2013. december 31., kedd

Évértékelő poszt - 2013

Sokat gondolkodtam rajta hogy megírjam-e az idei évértékelést, de úgy érzem ha sikerül nem túlzottan elragadtatni magam akkor egészen emészthető poszt is kikerekedhet ebből.
A személyes rész...
Kemény volt ez az év nekem sok szempontból is. Nem szokásom a blogon panaszkodni, meg úgy általában véve is leszoktam a panaszkodásról... Nem sok mindent árultam el tehát arról hogy hogyan is alakult az életem, de aki követi a blogot és esetleg instagramon is nézegeti a közzétett képeimet annak pár dolog feltűnhetett. Először is hogy év elején megváltoztak a blogolási szokásaim, volt egy kis ritkulás a posztokban, a képek háttere megváltozott és ezzel a minőségük is...Vagyis költöztem, és ezzel elég sok minden megváltozott. Majd beszereztem egy új gépet és legalább már a minőséggel nem volt gond, a hirtelen megnövekedett szabadidőmnek hála pedig újra sűrűbben posztoltam. Majd tavasszal/nyár elején megint fontosabb dolgok kötötték le az időm nagy részét és ezzel kevesebb idő jutott a hobbimra - a blogra - és persze anyagilag is más témák felé orientálódtam. Ennek eredményeként nyár végén újra költöztem és a szeptember 1. nekem is egy új kezdést jelentett, csak épp nem az iskolában. Ezzel egy időben úgy alakult hogy a munkám is sok lett, a különböző feladatok nagyon lekötötték az időmet és az interneten kívüli szórakozás is eléggé nagy teret kapott... ezért születtek mostanában ritkábban posztok (a videókról meg ne is beszéljünk). De az biztos, hogy nem untam rá az írásra, sőt, rengeteg témám van befényképezve csak meg kéne írni a posztokat, felvenni a videókat...és nagyon remélem hogy az újévben minden úgy fog sikerülni ahogy elterveztem!

A blog rész...
Én teljesen elégedett vagyok a blog idei alakulásával. Örülök hogy kaptam meghívást pár rendezvényre és így megismerhettem egy csomó bloggert akiket már a monitorról jól ismerek :) ez egyébként nagyon furcsa érzés! Örülök hogy megalakult a "Manikűrvadászat" mert nagyon jó közösségi élménynek tartom, szuper hogy néha sikerül összejönni a többi blogger lánnyal és együtt megtámadjuk a körömlakkos pultot, közben jókat beszélgetünk. Remélem hogy a következő évben is lesznek ilyen események, mert számomra ezek azok az élmények amikért hálás vagyok a blogomnak.

Tetszenek a számok, a mindenféle statisztikák is. Úgy érzem hogy idén is megvolt az a fejlődés ilyen tekintetben ami nekem pont elegendő. Ha a következő évben is sikerül ezt a tempót tartani akkor én már elégedett leszek. 

És akkor nézzük a számokat....
327 követő 
196246 oldalmegjelenítés
202 poszt idén, összesen 699 poszt (ez lesz a hétszázadik!)

217 követő

139 feliratkozó (OMG mikor lettünk itt ennyien?!)
5333 megtekintés
17 db videó összesen

91 követő
403 közzétett fénykép/videó

Köszönöm hogy itt voltatok velem ebben az évben (is) és remélem találkozunk 2014-ben! Ja, és nagyon vigyázzatok az éjféli kívánságokkal...pontosan fogalmazzátok meg, mert a végén még úgy jártok mint én: teljesül ugyan, de nem pont úgy ahogy elképzeltétek! :) BUÉK!

Igen, én nem fogadkozni szoktam, hanem kívánni....

6 megjegyzés:

Ilus írta...

Boldog Új Évet Neked! :) Én is mindig szoktam kívánni, kihagyhatatlan számomra! :)

Névtelen írta...

BÚÉK és további jó blogolást!

Gabica írta...

Én sose szoktam kívánni :S csak szülinapi gyertya elfújáskor :D
Boldog új évet kívánok! :)

djkaty írta...

Neked is BÚÉK, és várom a jövő évi posztjaidat :-)

E73 bioarcapolas blog írta...

BÚÉK!
Az éjféli kívánságok száma nálam mind 3, ebből 2 mindig biztosan teljesül, úgyhogy van benne valami :)

Elíz írta...

Boldog Új Évet! :)

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger