Hétvégén kisírtam magamnak :) hogy út közben álljunk meg Székesfehérváron egy kis shoppingolásra. Persze rögtön megkaptam a "mi van ott ami Pesten nincs?" kérdést. Hát most erre mit mondhatnék, mint az igazat, vagyis minden egy helyen! Müller, Kik és Euro Market voltak a célpontjaim. Igazából volt pár termék a Müller saját márkás cuccai közül amit szerettem volna kipróbálni, de nem volt kedvem csak ezért kerülni egy jó nagyot Pesten.... és hát voltak dolgok amik eléggé fogyóban is vannak, például a körömlakklemosóm eléggé megfogyatkozott az ablakmosáskor :)
Most csak pár képet teszek fel, nem próbáltam ki még mindent, és van amiről amúgy is majd külön szeretnék írni.
Müller
A Cadeavera mitesszer eltávolító tapaszokról nemrég olvastam egy blogon (még egyszer köszi a tippet ha olvasod!) sajnos már nem tudom kinél :( Jelentem őt már kipróbáltam és vegyes érzelmekkel gazdagodtam. Azzal kezdeném hogy elfeledkeztem róla és több mint fél órát hagytam fent 10-15 perc helyett :) Betonkeményre kötött! Be kellett alaposan nedvesítenem hogy le tudjam szedni, és lehet ezért van az hogy a tapaszon nem maradt ott semmi, max. a legfelső bőrrétegem :) Teszek majd vele még egy próbát mert érzem benne a potenciált :)
A többi terméket még nem próbáltam, de a kis kapszulákra vagyok a leginkább kíváncsi, ma be is vetem őket. (bár...ha allergiás leszek rá akkor hogy megyek holnap dolgozni? jobban szeretek hétvégén kísérletezni ilyesmivel)
+ a képről lemaradt az Essence BTGN körömlakk lemosója, amibe eddig még nem mertem beledugni az ujjam annyira félelmetes :)
Igazából csak Lora arcszínező gyöngyöket szerettem volna, de aztán gondoltam 290 Forintért kipróbálok egy Miss Rose rúzst is és megláttam a szokásos palettákat, most láttam belőlük először barna összeállítást és megtetszett. Van ilyen palettám lilás színekkel és azt nagyon szeretem.
A Lora gyöngyök csodálatosak! Már bánom hogy nem vettem meg a sötét pinket is. Egy szép highlight színt hoztam el, róla majd külön fogok írni mert annyira jó hogy megérdemli :)
Kik
Annyira cuki ez a Kik-es ecsetkészlet! És szerencsére használhatóak is! Talán az egyetlen negatívuma hogy a púder ecset nem eléggé tömött, viszont nagyon finom puha:)
ui.: csak nekem jelennek meg ilyen "furán" a képek ha kinagyítom őket?
6 megjegyzés:
Azokra a tapaszokra én is nagyon kíváncsi vagyok, nekem is lenne mire használni... :S
A Lora gyöngyökről legyen teszt légysziiiii... :))
Tetszik az a kis pöttyös készlet :)
A BTGN lemosótól ne félj, nem bánt. :) Én utálok a vattával vacakolni, főleg sötét lakkoknál, amit több rétegben kellett felvinnem, pláne ha még csillámos is. Ez elég gyorsan és alaposan leviszi, csak rögtön utána kezet kell mosni.
Nálam normálisak a képek.:D A pöttyös ecsetek tényleg cukik.:) A tapasszal én még nem találkoztam, szóval én is kíváncsi vagyok.:)
(Andi)
www.oneeuro.hu
http://oneeuro.hu/akcioink/kiskereskedelmi-akcios-ujsag/
http://oneeuro.hu/videki-uzleteink/
http://oneeuro.hu/budapesti-uzleteink/
Cím: 1097 Budapest, Kén utca 4
Telefon: +36-30-932-3151
Fax: +36-1-323-0477
Email: info@oneeuro.hu
Köszönöm a linkeket!
Így könnyebb lesz tervezni a beszerző körutat :)
Megjegyzés küldése