2011. augusztus 30., kedd

Lora arcszínező gyöngyök (+Elf)

Régóta szerettem volna kipróbálni ezeket az arcszínező gyöngyöket és a legutóbb sikerült is beszereznem a 29-es számút, amit én inkább highlighter gyöngynek hívnék :) /remekül hangzik/ Azóta csak ezt használom erre a célra mert nagyon jó! Szép a színe, nulla csillám, extra fény! Ezek után kíváncsi vagyok milyenek lehetnek a pirosító-bronzosító (ezek is arcszínező néven futnak) gyöngyök, gyanítom hogy ugyanilyen jók.
Közben eszembe jutott hogy van nekem az Elf-től is egy "hasonló" termékem, csak ez folyékony halmazállapotú. Őt is nagyon szeretem, ezért róla is írok pár sort. 
Lora arcszínező gyöngy és Elf Shimmering facial whip
Szép márványos
Egyszer végig húztam rajta az ujjam
Az Elf ilyen kis tubusos
Könnyen adagolható a mennyiség

Ebből nekem a Toasted árnyalat van meg, ami egy kissé lilás fényű, és szerencsére csillám mentes ő is. Még a tavasszal rendeltem és nem is értem hogy a következő rendelésnél miért nem került a kosárba másik árnyalat is, mert ő tényleg jó! Legalább is nekem bejön. Mostanában azért volt pár termékük amiben csalódtam....
Swatchok




















A képen talán látszik is egy kicsit hogy lilás a fénye. Talán a folyékony kivitel miatt a zsírosabb bőrűek nem szívesen tennék az arcukra, de nekem sem full száraz a bőröm és bátran használom mert rendesen megszárad és így elég tartós is. A nap végén is még látszik a fénye. Ugyanez a Lora gyöngyökről nem mondható el, ő átlagos tartóssággal bír, ami nálam 3-4 órát jelent.

3 megjegyzés:

TheMakeupwoman írta...

Az Elf ígéretesnek tűnik, nekem sokakkal ellentétben nem igazán jönnek be a Lora golyócskái, vannak használható árnyalatok, de olyanok is amiket 100% hogy nem tennék magamra. Sokan zengenek róla ódákat, innen is látszik hogy nem egy rossz termék, csak nem tetszhet mindenkinek :)

Bikira írta...

Nekem tetszenek a Lora arcszínezők, meg még nagyon sok termékük.:D Hú tényleg tök jó, hogy van az Elf-ben egy kis lilás fény. Szép.:)
(Andi)

Nóra írta...

Ezek a kis golyócskák olyan szépek és cukik :D tetszenek :)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger