adryenka: régen egyébként én is utáltam a zöldet :) Egyébként ez a termék nem MAC -ként lett hirdetve az oldalon, és nem is az az árkategória tehát egy fél pillanatig sem gondoltam hogy ez eredeti lesz. A papír benne engem is meglepett, hogy ilyenekre sem sajnálják a pénzt...és egyébként a fekete papír doboza is nagyon kellemes tapintású de ettől még látszik rajta hogy ez nem eredeti. Sajnos tényleg kérdéses az összetétele, nem ezzel fogok sminkelni minden nap, de azért nem félek tőle annyira. Remélem nem lesz vele semmi baj hosszútávon sem, illetve évekkel később ki mondja meg hogy ezt a Lora okozta, azt a Miss Rose amazt meg a fake MAC pigment. Olvastam már olyan hírt is a neten hogy valaki a márkás pigmentfolt halványítótól lett pigmentfoltosabb :)

Csipkelány írta...

Maga szín nekem a karácsonyt juttatja eszembe. Én is gondolkodtam már, hogy vegyek-e ilyen helyről sminket. Egyelőre csak a 120-as palettám van vateráról. Majd szerintem lesz más is. :)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger