2016. október 10., hétfő

Mommy Mia "box" - az eddigi legcukibb!


Bevallom az előző kiadás után kicsit azért gondolkodtam hogy ezt megrendeljem-e, főleg mert mostanság elég sok mindent vásároltam Szofinak, volt Pici Piac is ugyebár...De aztán megláttam hogy ezúttal külön ovis verzióval is készültek a lányok - ráadásul egy cuki zsákban - és nem tudtam ellenállni neki. Kérem, aki még nem kapta meg az ne kattintson tovább :)



Szóval a két verzió közül az ovist választottam egyrészt mert az elmúlt kiadásokban már nem igazán volt olyan játék vagy egyéb ami Szofinak tetszett volna és úgy voltam vele ha valami olyan kerül a csomagba ami neki még nem való akkor elrakom későbbre. Egyébként most a babás kiadás is szuper lett szerintem, mondjuk pont az a két termék belekerült mindkettőbe ami nekem a legjobban tetszik a csomagból, de amúgy most azt is tudtuk volna hasznositani. A két kiadás között volt átfedés, két termékből ugyan az került be és volt egy ami szintén ugyan az volt csak más tartalommal :) de akkor vágjunk is bele.


Azzal fogom kezdeni ami nekem a leginkább elnyerte a tetszésem a csomagból és ez nem más mint a Biburi mini kártyacsomagja. Ez egy 2x10 darabból álló, fekete-fehér kis kártyákat tartalmazó dobozka, amit lehet használni memóriajátéknak, lehet vele dekorálni, vagy csak úgy pakolgatni, esetleg a nagyobbak ki is szinezhetik. Megmondom őszintén én nem vagyok egy nagy monokróm kedvelő babacuccok terén, sőt a skandináv téma sem ragadott magával a babaszobák terén, de ez a kis csomag kártya nagyon tündéri! A maga egyszerűségével nagyon bájos és dekorativ darabokból áll, aranyosak a mintái és jó kézbe venni. Bevallom mostanában ha játékot vásárolunk akkor az első gondolatom - sajnos - az szokott lenni hogy hogyan fogunk ezzel játszani? Igen, többes számban, mert hogy nyilván nekem is "kell" azzal az adott dologgal játszanom majd, és amit már az üzletben kétkedve nézek és semmi kedvem még csak megfogni se, azt itthon sem biztos hogy szivesen forgatom majd. Hát ez van. Ezzel viszont jókat játszunk, egyelőre persze csak pakolgatjuk, nézegetjük, felsoroljuk az állatokat és egymás mellé rakjuk az egyformákat. De később memóriajátékozni is szuper lesz vele!


A következő kedvenc a TEA kiadó könyvei közül a Bringamesék - Dani és a kék bicikli cimet viselő kis könyvecske. Azt már többször emlitettem hogy mindig örülök ha könyvet kapunk, könyvet rejt a doboz, mert ez örök érték. Mi sajnos nem igazán "örököltünk" ilyesmit sőt semmi gyerekcuccot igazából, szóval kb a nulláról kellett kezdenünk (egy-két újabb Walt Disney könyvet örököltünk azért). A balatoni nyaralás alatt vásároltunk utoljára könyveket, akkor viszont tetemes mennyiséget, köztük pár klasszikussal: Vuk, Magyar népmesék és Öreg néne őzikéje, de persze egy újabb darabot mindig örömmel lapoz az ember lánya - vagyis én is és Szofi is :) Egyből kikapta a kezemből és mutatta hogy mit meséljek neki, az olvasáshoz még nincs türelme, igy csak lapozni szokta és mutogatja nekem hogy melyik képről meséljek neki. A rajzok nagyon aranyosak ebben is, szerethető a kisfiú karaktere, meg persze kutyus és bicaj van benne, mi más kell egy gyereknek :)


A következő ami nagyon meglepett, az az Pirex ICO creative kids 3D elefánt, ami tulajdonképpen egy erős kartonból összeragasztható elefánt. Nagyon szuper DIY élményt nyújthat egy kisgyereknek, hiszen ő maga, a saját kezével alkothat valami olyat, amit igazából gyermek nem tudna magától megalkotni - még felnőtt se - hiszen szinte élethű a végeredmény. Teljesen rácsodálkoztam erre a cuccra, természetesen ezt el fogom tenni későbbre, de már alig várom hogy Szofi tudjon ragasztani meg ilyesmi.


Aminek még nagyon örültem - és ez az enyém lesz, de pszt! - az a Mogli bio riegel ropogós müzli szelet, amit már egyszer kipróbálhattunk és nagyon izlett nekünk. Egy-két falatot adtam belőle Szofinak is, az állaga nem túl kemény, nem a rágás miatt nem ehette meg az egészet hanem mert mogyorót is tartalmaz és azt még nem szeretnék neki adni az esetleges allergia miatt. Amúgy nem vagyok egy "biomami", ritkán veszek ilyesmiket, de pl Mogli tasakos püréket párszor vettünk, mikor a Tescoban jó akció volt rájuk mert amúgy elég drágák. Ez a müzli sem egy olcsó dolog, de nem is esszük napi szinten, szóval néha belefér. Amúgy nagyon finom annak ellenére hogy nincs teletolva cukorral meg aromákkal, egyáltalán nem fűrészporos vagy izetlen, szóval bátran lehet vele kisérletezni, szeretni fogja a gyerek is.


Volt még a dobozban egy Herbioticum Aloe vera krém 250 ml-es kiszerelésben, ami jó nagy adag. Ez egy bőrápoló krém, 6 hozzáadott növényi kivonattal amik hatékonyan hozzájárulnak a bőr mindennapos ápolásához. Nem próbáltam még, sőt ki sem nyitottam mert nem szeretném hogy álltában megromoljon, sajnos most elég sok felbontott krémem van, azokat fogom előbb elhasználni. De jól hangzik amúgy ez is a leirás alapján, későbbiekben majd beszámolok róla a blogon is hogy vált be.


Végül pedig az RM ékszer "Szeretlek anya" rózsakvarc kézműves ásvány karkötője volt még a csomagban. Ez az egyetlen amivel valószinűleg nem fogok tudni mit kezdeni, sajnos nem az én stilusom ez az ékszer és nem is kifejezetten szeretem ha rám van irva hogy anya vagyok, valahogy nem látom értelmét a dolognak, ezért nincs is egy "anya vagyok neked mi a szupererőd" pólóm sem, meg bögrém sem, meg tetkóm sem..na mindegy, hagyjuk. Amúgy szép darab, majd lehet kiteszem dekorációs elemként valahova.


Ezek mellett volt még a csomagban rengeteg kupon is:
25% Skip hop termékekre
1000 Ft kedvezmény Nobile hálózsákokra
15% kedvezmény Touchland kézápoló termékekre
1000 Ft kedvezmény Plukkido termékekre
15% kedvezmény plusz ingyenes szállitás a kidsdream.hu-n
1000 Ft kedvezmény RM ékszerre
50% kedvezmény a TEA kiadónál 1 db termékre
10% kedvezmény a Pirex-ben


Szerintem ez most egy nagyon jó összeállitás lett és a mini doboz is jól sikerült. Remélem lesz még ilyen szuper kiadás idén, valami karácsonyos/télapós témában például, én szivesen tennék Szofi kis csizmájába (vagyis mellé) egy jó kis télapós meglepi csomagot :)

Nektek hogy tetszett ez a kiadás?

2 megjegyzés:

Csilla írta...

A télapós, karácsonyi csomi de jó lenne, imádnám:)

Anett írta...

Csilla: hát én is, nagyon! Egy télapós mesekönyv, valami karácsonyfadisz, egy kis egészséges finomság...szóval lennének ötleteim :) én amúgy is készülök már ezerrel télapóra szóval az én csomagom már készül!

Megjegyzés küldése

 

Beautycrumbs Copyright © 2011 -- Template created by Beautycrumbs -- Powered by Blogger